Elmondása szerint imádja a nőket, és mindig is nagy csajozógépnek tartotta magát Nagy Feró. A Beatrice frontembere azt mondja, a felesége is tisztában van azzal, hogy most is eléggé szabadelvű. 

A 75 éves Kossuth-díjas énekes ugyanakkor azzal nem tudna megbékélni, ha felesége hűtlen lenne.

Biztosan nem tudnám elfogadni, ha megcsalna. Ne akarja senki az én mikrómban sütögetni a kolbászát, az enyémnek viszont semmi baja nem lesz, ha máséba beteszem. Nem érdemes egy házasságot kockára tenni egy kis szórakozásért.

– fejtette ki véleményét a Story magazinnak adott interjújában Nagy Feró, hozzátéve, a felesége gyakran ellenőrizgeti.

Folyamatosan gyanakszik rám a feleségem, állandóan megles, figyelget, ellenőriz. Múltkor például nem a megszokott úton mentem haza, hanem kerülőúton, mert nagy volt a forgalom, erre számon kért, hogy én mit kerestem arra. Én kevésbé vagyok féltékeny, ha mégis, akkor azt lerendezem magamban. Nem megyek utána a dolgoknak, és neki is mindig ezt javaslom, mert ahogyan a mondás is tartja, aki keres, az talál. Amiről meg nem tudunk, az ugyebár nem fáj, nem is létezik.

– fogalmazott a Beatrice frontembere, aki a magazinnak arról is beszélt, hogy bár furcsának tűnhet, a szexben elég konzervatívnak tartja magát. Mint mondja, többet jelent neki egy-egy finom érintés, vagy csók.