shutterstock 1305734689

Éjszaka helyett mostanában délután nézik a legtöbben a magyar szexrandi-keresőt

2020.03.27. 16:12

Érkezett még két érdekes sajtóközlemény a szerkesztőségünkbe, amik egymástól függetlenek ugyan, de mind a kettő a karanténnak a partnerkeresésre gyakorolt hatásával foglalkozik, ezért összefoglaljuk őket egy posztban.

Este helyett délután tetőzik a szexuális érdeklődés

Az egyik sajtóközlemény a Szexrandi.hu-tól érkezett, és azt erősíti meg, hogy a karantén miatti sok otthonülés miatt megnövekedett a forgalom a szex- és pornóoldalakon. Érdekes azonban az a további változás, hogy amíg korábban az ilyen tartalmakat jellemzően esténként keresték az internetezők, most a csúcsidőszak délután kettő és három között van. A szexrandiknak a helye ugyanis most már nem a valós élet, hanem a virtuális csetszobák és egyéb szolgáltatások: amíg igazi találkákra nincs lehetőség, addig a neten élheti ki magát, aki szeretné. Íme a teljes sajtóközlemény, aztán alatta mutatunk még egyet.

Már napközben is pornót nézünk

Egyre többen dolgoznak otthonukból az elmúlt két hét során, ami meglátszik a hazai pornófogyasztási adatokban is. Soha ennyien nem néztek még interneten ilyen tartalmakat és jelentősen át is alakult a fogyasztásuk az elmúlt időszakban.

A Szexrandi.hu statisztikái alapján az eddigi éjszakai csúcsidő helyett most már napközben 14-15 óra között tetőzik az oldal látogatottsága. Sokan nem várnak tehát estig, napközben is lelkesen nézelődnek az interneten. Ráadásul az oldalon eltöltött idő is megnőtt, egy-egy átlagos látogatás már nem 8-9, hanem inkább 11-12 percig tart. Az elsődleges cél már nem is a szexpartner-keresés (legalábbis személyes találkozóra), hanem az online szexcsetelés, a többiek erotikus fotóinak böngészése vagy erotikus történeteinek olvasgatása.

Az talán nem meglepő, hogy az ingyen nézhető online pornófilmek iránt is megugrott az érdeklődés az elmúlt két hétben, ez volt ugyanis a leggyakoribb keresőkifejezés a Google statisztikái alapján Magyarországon az ilyen jellegű kereséseknél. A legaktívabbak a budapestiek. Minden második Szexrandi.hu látogató a fővárosból lép fel az oldalra.

Érdekesség, hogy míg Bács-Kiskun megyéből (és általában a keleti országrészben) csökkent a forgalom februárhoz képest, Pest, Fejér és Győr-Moson-Sopron megyéből nőtt meg a leginkább a fővárosi mellett. A Pécs és környékén élőket hagyta a leginkább hidegen a járvány, Baranyában ugyanis semmi változás nem történt (sem le-, sem felfelé), ugyanannyian használják az oldalt, mint korábban.

 Felpezsdült az online kommunikáció a társkeresőkön

A Lovino.hu egy társkeresőket összehasonlító oldal, tőlük érkezett a másik sajtóközlemény, amit alább szintén teljes egészében el lehet olvasni. Ők a magyar társkeresők adatait összehasonlítva számszerűsítették, hogy mennyivel ugrott meg az online kommunikáció most, hogy a valóságban a találkozás nem lehetséges.

A legérdekesebb adatok azt mutatják, hogy a legdurvábban a videócsetelést használók száma növekedett. A járvány kitörése óta ugyanis a társkeresőkön a felhasználók:

  • 72 százalékkal több beszélgetést kezdeményeztek,
  • 90 százalékkal több üzenetet cseréltek beszélgetésenként, és
  • 300 százalékkal több videóhívást indítottak a korábbi időszakhoz képest.

Ezeket az adatokat részletezi tovább a sajtóközlemény alábbi, teljes verziója.

