Nem mindennapi eljegyzésük után egy igazán extrém esküvővel pecsételné meg 2020 óta tartó románcát Megan Fox és Machine Gun Kelly. Bár nem szeretnék elhamarkodni a dolgot, a szerelmesek már belevetették magukat az esküvőszervezésbe.

Mint kiderült, a színésznő és a rapper nem éppen egy hagyományos és tradíciókra épülő esküvőre vágyik. Mondjuk abból eddig sem csináltak titkot, hogy mennyire szeretnek vadulni.

Megan és MGK nem akarja elsietni a dolgot, de már elkezdték szervezni az esküvőt. Jövőre mindenképpen szeretnének egybekelni, ám a pontos dátumot egyelőre nem tűzték ki, szeretnének mindent alaposan kitervelni. Egyikük sem hagyománytisztelő ember; extravagáns, „sötét” esküvőre vágynak. Megan biztosan valamilyen színes, esetleg fekete ruhába bújik majd

– súgta meg Foxék egyik közeli ismerőse.

Fox és MGK – polgári nevén Colson Baker – eljegyzésére idén januárban került sor. A rapper csaknem két együtt töltött éve után kérte meg a színésznő kezét, akit a barátain keresztül ismert meg.

Nem ez lesz Fox első házassága: korábban Brain Austin Green neje volt, akivel három gyermeket vállaltak: Noah 9, Bodhi 8, Journey pedig 5 éves. Gyermeke MGK-nek is van: Emma Cannonnal közös gyermeke, Casie 12 éves.

(Female First)