Teréz anyaként istápolták az Erotika Expó lányai a kiállítás béndzsa férfi látogatóit. A borsos ár ellenére novemberben is akadt, aki a látványért képes volt dupla összeget is leperkálni. Ennek ellenére a sztárvendéget, Loona Luxx-ot nagyobb meglepetés érte, mint a közönséget. Nikki Ridertől pedig megtudtuk, hogy jó feleségként már csak leszbizést vállal, ha pedig eljön az idő, nem akar olyan pocsék anya lenni, mint Michelle Wild. És még csak el sem zavartak minket.

Csodáld meg, ízleld, tedd valósággá, fogadd el, teljesítsd, játszd, használd fel, add át magad! - villannak fel bennünk Az élet himnuszának részletei, ahogyan próbáljuk átérezni a színpadon vonagló női testek tulajdonosai kötelességtudatát. A szexipar Teréz anyái ők, akik rendületlenül szolgálják a ruhátlan, esetlen, és béna férfiakat. Az Erotika Expón járunk.

A szemüveges, Woody Allen-i idomokkal megáldott fószer zavartan toporog a színpadon, saját maga jelentkezett egy játékos-erotikus feladatra, párt is kellene találnia hozzá, ám nulla a jelentkező a gyengébbik nemből. A mindenkori műsorvezető, Tommyboy megszánja, odaint hozzá egy hostess lányt, akinek feladata mindössze annyi, hogy megszabadítsa az úriembert agyonmosott pólójától. Gyér taps és egy csomag óvszer a jutalom a bátorságért, "Ehhez már csak egy csinos lányt kell felszedni" - adja a használati utasítást elbocsátó szép üzenet gyanánt Tommyboy, de a srác csak nem akar lemenni a színpadról. "Hát, az nehezen fog menni. Nincsen szerencsém a nőkkel" - rebegi a mikrofonba, majd kihasználva a műsorvezetők elfojtott kuncogását, a közönségre zúdítja bánatát. "Bátortalan vagyok, nem merek odamenni a nőkhöz, azok meg nem jönnek oda hozzám, tudjátok, hogy megy ez". Hát hogyne tudnák, azért vannak itt: mert itt olyat látnak, amit otthon sose.

Jó, és nem annyira jó nők képekben

A szervezők is tudják ezt jól: éppen ezért borsos az ár, és a pornószínházért még külön csengetni kell. A nyári bálnaszex után félve is foglaljuk el helyünket a baldachinos ágy mellett, ami a lírai események helyszínét hivatott szolgálni. Leginkább a megkönnyebbülés, mintsem az izgatottság jellemez minket, amikor egy 100 kilós amatőr helyett Nikki Rider perdül be a színpad közepére és zeng vaginája ódát az életörömről egy vibrátornak.

Az előadás után Riderről megtudjuk, hogy 28 éves, idén májusban volt az esküvője, és a szakmában Michelle Wild utódjaként tartják számon, bár a hasonlóság hangsúlyozottan csak a szakmai sikerre értendő. Ridernek arról is határozott elképzelése van, hogy miként fogja tudatosítani a gyerekében, hogy anyja Magyarország egyik legsikeresebb pornószínésznője - aki egy év alatt csinálta meg azokat a dolgokat, ami másoknak három évébe fér csak bele: "Az őszinteség a legfontosabb, és az, hogy ne más világosítsa fel, mivel is foglalkozott az anyja. A tervem az, hogy fokozatosan avatom majd be, nem kellenek egyből a tények, eleinte csak a cicis fotók."

A pornószínésznő egyébként Mészáros Dórihoz hasonlóan már szintén leszámolt a férfiakkal - már ami a filmeket illeti -, és csak nőkkel vállal szerepeket. Mindemellett folyamatosan tanul, most éppen műkörmösnek, hiszen sminkelésben már profi.

Klikk!

A nagyszínpadon ekkorra már a sztárvendéget, Loona Luxx-ot köszöntik nem túl kitörő örömmel, a többségnek ugyanis fogalma sincsen arról, kit rejt az álarc, de annak eldobása után sem nagyon esik le senkinek, honnan a francia pornós. Nekünk ismerősnek tűnik, törjük is a fejünket alaposan, aztán rájövünk, hát persze, kiköpött Völgyi Zsuzsi a Romanticból, csak neki jobb mellei vannak. Luxx kisasszony mindeközben már a közönség soraiból kiválasztott pasi orrát lovagolja, a péntek éjszaka után már mindenre felkészülten.

A magyar virtusnak köszönhetően ugyanis még a sokat tapasztalt művésznőnek is leesett az álla a kiválasztott potenciáján: "Felhívott egy vendéget a színpadra, az meg úgy beizgult, hogy rendesen állt a zászló" - mesélte az expo sajtósa. "Luxx szemei kikerekedtek rendesen, mondta is utána, hogy nincsen ő ehhez szokva, mert náluk, Franciaországban olyan zavarban vannak a srácok, hogy képtelenség felizgatni őket."

Nincs mese, a novemberi Erotika Expo több meglepetéssel szolgált még egy pornósnak is, mint a látogatóknak. Nem beszélve a sajtó érdeklődő munkatársairól, akiknek fotózni vágyó többségét a rendező páros lábbal rúgta ki a lezárt részekről. A Velvetnek ebből a szempontból szerencséje volt: mire a színfalak mögé szemtelenkedtünk, a főnök úr megbízottja a számtalan vizespohárnyi adag rumnak köszönhetően már járni nem bírt, nemhogy rúgni.