Kérdezték, hogy meg szeretném-e tartani a gyereket

November végén az életem megváltozott teljesen. Azóta jobb ember lettem, és jobban figyelek, kiben bízom meg és kit engedek magamhoz közel.

Andrea álnevű olvasónk levelét lehet elolvasni ebben a posztban, akinek a története egy reakció arra, amit Fulvia írt meg a Randiblognak a múlt héten. Fulviánál meddőséget állapított meg az orvos, de egyszercsak mégis teherbe esett, sajnos azonban a legrosszabbkor, így Fulvia úgy döntött, nem tarthatja meg a gyermekét.

Az alábbi levelet olvasva eleinte nem világos, hogy Andrea története hogyan kapcsolódik a nem tervezett terhességek témájához, hiszen Andrea novemberben véget ért kapcsolatáról ír, ami egy traumatizáló, bántalmazó kapcsolat volt, amelynek során Andrea párja több bűncselekményt is elkövetett Andreával szemben. De természetesen érdemes végigolvasni a teljes levelet, hiszen a végén világossá válik, miben hasonlít Andrea története Fulviáéra – és miben különbözik tőle.

Ha ön szívesen kapcsolódna a levelek sorozatához, kérjük, írja meg nekünk saját tapasztalatait, akár az Andrea által tárgyalt témákhoz kapcsolódva, vagy egyébként bármiről társkeresés-párkapcsolat-szakítás témakörében. A történetét e-mailben várjuk az alábbi címre.

„Megtaláltam a szerelmet, azt a fajtát, amit igazából fájdalomnak élsz meg, nem pedig élvezed minden egyes percét. Nem tudtam elhagyni, sokszor bezárt a lakásba, és az itteni emberek nem törődnek a szomszéd kiabálásával. Elvette a telefonom, kikapcsolta az áramot a lakásban, nem tudtam mit kezdeni magammal 4 napig. A 4. napon, ahogy hazaért a munkából, hozott egy csokor virágot, persze mindent meg is bocsátottam neki. Alig 2 nap múlva többszörös szexuális erőszak történt, még ezek után sem jelentettem fel.

Többször megvert, irányított, belemászott a fejembe és kontrollált. Sokszor nem tudtam bemenni hetekig dolgozni, az állandó depresszió és a féltékenysége miatt.

Aztán eljött az a bizonyos novemberi kedd, amikor rám rúgta az ajtót a fürdőszobában, és elkezdett fojtogatni. Azt mondogatta, meg fog ölni.

Valamiért elengedett, és én elmenekültem a közös otthonunkból.

Éjszaka volt, amikor lenyugodtam, és képes voltam rendőrt hívni. Ők nem a kapitányságra vittek, hanem a házunkhoz.

20+ rendőrrel együtt kint álltam, amikor kihozták azt az embert a házból, aki örökre tönkretett.

A kapitányságról elvittek teljes körű orvosi vizsgálatra, ahol a szakértő egy terhességi teszttel kezdte (az előző hetekben történt szexuális erőszak miatt).

Megfordult és annyit mondott, hogy terhes vagyok.

Hiába veszítettem el örökre a szerelmemet, mégis örömkönnyek szöktek ki a szememből. Amint végeztek a látleletvétellel, egy pszichológussal és egy másik orvossal volt egy 2 órás beszélgetés, ahol kérdezték, meg szeretném-e tartani a gyermeket. Felháborodtam a kérdésükön, abortusz eszembe sem jutott.

Készen álltam arra az apróságra. Egyedül.

Sajnos 5 nap múlva elveszítettem a magzatot a súlyos verés következtében, de soha!!!, soha eszembe nem jutott volna elvetetni. Nincs nap, hogy ne gondolnék az első gyermekemre.”