A barátnőd azért csinálja ezt, nehogy találjon valakit a másik?

Rendszeres olvasótok vagyok, és a tárgy mezőben írt régi cikk aktuálisabb, mint valaha.

A fenti bevezető tartozik az alábbi levélhez, amit (mint az itt megjelenő összes levelet) e-mailben kaptunk reakcióként egy korábbi posztra. A tárgy mezőben pedig a 7 ok, amiért nincs barátnőm című 2012-es klasszikusunk szerepelt, amiben olvasónk, Nándor annak idején azt firtatta, miért érzi teljesen esélytelennek a csajozást az akkori, azaz a 2012-es nőkkel.

Nos, most egy másik férfiolvasónk tesz hozzá ehhez a témához, őneki az Ernő álnevet adta a véletlen. Amint az a bevezetőből már egyértelmű, Ernő szerint hiába telt el több, mint hét év Nándor hétpontos listája óta, továbbra sem javult a helyzet, sőt. Mindezt Ernő alább a saját tapasztalataival is alátámasztja, mi pedig pont ezt szeretjük a legjobban: amikor olvasóink saját élményeiket osztják meg. Ha ön is szívesen mesélne, kérjük, ne habozzon, küldjön mailt az alábbi címre!

„Egy dolgot adnék hozzá az amúgy kitűnő és jól összeszedett íráshoz: az örökös socialmedia- és mobiltelefon-függők. Akiknél nem tud úgy eltelni 2 óra, hogy mondjuk ne nézz rá a telefonodra. Akik folyamatosan keresik az impulzust, nem tudnak figyelni a jelen dolgokra, mondjuk egy ismerkedésre, mert 1000 impulzust kapnak és várnak el percenként. Akiknél minden ételt le kell fotózni és önmagáról is folyamatosan képeket csinálni vagy csináltatni vagy Face vagy Insta vagy játszani vagy akármi, de a telefon legyen mindig az egyik kézben.

Nekem egy 3,5 éves kapcsolatomnak lassan 3 éve lett vége, és azóta csak a szenvedés tart több kisebb pár hónapos-hetes kapcsolattal karöltve.

Volt már próbálkozásom az elmúlt évek alatt mindenféle nővel (ez nem azt jelenti, hogy lefeküdtem volna minddel, félreértés ne essék), plázacica, minden-mű-rajtam, díszállat-tartó, kicsit molett, karrierista-törtető, elvont-művész típus, bulihuligán, egyetemista, lelki sérült és ezeknek a kombinációjával tényleg mindenféle-fajta, budapesti, az ország széle kis falun át tényleg mindenfélével, és a helyzet lehangoló.

Én magam diplomás, 32 éves, saját lakás, kocsi, biztos egzisztencia, álomfizetés, magas, 190 cm fölötti, izmos testalkatú, de nem kockás hasú, tetovált pali vagyok, mindenért magam küzdöttem meg, senki nem adott semmit se ingyen nekem az életben, mégse talál rám a szerelem.

Próbálkoztam már bárokban, Tinderen, Elittárson, Randivonalon, borfeszten, fesztiválon, egyszerűen mindenhol. Érdekesen hat, amikor több levélből is azt olvasom, hogy jó lenne, ha oda mernénk menni hozzátok, és vennénk a jeleket, mert amikor én tettem így több ízben, és egy többtagú női társaságból megpróbáltam valakivel beszélgetni, akkor a másik, valószínűleg szingli barátnője rángatta el onnan, nehogy tudjunk 2 percet beszélgetni kettesben, és a csordaszellem már élt is. Kérdem én: a barátnőd azért csinálja ezt, nehogy találjon valakit a másik, mert akkor nem lesz kivel bandázni majd amikor neki lesz egy komoly kapcsolata?

Amikor Tinderen mindenki azt mondja, merj írni, akkor arra miért nem lehet mondjuk válaszolni, ha match van? Vagy ha mégse ő, csak véletlen lett match, akkor miért nincs azonnal szétválás és nem húzzuk egymás idejét tovább?

Amikor tartós kapcsolatot keresek jeligével hetente max. 1-2-szer érek rá 1-2 órát, mert szétdolgozom-az-agyam-típus, minek keres hosszú távú kapcsolatot, ki fogja így őt komolyan venni, mennyi minőségi időt tudtok majd együtt tölteni?

Amikor fontosabb a kiskutyájának a babusgatása, mint az alakuló kapcsolatának palijával való törődés, akkor mit vár el tőle cserébe, hogy kezeljék?

Egoista, önimádó, csak magáról beszélő nők, mit vártok, hogy kezeljünk benneteket?

A telefonodat a kezedből letenni nem tudó, mindent Instastory-ba kitevő, vagy barátnővel 0-24 chatelő kedves nők, ti mit vártok, hogy figyeljenek rátok, amikor ti se figyeltek a másikra?

Jó lenne találni valakit, akivel el lehetne gondolkodni, hogy lehetne megvalósítani a közös célokat, akivel lehetne arról gondolkodni, hogy összeköltözés és később család, de nem tudom, ezek a nők merre járnak. (Tényleg mindenkit elvittek már?)

Tiszteletem a többi nőnek, akikre a fentiek nem vonatkoznak, és annyit kérek tőletek, járjatok nyitott szemmel, ne a telefonotokat nyomkodva, és higgyétek el, ott vannak a nagy betűs férfiak, csak nem veszitek észre őket.

Köszönöm a lehetőséget, hogy írhatok nektek, és ha már csak pár nőhöz eljut ez a férfihang, már megérte.”