Rendszeresen olvaslak titeket, de a tárgyban említett levél eddig elkerülte a figyelmemet. Most olvastam az összefoglalótokban.

Ez itt a Randiblog Inbox

A Randiblognak ebben a posztsorozatában olvasóink névtelenül, e-mailben beküldött leveleit közöljük, minimális változtatással, tartalmi ellenőrzés nélkül. Ezeket tehát nem a Velvet szerkesztősége írja. Ha bármilyen kérdése maradt, kattintson ide!

A fenti bevezető tartozik Amáta álnevű olvasónk alább teljes egészében újraközölt leveléhez. Egy kis magyarázat szükséges hozzá: az Amáta által nekünk küldött e-mailben a tárgyban említett levél az egyik legnagyobb Randiblog-klasszikus volt, a 7 ok, amiért nincs barátnőm című írás Nándortól. Az összefoglaló pedig, amiben ezt legutóbb említettük, a 2019-es besztof volt. Nándor levelére azért illik a klasszikus jelző, mert egyrészt roppant népszerű, rengetegen olvasták és kiugróan sokan válaszoltak rá, másrészt még a hőskorunkból származik, 2012-es.

De amint az Amáta alábbi, rövid leveléből látható, 7 év alatt se nem tűntek el, se nem oldódtak meg azok a problémák, amikről Nándor írt annak idején, továbbra sem lett egyszerű az interneten vagy máshol párt, társat találni – sőt, ahogy az ember olvassa a Randiblognak érkező írásokat, úgy is tűnhet, hogy egyre nehezebb feladat ez. Amáta a 7 okra 5 barátnője példájával válaszol, kérdéseket címezve Nándornak. Ön tudja a választ? Lenne mesélnivalója? Ha igen, kérjük, írjon, az ön tapasztalatait, az ön történetét is várjuk e-mailben az alábbi címre!

Klikkeljen ide a címünkért!
randi}@{mail.velvet.hu

Lehet, hogy az alábbi kérdéseket már feltették Nándornak, de akkor csak kiventillálom magamból:

  1. Ha az általa keresett lányban minden megvan, amit leírt, de még van hozzá +15 kg feleslege, szóba áll vele?
  2. Ha az általa keresett lányban minden megvan, amit leírt, de tájszólása van, szóba áll vele?
  3. Ha az általa keresett lányban minden megvan, amit leírt, de egy rohadék herpesszel fertőzte meg, amikor végső elkeseredésében összefeküdt vele, amikor kidobta a 7 éves kapcsolata, szóba áll vele?
  4. Ha az általa keresett lányban minden megvan, amit leírt, de havonta 2 hetet külföldön tölt a munkája miatt, szóba áll vele?
  5. Ha az általa keresett lányban minden megvan, amit leírt, de pánikbeteg és szorong, szóba áll vele?

Mert ők az én legjobb barátnőim. Mind-mind olyanok, amiket Nándor leírt.

Egyedül.

Csalódottan százszor.

Férfi nélkül.

Ön is írna?

Véleményét, hozzáfűznivalóját és főleg saját tapasztalatait vagy történetét küldje be nekünk e-mailben! A Randiblog e-mailcímén folyamatosan várjuk az üzeneteket. A levelekkel kapcsolatos leggyakoribb kérdések válaszaiért pedig ide kattintson!