A kölcsönösséghez szükséges praktikus gyakorlatokat, az intimitás megéléséhez szükséges feladatokat, és a több órán át tartó élvezetet érdemes ellesni a keleti kultúrából.

A több ezer éves keleti kultúrából tagadhatatlanul csak tanulni lehet: a tantrában a gyakorlati technikák célja a totális beteljesedés megélése, ehhez azonban lelki összhangra van szükség. 

1. Egymásra figyelés

Az egymásra hangolódásról, a testi-lelki összefonódásról szól a tantra, a gyakorlati feladatok azzal kezdődnek, hogy megtanítják, hogyan kell egymással szemben ülve, majd egymáson ülve, ölelkezve egymásra hangolódni. A kezdeti első érintéseket – ide kattintva láthatja – érdemes eltanulni a tantrából. 

2. Intimitás megélése

A tantrikus szex közben senki sem beszél, egyáltalán nem szólal meg egyik fél sem, a legelső pillanattól kezdve egészen az utolsó simogatásokig. Emiatt különleges légkör alakul ki a két ember közt, csak és kizárólag egymás testére figyelnek. A női és a férfi test teljesen ellazult állapotban egyesül, lassú és hosszú szexben. Egyfajta meditációként vagy akár szertartásként is felfogható. Ugyan elsőre inkább fizikai gyakorlatok sorának tűnik, de valójában a tantrikus szex nagyon nagy százaléka inkább szellemi. 

3. Az orális szex hagyománya

A kezek simogatásán túl a szájnak is fontos szerepe van, az ajkak és a nyelv a stimulálást kiegészítik azokon a pontokon, ahol a kéz is halad. Az orális érintésekben is a tantra alapvető szabályait kell figyelembe venni: ebben nincs mélytorkozás, a nyelv végigsimítja a péniszt és a makkot azokon a pontokon, ahol kézzel is simogatni kell. Az interneten több oktató videó is van erről

4. Kölcsönösség

Mindenkivel minden történik a tantrikus szexben (kézzel, szájjal, nyelvvel, nemi szervekkel), sem a nő, sem a férfi nem marad kielégítetlenül. Nem is maradhat, ez a lényege. Előtte és utána is egymással foglalatoskodnak, pont annyira, hogy az nem teher egyik félnek sem. 

5. Többórás élvezet

A férfiaknál a tantra a magmegtartásról is szól, így az orális szexnél nem ér véget a közös móka – ráadásul úgy, hogy ez nem jár fájdalommal a férfinél. A nőknél szintén a hosszan tartó élvezetet érdemes megtanulni a keleti kultúrából, a G-pont speciális izgatása, a ki-be mozgás helyett a hüvely mozgatásán van a hangsúly.