shutterstock 712286992

Összevesztünk, hogy mekkora szemét volt, amikor eltűnt

2020.08.08. 10:28

Biztosan hihetetlen lesz, de egy 2017-es levélre szeretnék válaszolni, óriási csattanóval.

Ez itt a Randiblog Inbox

A Randiblognak ebben a posztsorozatában olvasóink névtelenül, e-mailben beküldött leveleit közöljük, minimális változtatással, tartalmi ellenőrzés nélkül. Ezeket tehát nem a Velvet szerkesztősége írja. Ha bármilyen kérdése maradt, kattintson ide!

Ebben a posztban Eszmeralda álnevű olvasónk beszámolója olvasható, és Eszmeralda természetesen megküldte nekünk annak a levélnek a linkjét, amelyikre válaszol. 2017-ben volt, hogy Ferenc megírta nekünk, hogy amikor egy hosszabb kapcsolat és egy bulizós időszak után tinderezni kezdett, 10 nővel találkozott, de azt tapasztalta, hogy a többségük vagy a bunkó stílust kedveli, amire ő nem hajlandó, vagy a hölgyeknek túl nagyok az elvárásaik, és/vagy nem úgy néznek ki, illetve nem olyan karcsúak, mint a társkeresőre feltöltött, megphotoshoppolt képeiken.

Nos, Eszmeralda azt írja, hogy ő találkozott Ferenccel, a fent említett levél beküldőjével, merthogy ő volt az egyik aközül a 10 nő közül, akivel végül mégsem jött össze a párkapcsolat. Előfordult már velünk, hogy ugyanazt a randit megírta nekünk először a női fél, aztán külön a férfi is, de amint hamarosan ön is meg fogja látni, ezúttal a randi után történtek még érdekesebbek, mint maga az első találkozó. Ha Eszmeralda története után úgy érzi, ön is szívesen mesélne egy randevújáról vagy párkapcsolatáról, kérjük, írjon nekünk e-mailben! A címünk (ami az elmúlt napokban egy technikai hiba miatt nem volt használható, de már újra működik) az alábbi dobozban található.

Kattintson ide, itt a címünk, írjon nekünk!
randi@mail.velvet.hu

A levélben szereplő 10 hölgy között voltam, aki 2017 októberében randizott a cikk írójával. Tinderen akadtunk ugye egymásra, nem vagyok egy vékony alkat, de csinosnak mondanak, és a képeimen egy fikarcnyi Photoshop sem volt. Történt, hogy valóban a számomra szőke herceg várt engem a randinkon, ami számomra elég kellemesen sikerült. Úgy gondoltam, számára is, hiszen néhány nappal később második randevúra is sor került. Majd mint derül égből a villámcsapás, a fiatalember eltűnt, hogy ő nem érzi magát jelenleg alkalmasnak egy tartós kapcsolatra (nyilván rájöttem, hogy nem a tartós kapcsolattal, hanem velem van a probléma).

Éltük tovább szép kis életünket, én jártam edzeni tovább (ahogy ugye írja a cikkben, sokakon semmi látszata...), hát én szépen leadtam még néhány kilót, és mivel csak az egyik közösségi oldalon tiltottam le, a másikon 2018 nyarán érkezett tőle egy üzenet:

Szia! Mizu?

Gondoltam magamban, nem válaszolok, és elszürcsöltem egy pohár bort elégtételem tudatában, hogy nahát tesám, mit hagytál ki, most meg még csak vissza sem írok...! Eljött az augusztus 20-ai hosszú hétvége péntek éjszakája, amikoris a barátnőimmel a nyakunkba vettük a várost, és olyan éjfél magasságában újabb üzenet tőle:

Miért nem válaszolsz?

Már kellően felvettem az éjszaka ritmusát és visszapötyögtem. Először gyorsan összevesztünk, hogy mekkora szemét volt, amikor 10 hónappal korábban eltűnt, majd megbeszéltük, hogy akkor éjszaka találkozunk gyorsba feleleveníteni egymást.

Hát úgy alakult, hogy mi ez az éjszaka óta együtt tengetjük életünket, kb. két héttel később összeköltöztünk, rengeteg minden történt velünk azóta, és a múlt héten a tengerparton letérdelt, és megkérdezte, hogy hozzá-e megyek feleségül. A könnyeimmel küszködve életem legboldogabb IGEN-jét mondtam ki.

Szóval kedves olvasók, sose adjátok fel a reményt!

Jah és utólag tudtam meg, hogy én is szerepeltem egy velvetes Randiblog-levélben!

Ön is írna?

Véleményét, hozzáfűznivalóját és főleg saját tapasztalatait vagy történetét küldje be nekünk e-mailben! A Randiblog e-mailcímén folyamatosan várjuk az üzeneteket. A levelekkel kapcsolatos leggyakoribb kérdések válaszaiért pedig ide kattintson!

Hozzászólna? Írjon nekünk Facebookon!
Összevesztünk, hogy mekkora szemét volt, amikor eltűnt

„Utólag tudtam meg, hogy szerepeltem egy velvetes Randiblog-levélben!” – olvasónk először válaszra se méltatta a srácot, aki egyszer otthagyta. De aztán...

32 · Aug 08, 2020 10:28am Tovább a kommentekhez
Facebook Comments