A Channel 4 brit közszolgálati tévécsatorna már javában válogatja a szereplőket egy vadónatúj műsorhoz. Az Open című valóságshow-ban olyan párokat mutatnak majd be, akik között valamilyen probléma van és ahhoz, hogy ez megoldódjon, bevonnak egy harmadik személyt.

Egy brit bulvárlap kiderítette, hogy a párok először tanácsadásra és terápiára fognak járni, ahol megbeszélik, hol akadtak el, majd a műsorban rátérnek az édeshármas ötletére. A szerelmesek mellett olyan nőket és férfiakat is keresnek, akik nyitottak és segítenének az aktus megvalósulásában.