shutterstock 113814877

Azt hitte, direkt rossz számot adott meg neki a lány egy flört után. Tévedett

2021.05.10. 11:10

Rengetegszer előfordul az, hogy egy flört után az ismerkedés vége az, hogy a srác elkéri a lány telefonszámát – majd később kiderül, hogy a lánynak mégse jött be annyira a srác, csak nem akarta máshogy lerázni, és direkt rossz telefonszámot adott meg. Egy ilyen mikrosztorit kapott most fel a Twitter: egy egyszerű képernyőfotó meséli el az egész sztorit, és persze van a végén csattanó. (Természetesen a borítófotón fent nem a szóban forgó lány látható, az csak egy illusztráció.)

Szóval még 2019-ben volt, hogy egy Cole nevű srác beszélgetett egy Camryn nevű lánnyal egy bárban, majd elkérte a telefonszámát. Másnap írt a megadott számra, de azt a választ kapta, hogy ez nem Camryn száma, a lány nyilván vagy túl ittas volt, vagy direkt rossz számot adott meg. Cole tudomásul vette, hogy fáj ugyan a dolog, dehát így járt, és majdnem másfél évig nem is történt semmi más az ügyben.

Csakhogy tavaly év végén Cole kapott megint egy üzenetet erről a bizonyos számról, és az üzenet annyi, hogy

Szia, Camryn vagyok a csoportprojektből, csináltál forráslistát?

– azaz nyilvánvalóan mégiscsak jó volt az a telefonszám, csak a lány másnapra meggondolta magát és nem akarta megmondani. Aztán valamit mellényomott másfél év múlva, és a projekt másik résztvevője helyett Cole-nak küldte el az üzenetet.

Önnel is előfordult már, hogy rossz számot adott meg vagy kapott? Az ilyesmit könnyű kivédeni azzal, ha az ember nyomban rácsörög a frissen kapott számra – de ezek szerint előfordul, hogy valaki megfeledkezik erről az igen fontos lépésről. A Randiblog Inbox posztsorozatba várjuk az ön történetét is, ha van kedve, írjon nekünk!

Ön is írna?

Véleményét, hozzáfűznivalóját és főleg saját tapasztalatait vagy történetét küldje be nekünk e-mailben! A Randiblog e-mailcímén folyamatosan várjuk az üzeneteket. A levelekkel kapcsolatos leggyakoribb kérdések válaszaiért pedig ide kattintson!

Hozzászólna? Írjon nekünk Facebookon!
Azt hitte, direkt rossz számot adott meg neki a lány egy flört után. Tévedett

A Twitteren kaptak fel a júzerek egy képernyőfotót: az üzenetekből kiderül, hogy a lány nem akarta bevallani, hogy nem tetszik neki a srác, de lebukott.

7 · May 10, 2021 11:10am Tovább a kommentekhez
Facebook Comments