shutterstock 1412967923

A cégben, ahol dolgoztam, folyamatosan a foglaltak nyomultak rám

2020.01.17. 16:50

Gyakran olvasom a blogot, mivel társkereső vagyok én is. Szeretnék nem az lenni, párkapcsolatban élni, de azt hiszem, az utóbbi idők tapasztalatai azt mutatják, hogy ami nem megy, nem kell erőltetni.

Előrebocsátom: nem áll szándékomban általánosítani. Csak a személyes tapasztalataimat írom le, melyek ellenére nem gondolom azt, hogy minden férfi szemétláda. Hiszem, hogy valahol rám is vár valaki, ha nem itt, akkor egy másik életben.

Ez itt a Randiblog Inbox

A Randiblognak ebben a posztsorozatában olvasóink névtelenül, e-mailben beküldött leveleit közöljük, minimális változtatással, tartalmi ellenőrzés nélkül. Ezeket tehát nem a Velvet szerkesztősége írja. Ha bármilyen kérdése maradt, kattintson ide!

Antónia álnevű olvasónk levelének bevezetője olvasható fent, alább pedig természetesen maga a levél. Ez itt a Randiblog Inbox, az a hely, ahol olvasóink leveleit közöljük társkeresés-párkapcsolatok-szakítás témakörében, és Antónia mindhárom témára kitér, igaz, nem ebben a sorrendben. Olvashatunk egy kicsit a házasságáról, majd egy másik párkapcsolatáról, a szakításról, és további tapasztalatairól, amiket társkeresés közben szerzett.

Mindig érdekes és tanulságos mások tapasztalatait olvasni, de Antónia maga is figyelmeztet, hogy ő sem von le általánosító következtetéseket a férfiakra nézve azokból az élményekből, amiket eddig szerzett velük kapcsolatban. Ha ön úgy érzi, hogy szintén szívesen megosztana valamit névtelenül (vagyis álnéven) itt a Randiblogban, kérjük, írjon nekünk saját tapasztalatairól e-mailben az alábbi címünkre!

Ide jöhet minden, csak a szpem ne, klikkeljen:
randi@mail.velvet.hu

40-es, elvált nő vagyok egy középiskolás gyerekkel, akit több mint tíz éve az apja nélkül nevelek teljesen egyedül egy albérletben. A szüleim támogatnak. Egy darabig küzdöttem, de aztán elfogadtam, hogy az apja nem kíváncsi a gyerekére, így egyedül kell végigmennem ezen az úton.

Megpróbálkoztam társkereséssel, mert féltem, hogy egyedül maradok. És ez volt a baj. Eleinte mindenféle emberrel randiztam, magam sem értem hogyan. Aztán nagy keresgélés után, amikor nem számítottam volna rá, rám talált ő egy társkereső oldalon. Rövid csetelés után találkoztunk. És utána egyre gyakrabban.

Nagy szerelem volt – legalábbis részemről biztosan. A szülei, a családja befogadtak és szerettek engem is meg a gyerekeket is. Megkérte a kezemet és boldogan igent is mondtam neki.

Aztán egy napon beütött a baj. A munkahelyemet elvesztettem, meghurcoltak, a becsületemért küzdöttem, és nagyon megviselt az egész. Folyamatos aggódás a jövő miatt felőrölte a kapcsolatot. Egy este korábban értem haza, és akkor láttam meg, hogy a tabletjén mindenféle nőkkel csetel intim dolgokról. Egy férjes munkatársnőjével, meg még kettő másikkal, akiket a társkeresőn szedett össze még előttem. Látták már mással ismerősök, és azt gondolták, hogy szakítottunk, persze sosem hittem a pletykáknak.

Azt mondta, izgalomra vágyott, és hogy én mindig szomorú voltam, de még mindig szeret. Hát nem tudom. Nem hittem neki. Egy világ omlott össze bennem. Nem árultam volna el soha. Minden helyzetben kitartottam mellette – hiszen erről szól a szerelem. De lehet, hogy csak én hiszem így. Nem fájt ennyire még soha semmi. Mintha a lelkemből téptek volna ki egy darabot. Életem legnagyobb csalódását éltem meg akkor. De erősnek kellett maradnom továbbra is. A gyerekeim miatt.

