A 21 éves osztrák lány szerint elrablója, Wolfgang Priklopil belőle szerette volna megteremteni a tökéletes nőt. Natascha Kampusch szerint ezt lelki terrorral akarta elérni. Mindenesetre ennek ellenére – vagy éppen ezért – szeretné megismerni Priklopil anyját, akiről a férfi sokat mesélt neki, míg fogva tartotta.

A Wolfgang Priklopil által nyolc és fél éven keresztül fogva tartott lány 250 ezer fontért (75 millió forint) újabb interjút adott, melyben elmesélte, hogyan kínozta lelkileg a férfi, aki szerinte a tökéletes nőt akarta megteremteni.

Látni akarja az elrablója anyját

A 21 éves Natascha Kampusch hosszú idő után újabb interjút adott, melyben elrablásáról beszél, írja a Sky News. A lány három és fél éve szökött meg elrablójától, Wolfgang Priklopiltól, és most először engedett filmeseket abba a házba, ahol fogva tartották.

Kampusch egyúttal elmondta, szeretne találkozni Priklopil anyjával. A lány elmesélte, az asszony gyakorta meglátogatta fiát, és neki ilyenkor mindig vissza kellett mennie a hangszigetelt pincébe, nehogy észrevegye őt az asszony. Mostanra pedig úgy érzi, elérkezett az ideje egy személyes találkozásnak, és közölte, várhatóan két hónapon belül sikerül egy időpontot egyeztetniük.

Kampusch még nem lépett tovább

A lány egyébként nem csak ezzel a találkozással bizonyította, hogy még mindig nem tudta teljesen feldolgozni a fogságban töltött nyolc és fél évét. Mindig magánál hord egy fényképet a szökése után öngyilkosságot elkövető Priklopilról, megvette a házat, melynek pincéjébe zárták, és szintén az ő birtokában van a férfi BMW-je is. Mindenesetre Kampusch azt mondta, nem akarja örökre megtartani a házat, és ha mégis eladná, „biztosra menne, hogy a pincét betemessék”.

Arról mindenesetre továbbra sem hajlandó beszélni, hogy szexuálisan molesztálta-e őt Priklopil, de azt elmondta, azért rabolta őt el a férfi, hogy a tökéletes nőt megteremtse. Kampusch az interjú során beszámol arról is, milyenek voltak az első hónapok, és hogyan változott meg, és lett engedékenyebb Wolfgang Priklopil.

Elrablástól a szökésig

„Amikor megragadott, sikítani akartam, de nem jött ki hang a torkom, a hangszálaim nem működtek. Betuszkolt a fehér kocsiba, és betakart egy kék takaróval. Azt hiszem egy óráig utaztunk, és amikor megérkeztünk, azt láttam, hogy megragad. Azt is láttam, hogy minden erejére szüksége van, hogy kinyissa a pince ajtaját” – idézte fel elrablását Kampusch, aki a celláját hidegnek, gusztustalannak írta le, és szerinte olyan volt, mintha élve eltemették volna, mint egy egyiptomi fáraót.

Az idő múltával azonban Priklopil kiengedte a cellájából, és a lány egyre többet lehetett fenn, a lakásban, azonban, ha valaki meglátogatta Prikopilt, neki mindig el kellett bújnia. Kampusch elmondása szerint ezért persze kárpótolta Priklopil, és mindig elmesélte neki, ki járt nála, és mit csináltak. A most már 21 éves lány arról is mesélt, hogy a férfi mennyire félt attól, hogy valaki rájön arra, hogy ő rejtegeti. „Nagyon kényes ember volt, aki minden felületet letörölt, miután megérintettem, de nemcsak azért, hogy elrejtse a nyomaimat, hanem mert tisztaságmániás volt” – nyilatkozta Kampusch.

„Feltűzte a hajam csatokkal, és fürdősapkát kellett viselnem, hogy felfogja a hajam, amikor az emeleten voltam. Később kopaszra borotvált, elmondása szerint higiéniai okokból” – tette hozzá Kampusch, akinek az is meg volt tiltva, hogy sírjon, nehogy DNS-t hagyjon hátra. Az osztrák lány egyúttal cáfolta azokat az állításokat is, miszerint lett volna lehetősége elszökni korábban. „Amikor volt esélyem a szökésre, éltem vele, futottam, amilyen gyorsan csak tudtam, amilyen gyorsan a lábaim vihettek” – idézte fel Kampusch.