shutterstock 50967142

Leírta, hogy „megöllek ezért”

2016.12.26. 18:04

Nekem is van egy pszichopata esetem, nálam rendőrségi feljelentés és per is volt belőle” – így kezdi a levelét Stefi álnevű olvasónk, és azért így, mert korábban már többen is írtak azzal, hogy szerelmesek lettek valakibe, akit valószínűleg pszichopataként vagy valami egyéb kórképpel lehetne kategorizálni. Stefi szerelme először csak végletesen féltékenynek tűnt, de aztán amikor szakításra került a sor, a férfi reakciói még extrémebbekké váltak, és a kapcsolat zaklatássá fajult. Stefi minden bizonnyal jól tette, hogy egy ponton a rendőrséghez fordult, valószínűleg ez az egyik jó megoldás ilyen helyzetben. De ha önnek még lennének tanácsai, illetve ha van tapasztalata hasonló személyekkel, kérjük írja meg nekünk ön is! A Randiblog e-mailcímére várjuk az üzenetét.

21-22 évesen ismertem meg őt – magas, jóképű, kisportolt, kedves szemek, huncut mosoly – egy helyen dolgoztunk, de más beosztásban, gyakorlatilag nem beszéltünk a minimális formaságokon kívül.

Akkoriban naiv voltam, és feltétel nélkül elhittem azt, amit egy másik ember mondott nekem (ma már tudom, hogy divat lett hazudni, füllenteni, mivel mindig magamból indultam ki, akkor sosem gondoltam, hogy ez ennyire divatos lesz-lett a mai világban).

Amikor közelebb kerültünk egymáshoz, és az ágyba is kerültünk, akkor kellett volna kapcsolni, hogy te jóóóó ég!! Elmesélte, hogy neki lehetnek merevedési zavarai bizonyos gyógyszerektől (ő velem egykorú), de persze sosem voltak, szerintem örülhetett, hogy beszélhet arról valakivel, hogy gyógyszereket szed/kell szednie, a pszichológusa írja fel neki ezeket.

Majd elkezdtünk járni, de az elején a szex dominált a kapcsolatunkban, keveset beszélgettünk. Amikor elmúlt az újdonság varázsa, minden visszaállt a régi kerékvágásba, azaz a lányokat sem hanyagoltam már úgy, mint az elején, havonta 2-3 alkalommal találkoztam velük. Ez persze már nem tetszett neki, hogy nem csak róla szól az életem, és ennek hangot is adott: minden egyes alkalommal, ha nem vele voltam (vele sosem voltam szórakozni, mindig nálam találkoztunk, ő az anyjával élt, én pedig egyedül egy albérletben), azonnal jött egy SMS, és mivel nem válaszoltam, hiszen a barátnőimmel voltam, rájuk figyeltem (amúgy sem vagyok egy telefonbuzi), vagy nem is hallottam, indult a lavina: 20-30 SMS, vagy hívogatott, miért nem válaszolok.

Ha pedig válaszoltam, akkor már késő volt, óriási veszekedést kreált, ezzel minden egyes alkalommal (!) tönkretette a barátnőimmel együtt töltött időt – akar discóban voltunk, akár kávézóban, tökmindegy. És gyűlöltem ezért, hogy mindig ezt csinálta, borzasztó ciki volt mások előtt, amit művelt. Volt, hogy már direkt nem vettem fel, de a 80. hívását igen, és hazudtam, hogy lemerült a telefonom, csakhogy végre „csend” legyen. (Amint bekapcsoltam, vagy 10 percig csipogott, amíg jöttek az SMS-ek, nem fogadott hívások).

Elérkeztünk oda, hogy szakítottam vele, kb. 10 hónap után (a legjobb védekezése az volt, hogy „nem hiszi el, hogy azt a sok sok rosszat, amit átéltünk, nem ellensúlyozza az a kevés jó”. Hiszen állandó veszekedésforrás volt a viselkedése). Természetesen ő ezt nem fogta fel, ugyanúgy keresett, mint előtte. Közben (3-4 hónap után) megismerkedtem valakivel, a reakciója pedig szélsőséges volt. Sírás, majd beletörődés, aztán pedig a mocskolódás; ő úgy értékelte, hogy még mindig együtt vagyunk, és én éppen megcsalom.

Akkoriban már volt Facebook, megkereste az akkori páromat, és zaklatta őt is, mert engem is ugyanúgy hívogatott (hiába cseréltem számot vagy tiltattam le, volt ismerőse egy mobilcégnél, és megoldotta ezt, valamint emiatt még idegesebb lett rám, hiszen „miért csinálom ezt?”) , vagy írogatott.

Emiatt természetesen tönkre is ment az a párkapcsolat fél év alatt (ki viselne el ilyen helyzetet?). Még fél évig ment ez változatlanul, de érdemi tanácsot soha nem kaptam, mit kellene tennem. Egyszerűen tanácstalan volt a környezetem, mit kellene ilyenkor tenni (egyedüli megoldást a lányokkal abban láttuk, ha jól megveretjük, de sem ilyen ismerőseink nincsenek, sem pedig olyanok nem vagyunk, hogy ezt a szavakon túl komolyan vegyük), szóval NEM VOLT MEGOLDÁS. Valahogy még 2 évig „vele” éltem, folyamatosan keresett, személyesen vagy telefonon, én őt soha.

Volt, hogy követett esténként, vagy egy másik városig, teljesen őrültként viselkedett. Majd lett még egy párkapcsolatom, ami tényleg betett nála – hiszen szerinte mi még együtt vagyunk, és én megint megcsalom. Ekkor már fenyegetőzött, hogy megver, ha meglát az utcán, mert én egy ócska nő vagyok, amiért ezt tettem vele (????). Folyamatosan jöttek az ilyen üzenetek, e-mailek, és kezdtem nagyon félni, majd leírta, hogy

megöllek ezért.

Óriási felelem, kétségbeesett segítségkérés, 3 barátnőmmel mentem a rendőrségre, mert úgy éreztem, ez borzasztóan ciki, ami velem történik, és attól a legjobban féltem, hogy nem veszik komolyan azt, ami történik. Volt tárgyalás, az ítéletet én nem tudom, de félévente-évente mindig jelentkezik, és ez mindig félelemmel tölt el.

Bár lettem volna olyan bátor 23 évesen, hogy határozottan elutasítom, de nem szavakkal, ahogy akkor végtelenszer tettem. Egyszerűen ha valaki tud ennél jobb megoldást, kérem, KÉREM!!!!!!!!!!! ossza meg másokkal, mert nem engedhetjük meg, hogy idáig elfajuljanak a dolgok.

Köszönöm:

Egy zaklatott nő

Ön is írna?

Véleményét, hozzáfűznivalóját és főleg saját tapasztalatait vagy történetét küldje be nekünk e-mailben! A Randiblog e-mailcímén folyamatosan várjuk az üzeneteket. A levelekkel kapcsolatos leggyakoribb kérdések válaszaiért pedig ide kattintson!