18

Csak felnőtteknek

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet. Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését a gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerinti V. vagy VI. kategóriába tartozik.

Szextesztekről és bumeráng formájú farokról olvashatnak a tinik

2013.07.19. 16:00
Alig esik szó a szexről abban a négy, fiataloknak szánt magazinban, amit fellapoztunk, azonban megtudtuk a tuti randitippeket, kitölthettünk szex IQ-tesztet és mindenféle milyen-vagy-az-ágyban tesztet. Ezekből kiderült, hogy kicsit sem vagyunk olyanok az ágyban, mint amilyenek valójában vagyunk. A bilincses szexet, természetesen A szürke ötven árnyalatára hivatkozva pedig úgy tálalják, mint ahogy azt a Barátok közt-ben látni.

Kevés szó esik a szexről

"Ha a fiúk igazán felpörögnek, a szerszámuk bumeráng formájú lesz" – többek közt ilyen mondatot is találni az újságosstandokon kínált tinimagazinok és női magazinok lapjain. Elolvastunk négyféle, tiniknek szóló magazint, hogy megnézzük, az Alkonyat-trilógia és A szürke ötven árnyalata korában hogyan írnak a szexualitásról. A Velvet 2009-es cikkéből és az eddigi tapasztalatokból kiindulva sokat nem vártunk, azonban meglepődve tapasztaltuk, hogy még annyi szó sem esik a szexről, mint amire számítottunk. Voltak elvárásaink, például az, hogy minimális szinten olvashassunk a szexről, legalább az előjátékról például, illetve a védekezésről, csókolózásról, vágyról, kémiáról.

A magazinokból a saját szexualitásunkról csak félrevezető információt tudtunk meg. Cserébe megismertünk tíz forró randitippet, megtudtuk, milyen hatással van a bőrre és a hajra a szex, továbbá azt, milyen ruhát, bugyit, sminkkészletet vásároljunk, ha pasit akarunk fogni. A magazinokból ömlik Ryan Gosling, naptáron, cikkben, poszteren, teszteken folyamatosan a színészt prezentálják, mint A Férfit. A legmegdöbbentőbb, hogy annak ellenére, hogy szinte semennyi szó sem esik érdemben a szexről, A szürke ötven árnyalatát kötelező olvasmányként emlegetik. A tesztek közt bilincsekről, mellbimbódíszekről, gruppenről, vad szexről írnak, de a szadomazo világát kerülve, inkább a hazai szappanoperákra jellemző szerepjátékszexként esik szó a vadulásról.

A tesztek már a kérdéseken elbuknak

Egyik magazinban sem írnak az előjátékról, sem a védekezésről, sem a nemi szervekről, azonban rengeteg tesztet találtunk, amiket lelkesen kitöltöttünk, és amikből kiderült, kicsit sem vagyunk olyanok az ágyban, mint amilyenek valójában vagyunk. Például akkor már félénk, visszahúzódó típus valaki, ha fehér lepedője van otthon. A tesztek alkalmasságát tökéletes példázza például az, hogy a ha a pasi ha megkér, hogy kényeztesd magad a szeme láttára kérdésre a lehetséges válaszok közt nincs olyan, hogy ezt a nő megteszi. A válaszok csak arról szólnak, hogyan vegye rá a nő a férfit arra, hogy szálljon be valahogy, és a maszturbálásból valami más legyen. A közös maszturbálás pedig hasznos, elvégre nem sokan tudnak a vágyaikról nyíltan és őszintén beszélni, az egymás előtti maszturbáláson keresztül megtanulható, hogyan tud kielégülni a másik. Az igaz-hamis tesztek már a kérdéseikkel is félrevezetik az olvasót, például van olyan kérdés, hogy "Egy pénisz alapállapotban 12,5 cm. Igaz vagy hamis?" Melyik pénisz? Melyik alapállapotában? Vagy például, hogy "Egy aktus átlagosan 16 perc. Igaz, vagy hamis?" Kinél? Mikor? Hol?

Az egész biztos, hogy ha valakinek kérdései vannak a szexualitásról, nem kap a magazinokból megfelelő választ. De az interneten se, ahol három kattintással bármilyen pornóhoz eljuthat, és a fórumoldalak szexuális tartalma sem segítség – mint amilyenek a Gyakorikérdéseken is vannak. A magazinokat összességében nézve kicsit olyan, mintha a szex tabu mivoltát átugorva azt a megoldást választották volna, hogy úgy tesznek, mintha mindenki tudna mindent. Mintha mindenkinek egyértelmű lenne minden a szexben, és ott tartana a szexuális kultúránk, hogy csak fel kell dobni valamivel – például bilinccsel, love étlappal, hogy love-formába kerüljünk. A kérdésekre keresett válaszokat nem csoda, hogy leginkább egymástól tudhatják meg a tinik, a szexuálpszichológus szerint elsősorban a haveroktól és a pornóból tájékozódnak.