Eltelt pár hét, mire kibőgtem magam igazából, és eltelt rengeteg hét, mire megnyugodtam. Eltelt jó pár hónap, mikor már nem jajdult fel sehonnan az emléke, és nem jutott eszembe, hogy mennyire megalázott.

Közben az albérletből is ki kellett költöznünk, és még munkahelyet is váltanom kellett.

Gyökeresen megváltozott az életem. A stressztől lefogytam, és elkezdtem edzeni, hogy továbbra is megtartsam a súlyomat. Többet törődtem magammal. Még nem is gyógyultam ki igazán, amikor ismét megtaláltak a pasik. A cégben, ahol dolgoztam, folyamatosan a foglaltak nyomultak rám.

Aztán átmentem máshová dolgozni, ott meg a cég Casanovája kísérgetett, minek következtében magamra haragítottam a „rajongóit” (ahogy ő nevezte őket). Aztán megtanultam kezelni a helyzetet, nem tudomást venni a nárcisztikus szépfiúról meg az összes többi ostoba libáról, minek következtében ismét egy társkereső oldalon találtam magam.

Mit mondjak? Beleválogattam. Az első alkalommal olyannal találkozgattam, aki albérletben lakott, melynek szomszédságában a volt barátnője hallgatózott, akivel nemrég szakított. Tele volt adóssággal. Két hét után cigarettára kért tőlem. Aztán a harmadik héten borra. És miután ezt megtagadtam, megsértődött, amiért „átírtam az estéjét”.

Három hónap után találkoztam egy másik férfival egy másik társkereső oldalról, vele barátságban váltunk el. Elköltözött innen. Mai napig tartjuk a kapcsolatot, annak ellenére, hogy megbántott. Születésnapomon közölte velem, hogy igazából nem is mozgattam meg benne semmit.

Újabb társkereső oldalon cseteltem egy olyan pasival, akivel lelkileg passzolunk, de aztán kiderült, hogy a viberszám, amiről ír, nem is a telefonszáma, és mindig ismeretlen számról hívott. Két hónap után sem tudtam meg, hogy hol is lakik pontosan, csak annyit, hogy tőlem száz kilométerre valahol. Mikor ezt szóvá tettem, neki is a lelkébe gázoltam, amiért nem bíztam meg benne. Lázas keresésbe kezdtem.

Lennie kell, nem igaz, hogy nincs egy normális sem.

Nem és nem. Nem találkoztam vele. Azt hiszem, túltoltam kicsit az egészet.

Az egyik, miután nem írtam vissza neki, elhordott minden beképzelt nagyképűnek, a másik éjfélkor akart velem randizni, és hogy befekszik az ágyba mellém, a többi a rövid hajamon volt fent akadva (sosem volt hosszú), a másik része, ha normális volt, több száz kilométerre lakott, és mivel nem hiszek a távkapcsolatokban, eleve esélytelen. A legutolsóval egy rövid csetelést követően találkoztam. Előtte párszor beszéltünk is, de kiábrándító volt az erős cigaretta- és szeszszaga, valamint a nyomulása. Véleménye szerint a nők hülyesége, hogy nem fekszenek le az első randin. Szerinte a szex után lesz szerelmes egy férfi. Vannak kétségeim...

Nem! Nem! Ne értsetek félre, férfiak. Szeretlek benneteket, csodállak benneteket. De azt hiszem, a generációmmal valami nagy probléma van.

Több pasival is beszélgettem a társkeresőn, volt, hogy csakúgy minden cél nélkül. Panaszkodik a normálisabbja, hogy mind csak olyan nőket ismer meg, aki felszínes és kihasználja. A másik része nem tesz semmit azért, hogy alkalmassá váljon egy párkapcsolatra. Sok a negyvenes, aki iszik, aki anyjával él, aki nem boldogul egyedül, aki kiábrándult, aki felszínes. A többi, aki szeret szeretve lenni, vagy párkapcsolatban él, vagy nincs is fent semmilyen társkeresőn, vagy elkerültük egymást megint valahol.

Hát ennyi a sztorim. Jelenleg nem keresek senkit. Ha jönnie kell, jön magától.

Ön is írna?

Véleményét, hozzáfűznivalóját és főleg saját tapasztalatait vagy történetét küldje be nekünk e-mailben! A Randiblog e-mailcímén folyamatosan várjuk az üzeneteket. A levelekkel kapcsolatos leggyakoribb kérdések válaszaiért pedig ide kattintson!