Újabb politikus mondott le, miután kiderült, hogy pucér fotókat küldözgetett magáról valakinek, aki nem a felesége. Louis Magazzu panaszkodik, amiért online csaja átverte. Már ha a nő egyáltalán létezik.

Nyilvánosságra kerültek azok a meztelen fotók, amelyeket egy 53 éves politikus küldözgetett magáról a csajának. A New Jersey állambéli demokrata elöljáró, Louis Magazzu a merev farkáról, saját meztelen valójáról, illetve az ünneplő ruhájáról készített mobillal fotókat, amelyek aztán megjelentek a Magazzu Watch blogon.

A blog szerkesztője, Carl B. Johnson helyi republikánus politikus, három éve vezeti az oldalt, amellyel egyetlen célja volt: hogy Magazzu végre lemondjon – annak idején az ingatlanadóról vallott ellentétes nézeteik miatt keveredtek konfliktusba. A Daily Mail szerint a férfi most nagyon örül, és még azt is fontolgatja, hogy leveszi a fotókat. "Már régóta el kellett volna tűnnie, több okból is. Az a fajta politizálás, amelyet ő folytat, rendkívül káros. Sajnálom, hogy ennek így kellett megtörténnie."

Johnson hozzátette, azért döntött a képek közlése mellett, mert annak idején egy nyilvános vitán Magazzu is nyilvánosságra hozott ezt-azt az ő családjáról és a gyermekeinek nyújtott szocális támogatásról. Magazzu természetesen ügyvédet fogadott, aki eddig annyit mondott az ügyről: vizsgálják, hogy Johnson elkövetett-e törvény- vagy szabálysértést a képek közzétételével, illetve azzal, hogy a felvételeket átadta a helyi lapoknak.

"[Magazzu] a fotók jogosulatlan, a beleegyezése nélkül történő közzétételének áldozata. Noha már maga a felvételek elküldése is indiszkrétnek tekinthető, az mindenképpen privát körülmények közt, egyetlen személyre irányulva történt" – indokolt jogi képviselője. Védence köremailben kért bocsánatot családtagjaitól, barátaitól és kollégáitól, de leszögezte: átverés áldozata lett, és feleségével különben is két éve különváltak.

A szép tabló már csaknem teljes lenne (csajozó politikus; a nő, akire vágyik, és aki később kiszivárogtatja az intim fotókat; a bűnbánó politikus; és a szigorú ügyvéd), ha nem hiányozna belőle az egyik legfontosabb szereplő: a nő.

A nő, aki talán sosem volt?

Az állítólagos nőről azonban azóta sem tudni semmit. A Daily Mail szerint Magazzu évekkel ezelőtt, az interneten ismerkedett meg vele, és ott is tartották a kapcsolatot. A politikus állítja, a nő kérte tőle a felvételeket, de neki fogalma sem volt arról, hogy partnere egy politikai ellenfelével szövetkezik.

Nem csoda: a politikus és virtuálcsaja sosem találkoztak, csupán üzeneteket váltottak. A nő nevét nem hozták nyilvánosságra, a honlapon közzétett képek és szövegek alapján sem azonosítható - gyakorlatilag egyelőre arra sincs bizonyíték, hogy létezik, és nem maga Johnson csalta lépre így, álnéven flörtölve vele. A helyi lapok és az országos csatornák, illetve a nagyobb hírportálok sem tudnak semmit róla, az üzeneteket egymásnak aol.com-os emailcímekről írták, a (feltételezett) nő például a frappáns xxxxxxxx@aol.com-ról.

Johnson a lejáratóblogon leszögezi, ő sem találkozott a nővel, de mindent igyekezett ellenőrizni, nehogy átverjék. Közzétesz egy emailt is, amelyet állítólag tőle kapott, és amely megerősíti a közzétett képek és szövegek valódiságát – az addig kiderülteket pedig megspékeli olyan állításokkal, hogy Magazzu a családi otthonból hívta, hogy telefonszexeljen, illetve, hogy a férfi képtelen arra, hogy nemet mondjon neki. De ebben sem derül ki több, sőt, a szerző ígéretet tesz arra, hogy a nő személyazonossága titokban marad. Jó eséllyel sosem derül ki, létezett-e egyáltalán a politikus csaja.

A pucér pasik hullanak, mint a legyek

Magazzu egy szép sor végére állt, hiszen önfarokfotós férfiből manapság annyi van, mint a pelyva. Anthony Weiner, amerikai demokrata képviselő futotta be az egyik legérdekesebb ívű röppályát, miután effélére vetemedett: a pszichiátriai vizsgálat után munkát ajánlott neki a Hustler alapítója, szexsms-partnerét pedig megválasztottuk a hét pornósának. De a befolyásos férfiak intim botrányai általában azért inkább lemondással járnak.