Szerelem a korona idején: végre tényleg eljött az online randik ideje

A koronavírus eddig világszerte több mint 400 000 embert fertőzött meg, és a legtöbb országban szigorú intézkedéseket hoztak a járvány feltartóztatására. Sikeresen csak az emberek közötti távolság tartásával lehet lassítani a vírus terjedését, aminek sok más mellett az is hátránya, hogy egyre többen érzik magukat magányosnak, miközben a társkeresés sokkal nehezebbé vált.

Szerencsére a szerelem így is utat talál a társkereső alkalmazásokon keresztül. A karantén magányában egyre többen veszik igénybe az online társkereső oldalak szolgáltatásait. A letöltéseket nyomon követve a társkereső oldalakat összehasonlító Lovino azt tapasztalta, hogy a járvány kitörése óta a társkereső oldalakon a felhasználók:

  • 72 százalékkal több beszélgetést kezdeményeztek,
  • 90 százalékkal több üzenetet cseréltek beszélgetésenként, és
  • 300 százalékkal több videóhívást indítottak a korábbi időszakhoz képest.

A Lovino adatai szerint a társkereső oldalakra regisztráltak száma hazánkban mintegy 125 százalékkal magasabb, mint az előző év azonos időszakában. Ezzel együtt a magyar társkereső oldalak számára komoly kihívást jelent, hogy a járvánnyal sújtott időszakban is biztosítsák ügyfeleik számára az ismerkedést, anélkül, hogy a párkeresők felesleges egészségügyi kockázatoknak tennék ki magukat ezzel.

Korábbi tapasztalatok híján egyelőre senki nem tudja pontosan, mi is a megfelelő megoldás az ismerkedésre egy világjárvány idején. Egyes alkalmazások azt tanácsolják a pároknak, hogy a szabadban találkozzanak, és kerüljék el a fizikai kapcsolat bármilyen formáját. Mások biztonságosabb és higiénikusabb megoldást javasolnak: telefonos vagy online együttlétet.

A fizikai randevúk szinte lehetetlenné váltak, mivel az éttermek, a kávézók és a bárok bezártak, a járványügyi szakemberek pedig szigorú távolságtartásra, de legalábbis 2 méter távolság betartására biztatnak. Az otthonmaradók viszont úgy tűnik, hogy egyre magányosabbak, a felhasználók 72 százalékkal több online beszélgetést kezdeményeztek az elmúlt héten. A Lovino felméréséből az is kiderül, hogy a felhasználók több üzenetet cserélnek, beszélgetésenként akár 90 százalékkal többet, mint a járvány kitörése előtt.

Egyre többen vannak azok, akik a közegészségügyi kockázatok miatt a személyes találkozók helyett az az online felületeken, gyakran alkalmazáson belüli videóbeszélgetéseket részesítik előnyben. A cég felméréséből az is kiderül, hogy a csevegésen belüli videóhívások az elmúlt időszakban több mint 300 százalékkal nőttek.

A társkereső alkalmazások általában alapszolgáltatásokat nyújtanak díjmentesen abban a reményben, hogy az ügyfelek többet fizetnek az extra funkciókért. Úgy tűnik, hogy a járvány idején a felhasználók a kialakult helyzetben készek több időt és pénzt költeni a társkereső alkalmazásokra. Az új felhasználók 50 százalékkal nagyobb valószínűséggel vásárolnak prémium szolgáltatásokat mint a korona-vírus járvány kezdete előtt.

A felhasználók viselkedése a társkeresőkön összességében arra utal, hogy a fizikai együttlét hiányában az emberek egyre több időt töltenek online, és ez nagyon rövid idő alatt átalakította az ismerkedés játékszabályait.

Örülnénk, ha nem csak sajtóközleményekből értesülnénk arról, milyen az élet a társkeresőkön manapság. Ha önnek vannak tapasztalatai, kérjük, írja meg nekünk őket e-mailben, és a levelét megjelentetjük a Randiblog Inbox posztsorozatban!

Kérjük, erre a címre írja meg saját tapasztalatait!
randi@mail.velvet.hu