Igazából nem is tudom, hol kezdjem a történetem. Már egy ideje valakivel megosztanám, de nem tudom igazán kivel. Így maradtatok ti, sokat olvasom a blogot, sok érdekes történettel találkoztam már.

Ez itt a Randiblog Inbox

A Randiblognak ebben a posztsorozatában olvasóink névtelenül, e-mailben beküldött leveleit közöljük, minimális változtatással, tartalmi ellenőrzés nélkül. Ezeket tehát nem a Velvet szerkesztősége írja. Ha bármilyen kérdése maradt, kattintson ide!

Ez itt a Randiblog Inbox posztsorozat, ahol olvasóink álnéven mesélhetnek bármiről, ami a szívüket nyomja társkeresés-párkapcsolat-szakítások témakörében. A fenti bevezető szintén egy olvasónk leveléhez tartozik, maga a történet alább olvasható, és a beküldőnek a Mirjam álnevet adtuk.

A címnek választott idézetből már lehet sejteni, hogy Mirjam kapcsolatában erősen megrendült a bizalom a két fél között. Mirjam tett ugyanis egy igen súlyos felfedezést, de hogy pontosan miről van szó, az majd kiderül a levélből alább. Itt már csak arra szeretnénk emlékeztetni önt, hogy az ön történetét is várjuk, az ön tapasztalataira is kíváncsiak vagyunk. Ha szívesen mesélne, ha van kedve megosztani valamit, írjon nekünk akár most azonnal az alábbi címre!

Klikkeljen ide, erre a címre várjuk a leveleket:
randi@mail.velvet.hu

Szóval a párommal már majdnem 5 éve együtt vagyunk, 3 éve együtt is élünk. Minden csodásan alakult, a család és a barátok jól kijönnek, esküvőt nem, de gyermeket tervezünk, vagyis terveztünk. Nem tudja, de újrakezdtem a fogamzásgátlót valamikor májusban.

Akkor történt ugyanis, ami miatt azóta is kattogok és tehetetlennek érzem magam. Most is, amikor egyedül vagyok itthon, mert a kedves párom „üzleti úton” van.

Egy este eléggé becsípve ért haza, ágyba raktam, majd ahogy pakoltam a dolgait, a telefonja akadt a kezembe, ami bekapcsolva az utolsó üzenetet jelezte még ki, amit elküldött, elolvastam. Soha nem néztem meg előtte a telefonját, megbíztam benne. Ott akkor azonban a jövőnk és minden darabokra hullott.

Az üzenet egy hölgynek szólt, amiben azt írta, mennyire hiányzik, meg milyen rossz, hogy haza kell jönnie hozzám, akit már nagyon un és irritálom mindennel, amit teszek. Amíg a kedvesem alkoholmámorában horkolt, remegő kezekkel végigolvastam mindent, lecsekkoltam minden oldalon a hölgyet. Tavaly augusztus óta vannak együtt, amikor elutazik, üzleti útra hivatkozva együtt vannak. Minden üzenetet olvasok, már szokásommá vált, hogy minden éjjel felriadok, és elolvasom, aznap mi történt velük.

De nincs erőm megmondani, hogy tudok mindent.

Többször próbáltam a beszélgetést arra terelni, amit épp olvasok, hogy merre tartunk, neki jó ez, mert ha nem, akkor menjen, elengedem. Vagy mit csináljunk akár az ágyban, akár programként. De mindig rendben van szerinte minden, és tervezi a gyermekünket, hogy minél előbb megfoganjon. Én meg gyűjtöm az erőt ahhoz, hogy elmondjam, tudok a másik életéről és én nem akarom már őt, de még szeretem és nem tudom elengedni. De amikor hozzámér, csak azok a képek ugranak be, amikor ő mással van együtt.

Vajon honnan tudom összekaparni a bátorságomat?

Ön is írna?

Véleményét, hozzáfűznivalóját és főleg saját tapasztalatait vagy történetét küldje be nekünk e-mailben! A Randiblog e-mailcímén folyamatosan várjuk az üzeneteket. A levelekkel kapcsolatos leggyakoribb kérdések válaszaiért pedig ide kattintson!

Hozzászólna? Írjon nekünk Facebookon!
Nem tudja, de újrakezdtem a fogamzásgátlót

„Amíg a kedvesem alkoholmámorában horkolt, remegő kezekkel végigolvastam mindent” – olvasónk ezután döntött úgy, hogy mégis kelleni fog a fogamzásgátló.

29 · Aug 22, 2020 10:06am Tovább a kommentekhez
Facebook Comments