A Men's Health magazin összeszedett hét olyan dolgot, amit professzorok állítottak a péniszről, és amit jó tudni. Többek közt azt, hogy rendszeresen kell használni, különben 1-2 centit összezsugorodik. Hogy a farok érzékenysége a kor előrehaladtával, 25 év felett fokozatosan csökken, és hogy nem ott kezdődik, ahol látszik.

1. Használni kell rendszeresen, különben összezsugorodik

Állítólag az az egészséges, ha rendszeresen vérrel telítődik a simaizom, máskülönben problémák lehetnek hosszú távon."Ha nem csinál semmit, csak szimplán erekció van, az kevés, ettől rövidülhet a pénisz" – állítja Tobias Kohler, a Southern Illinois Egyetem urológus professzora. Véleménye szerint a farok sima izomzata és elasztikus hálózata a ritka használat miatt veszít rugalmasságából, emiatt akár 1-2 centit is rövidülhet hosszú távon a farok.

Ha valaki még soha életében nem nyúlt magához, akkor sem kell tartania attól, hogy a farka apróra zsugorodik - a test önmagától valamennyire karbantartja azt. Alváskor, a REM szakaszban az agy pöcskarbantartó funkciója annyira éberen működik, hogy még a legdurvább horrorálom sem számít ilyenkor semmit: az agy e területe teszi a dolgát, és erekciót produkál. (Ez az urológus szerint kevés lehet.) Természetesen vannak, akik képtelenek az erekcióra, vagy trauma miatt, vagy ideg- vagy érrendszeri problémák miatt, esetleg cukorbetegség miatt – de ezek elég speciális esetek.

2. A rövidebb, petyhüdt farok kétszer akkora lehet merevedéskor

Ugyan teljesen eltérő, kinek mekkorára duzzad a farka merevedéskor, azonban Alfred Kinsey – aki számos amerikai férfi merevedését vizsgálta–  azt állapította meg, hogy az a típusú pénisz, amelyik lankadt állapotban rövid, akár a kétszeresére is megnőhet erektált állapotban. Szemben a petyhüdt állapotban hosszú fajtájúval (húsfarok, vérfarok, így egyszerűbb). Egy másik amerikai vizsgálatban 80 férfi farkát méricskélték lankadt és merev állapotban. Azt állapították meg, hogy egy-két centitől akár 10 centit is változhat a méretkülönbség lankadt és merev állapotban.

3. A makk alsó része és a farok töve közötti tengely a férfi legérzékenyebb pontja

A kutatók 81 egészséges férfit vizsgáltak meg arról, testük mely pontjai a legérzékenyebbek, erről 2009-ben írt a British Journal of Urology International. Vizsgálták az ánusz, a here, a mellbimbó és a nyak környékét is a hímvessző, a fityma és makk mellett. A férfiak nagy százaléka azt válaszolta, a makk alsó része és a farok alsó része (here alatt) közötti tengely a legérzékenyebb. Rögtön ezt követi a sorban a makk felső része, a harmadik a sorban a makk jobb és bal oldala. A többi csak ez után következik.

4. A farok érzékenysége a korral csökken?

A tanulmányok szerint 25 éves kor felett a farok érzékenysége fokozatosan csökken a kor előrehaladtával. Leginkább 65 és 75 év között tapasztalható ez erősen. Hogy pontosan mennyivel, és hogy ez érzékelhető-e napról napra, arra nincs semmilyen bizonyíték, ugyanis a kutatók mindegyike másképp vizsgálja a témát: eltérő módon stimulálják az alanyokat. Az pedig egyáltalán nem világos, hogy ezt a férfiak észreveszik-e magukon. Tobias Kohler amerikai urológus professzor szerint ez nagyon ritka panasz, sokkal gyakoribb, hogy a férfiak az erekció vagy a magömlés nehézségei miatt fordulnak orvoshoz.

5. A vibrátor hasznos a férfiaknak is - de nem az ánuszban

Orvosi vibrátorral hatékonyan tudnak ejakulációt produkálni az orvosok azokon a férfiakon, akiknek megsérült a gerincvelőjük. A vibrátort ilyenkor a fejrész alatt tartják. "Az orvosi vibrátorok nem szükségszerűen erősebbek az átlagosnál" – nyilatkozta Kohler, és hozzátette, az idegrendszert stimulálják a vibrátorral. "Olyan frekvencián és amplitúdón dolgoznak, amikkel jobban tudnak az idegpályákra hatni."

Egy próbáért nem kell azonnal orvosi vibrátorért szaladni, elég egy szimpla otthoni masszírozó gép is, ez is ugyanúgy megteszi – állítólag.

6. Nem ott kezdődik a pénisz, ahol látszik

A legtöbb ember azt hiszi, hogy a farok ott kezdődik, ahol látszik. "A penis, azaz a barlangos testek szárai a szeméremcsonton erednek" – így szól Dr. Donáth Tibor, Az emberi test című könyv ide vonatkozó része. A farok tehát valójában jóval hosszabb, kétszer akkora körülbelül, mint amilyennek tűnik – ez egyébként az MRI-felvételeken jól látható.

7. 42 féle élőlény is megél a farokban

Az emberi test állítólag egy ökoszisztéma, állítja Lance Price, a Translational Genomics Kutató Intézet egyik doktora, aki körülmetélt és nem körülmetélt ugandai férfiakat vizsgált meg. A vizsgálat során kiderült, hogy a körülmetélt férfiak kevesebb baktériummal élnek együtt. Sokféle baci, főleg azok, amik az oxigén segítségével nőnek, rajtuk nem tanyázik. A fityma alatt jóval több baktérium él, az erdő hasonlattal élve ez olyan, mint az árnyékos, nedves területek az erdőben, ahova sosem süt be a nap. A kutatást Ugandában végezte az amerikai orvos és csapata, végeredményként arra jutottak, hogy a körülmetélt férfiaknál alacsonyabb a HIV-vírus kockázata.

A WHO 2007-es felmérése szerint körülbelül a férfiak 30%-a lehet körülmetélt. Ez persze vallástól és nemzetiségtől is függ, a jelentés szerint az összes zsidó és összes muszlim férfit körülmetéltek – ők teszik ki a körülmetélt férfiak 70%-át. A maradék 30% hímtagjai egészségügyi okok miatt volt kénytelen megválni a fitymájától. A vizsgálatban 15 év feletti férfiakat kérdeztek meg erről világszerte.