A következő levél Hedvig álnevű olvasónktól jött, aki szeretne reagálni korábbi posztunkra. Történetesen neki is van egy sztorija, amelynek középpontjában az exétől érkezett utolsó üzenet áll.

Hedvig két és fél évig volt a párjával, amikor egy együtt töltött éjszaka után nem várt fordulat következett, amit azóta sem ért. Ha önnel is előfordult hasonló vagy szívesen megosztaná a történetét, kérjük, küldje be nekünk e-mailben a Randiblog szokásos címére! Nálunk mindenki álnéven szerepel!

Ez itt a Randiblog Inbox

A Randiblognak ebben a posztsorozatában olvasóink névtelenül, e-mailben beküldött leveleit közöljük, minimális változtatással, tartalmi ellenőrzés nélkül. Ezeket tehát nem a Velvet szerkesztősége írja. Ha bármilyen kérdése maradt, kattintson ide!

Kattintson ide, ez a címünk:
randi@mail.velvet.hu

A párommal 2,5 évig voltunk együtt. Nála töltöttem az éjszakát, reggel éreztem, hogy furán viselkedik. Rákérdeztem, hogy mi a baj, az volt a válasz, hogy semmi, csak fáradt. Ezzel haza is mentem, de nem hagyott nyugodni a dolog, ezért üzenetben rákérdeztem, hogy de biztos, hogy nincs semmi, mondja el nyugodtan. Erre az volt a válasz, hogy ha már így felhoztam reggel, ő elgondolkozott és rájött, hogy neki nem is kell barátnő. Így szakítsunk, nem akar velem járni, maradjunk barátok és nagyon örül, hogy ezt sikerült megbeszélnünk. Néztem csak, mint hal a szatyorban, hogy mi van? Kerestem a válaszokat, persze nem kaptam, csak a mellé dumálás ment. Nagy nehezen persze kinyögte, hogy már nem is tetszek neki. Szerinte vékony vagyok (eddig ezt imádta), most már nem felelt meg neki. Azóta a barát zónából is száműztem, mert álmatlanul forgolódtam miatta.

Azt mondta, utánam nem akar barátnőt, mégis körülbelül havi szinten váltogatta a nőket, mind ezt úgy, hogy korábban 12 évig volt házas, 41 éves férfi és van egy fia. Én a férfiakat leírtam, semmi jó véleményem nincs róluk.

Azóta persze keresgetek én is, sikertelenül. A vele való szakítás nagyon magasra tette a lécet. Ha egy srácban egy hajszálnyit is látok abból, amilyen ő volt, ott vége a dolognak, így 1 éve egyedül vagyok, de kezdek rájönni, hogy ennek így kell lennie. Nem kell ahhoz férfi, hogy boldog legyek. Köszönöm a lehetőséget!

Ön is írna?

Véleményét, hozzáfűznivalóját és főleg saját tapasztalatait vagy történetét küldje be nekünk e-mailben! A Randiblog e-mailcímén folyamatosan várjuk az üzeneteket. A levelekkel kapcsolatos leggyakoribb kérdések válaszaiért pedig ide kattintson!