36 éves férfi vagyok, és a szüzességemet 31 évesen „sikerült” elvesztenem

Túlia és Zádor levelére szeretnék reagálni, már csak azért is, mert nagyon ismerős mindkettőjük helyzete. 36 éves férfi vagyok, és a szüzességemet 31 (!!!) évesen „sikerült” elvesztenem.

Titusz álnevű olvasónk alábbi levele a fenti bevezetővel kezdődik, de mielőtt elolvasnánk ezt a roppant izgalmasnak ígérkező beszámolót, elevenítsük gyorsan fel Túlia és Zádor levelét! Túlia arról írt nekünk majdnem két évvel ezelőtt, hogy 30 éves, és még mindig szűz, és tanácsot kért, hogy mit tegyen, hogy ne legyen egyedül. Zádor erre reagálva azt mesélte, hogy ő pedig 37 éves és ugyanitt tart, sem párkapcsolata nem volt még, se a szüzességét nem veszítette el.

Nos, Titusz levele érdekes és fontos választ tartalmaz mindkettőjük számára, illetve persze nem csak nekik, hanem valamennyi olvasónknak. Titusz ugyanis leírja, hogy miután sokáig hasonló cipőben járt ő is, mi változott mégis, mit tett, aminek következtében végül beindult a magánéletében az intimitás. Önnek is vannak tanácsai vagy tapasztalatai? Ha van kedve megosztani ezeket nálunk, akkor annak egyrészt nagyon örülünk, másrészt kérjük, e-mailben írjon nekünk a következő címre!

„Nem voltam soha egy népszerű srác, se a suliban, se úgy általában. Magamnak való, visszahúzódó, de nagyon érzelmes tinédzserként értem el a felnőttkorba. Szinte mindig volt olyan lány, akit, ha távolról is ugyan, de szerettem.

Nem tudtam, hogyan közeledjek feléjük, hiszen az iskolás évek, amik nagyon meghatározzák egy felnőtt életét, tele voltak kiközösítéssel, elutasítással. Ez bizony minden létező önbizalmamat eltüntette.

Mondanom se kell, hogy egyre csak múltak az évek, és én azt vettem észre, hogy nem elég, hogy nincs se barátnőm, se családom, se senkim, egyszerűen odáig nem jutottam el, hogy legyen egy első barátnőm.

Sok mindennel próbálkoztam, de főleg a netes társkereséssel.

Aztán, jött egy időszak az életemben, ami alaposan felborított mindent. Rövid ideig volt szerencsém belekóstolni a színház világába. Színészként egyetlen fontos dolgot tanultam meg: az önismeretet. Ez segített abban, hogy tudjak nyitni a világ felé, hogy lebontsam azokat az iszonyatos falakat, amiket a kudarcos évek miatt húztam magam köré.

Ironikus, hogy az áttörés mégsem ebben az időszakban történt, hanem kicsivel utána. 26 évesen eljutottam odáig, hogy lett egy barátnőm, akit ráadásul nem egy netes oldalon, hanem az életben ismertem meg. Mint a legtöbb első kapcsolat, ez sem tartott sokáig, alig 2 hónapig, és a pettingen nem jutottunk túl, de mégis adott egy olyan lökést, hogy valahol azért még talán van remény.

31 évesen ismét egy netes oldalon keresgettem, és rámírt egy nálam pár évvel idősebb nő. Ő pesti volt, én vidéki, így nem tudtunk azonnal találkozni, de egy hétig megállás nélkül egymást izgattuk Skype-on. Aztán a hétvégére megbeszéltünk egy találkozót. Megvallom becsületesen, nem voltam vele őszinte, nem árultam el, hogy még „érintetlen” vagyok. Annyira elérhetőnek látszott a dolog, hogy nem akartam ilyesmivel az esélyeimet rontani, így „színészből” vittem végig az egészet. Mikor eljött a randi napja, nagyon ideges voltam. Egész nap cirkáltam a szobában, és mire indulnom kellett hozzá, kiizzadtam magamból legalább egy fél emberre való vizet.

Picivel korábban érkeztem a megbeszélt helyre, de már láttam, hogy jön. Mikor odaért hozzám, nem köszönt elsőnek, hanem olyan intenzíven csókolt meg, hogy már ettől elveszítettem minden önkontrollt.

Tíz perc sétára lakott a megbeszélt találkahelytől, és rögtön magához vitt. Azt gondoltam (naiv, kis romantikus lélek), hogy vacsorázunk, vagy valami hasonló felvezetése lesz a dolognak. Ehelyett, ahogy bezárta az ajtót maga mögött, elkezdte lerángatni rólam a ruhát, és mire beértünk a hálóba, már mindketten meztelenek voltunk, és egy igen erős és mozgalmas éjszakát töltöttünk együtt. Utána még majdnem egy évig voltunk együtt, szinte minden hétvégét, hosszabb szabadságot együtt töltöttünk, főként az ágyban, de mégsem csak erről szólt a kapcsolatunk.

Azt szeretném csak ezzel mondani, hogy „elkezdeni” soha nem késő, és pláne nem lehetetlen. Igen, nekem kellett hozzá egy élmény, ami segített kinyílni és megismerni önmagamat, kellett hozzá az, hogy elhallgassam a nem létező tapasztalatomat, de nem bántam meg.

A végtelennek tűnő várakozásnak azonban van előnye is. Ha az ember ennyit küzd valamiért, sokkal jobban meg is becsüli, ami van. Azt hiszem, nem túlzok, akkor amikor azt mondom, hogy eléggé érett fejjel vágtam bele először a szexbe, mikor már tudom, mit szeretnék, mik a vágyaim, és meg tudom becsülni a partneremet is, amiért a nők hihetetlenül hálásak tudnak lenni. Mindennek van előnye és hátránya. Ne adjátok fel, bennetek is megvan a lehetőség és a képesség, csak el kell hinnetek magatokról. Akkor is, ha ez most nem tűnik egyszerű feladatnak.”