Átmentem az úgynevezett lakásához, egy idegen autó állt ott

Fájdalmas kalandom a híres emberrel

Ezzel a tárgymegjelöléssel érkezett a Randiblog inboxába egy e-mail, amely az alábbi történetet tartalmazta. Mindenkinek egy-egy véletlenszerű álnevet adunk itt a Randiblogban, az álnév ezúttal az lesz, hogy Marcella – szóval az alábbi sztori Marcellától érkezett, aki egy híres emberrel folytatott, meglehetősen rosszul végződött viszonyát írta meg nekünk. Természetesen ahogy Marcella álnéven szerepel, úgy a híres ember inkognitóját is megőrizzük, hiszen úgysem az a lényeg, hogy ki volt az.

Sokkal érdekesebb az, hogy mi történt, és hogy hogyan zajlott ez a viszony – az ismerkedéstől egészen a kellemetlen meglepetések sorozatáig, amik miatt Marcella utólag a fájdalmas jelzőt használja erre a kalandra. Ha ön is tudna mesélni egy hasonló viszonyról, akár híres, akár nem híres személlyel, kérjük, tegye! Az ön történetét is várjuk a Randiblog e-mailcímére, ami a következő dobozban található, de ott lesz legalul a poszt alján is a keretesben!

„Egyszer elhívtak egy jótékonysági fotózásra, ahol találkoztam Vele. Én épp egy szakítás után voltam egy se veled, se nélküled kapcsolatból, és már nagyon vártam, hogy valami kimozdítson ebből a szerencsétlen helyzetből, de úgy éreztem, ez magamtól nem fog menni, valami mindig visszahúzott az előzőhöz.

Szóval a fotózáson gyorsan bemutattak minket egymásnak és utána elkezdődött a munka. Korábban azt gondoltam róla, hogy egy világi nagy barom, aki senki másra nem képes figyelni magán kívül, és mindent csak azért csinál, hogy rajongjanak érte, mert másképp nem bírja elviselni az életet. Leültettek minket egymás mellé a sminkben és már akkor gyanúsan sokat viccelődött az én kontómra, de hát ez egy felszínes világ, az ember replikázik, a körülöttünk lévő emberek jókat mosolyognak, és nagyjából ezzel vége is szokott lenni a történetnek. Viszont ez alkalommal valami más következett.

Aznap este a fotózás után bevágódtam a kocsiba. 3-4 perc telhetett el, és pityegett a telefonom. Nem foglalkoztam vele, csak órákkal később, mikor volt pár szabad percem, néztem meg, hogy milyen üzeneteim jöttek. Addigra már 7 üzenetet küldött, amitől kicsit jobb lett volna, ha megijedek, de persze nem ez történt, hanem a hiúságomat legyezgette az érdeklődés.

Teltek-múltak a napok, én közben hallottam, hogy épp válik, de azért még próbálkoznak a feleségével, ezért nem tudtam, mit is kéne csinálnom. Felhoztam neki a témát, és ő váltig állította, hogy ez nem igaz, a feleségéhez csak azért jár haza, mert a gyerekét látogatja.

Én persze hinni akartam neki és hagytam magam belesodródni a kapcsolatba. A szex csodálatos volt, ő az az igazi vadkan, aki odanyom a falhoz, végignyalja az arcodat hátulról, beleharap kicsit füledbe, megragad és ide-oda pakol a szobában.

Így telt el az első 3-4 hónap. Heti párszor jött vagy elvitt valahova néhány napra, és élveztük a friss kapcsolat örömeit. Hozzá nagyon ritkán mentünk, és sosem maradtunk sokáig, de nem is nagyon foglalkoztam ezzel az elején.

A bajok úgy az 5. hónapnál kezdődtek. Én úgy éreztem, hogy ha ezt a kapcsolatot tényleg komolyan gondoljuk, akkor ideje egy kicsit a jövőről is beszélgetni, hogy mégis tartunk-e valahova, vagy csak jókat szexelünk. Persze én biztos voltam benne, hogy tartunk valahova, minden olyan tökéletes volt, ezért bátran belevágtam ebbe a témába. Ő az első gondolatnál belém fojtotta a dolgot, hogy erről még korai beszélgetni.

Az ezt követő hetekben bár megbeszéltük a szokásos esti találkozókat, de ő az utolsó pillanatban lemondta őket fáradtságra hivatkozva. Kezdett nagyon furcsa lenni a dolog. Mikor már nem bírtam tovább tettetni, hogy nekem ez tökre rendben van így is, gondoltam, átmegyek hozzá és meglepem őt, hogy kicsit felvidítsam, nekem is mindig jól esik, ha a 18 órás napjaim után valaki megölelget kicsit. És még ekkor sem gyanakodtam a legrosszabbra…

Mikor átmentem az úgynevezett lakásához, egy idegen autó állt ott hajnali 1-kor. Ez persze még nem volt valódi bizonyíték, de hát, ha már ott voltam, a végére akartam járni a dolognak. Becsöngettem. Semmi. Megint csöngettem. Eltelt egy kis idő és hallottam, hogy valaki a kulccsal matat. Mikor kinyílt az ajtó, nem akartam hinni a szememnek. Az egyik legjobb barátja állt előttem alsónadrágban. Ő érezte, hogy valamit mondania kellene, hogy mentse a helyzetet, de addigra már kezdett összeállni a dolog a fejemben. Az adrenalin elöntötte az agyamat, és mivel tudtam, hol lakik a volt felesége, odahajtottam. Az autó persze ott állt a ház előtt. Összeomlottam.

Többet nem akartam vele beszélni, úgyis csak hazudott volna mindenről, úgy ahogyan azt már jó fél éve csinálta. Végig ott élt a feleségével, és néha, mikor az asszony kiakadt rá valamilyen stiklije miatt, kirakta őt pár napra, hogy gondolkozzon, hátha… És ő ilyenkor jött hozzám „a gondolataival”.”