A Bándy-gyilkosság gyanúsítottja nem csak közvetlen környezetére, de gyermeke anyjára is ráirányította a figyelmet. Ő köszöni, nem kér belőle, elég volt az a három év, örül, hogy kiszabadult egy olyan kapcsolatból, melyben sosem lehetett az egyetlen nő, és amit drogok, lopások, hazugságok és a gyermekért folytatott csatározások tettek még keservesebbé.

A szerdán előzetes letartóztatásba helyezett, Bándy Kata meggyilkolásával gyanúsított P. László gyermekének anyja, Juhász Eszter is állítja, a feltételezett elkövető minden nőt megkapott, akit csak akart. Viharos kapcsolatuk kisebb-nagyobb megszakításokkal három évig tartott, amit Juhász visszatekintve még önmagának sem tud megmagyarázni. Se védeni, se vádolni nem akarja, életének ezt a szakaszát lezártnak tekinti, de abból elege van, hogy valótlanságokat írnak róla és gyermekéről, és a Facebookon gyalázzák egykori élettársa miatt.

P. László életében zavaros nőügyei mellett viszonylag stabil pontnak számított Juhász Eszter, aki saját elmondása szerint mindig kiállt mellette, bár a férfi nem érdemelte meg ezt az odaadást.

"Bő két hónapja találkoztam vele utoljára. A szakításunknak rengeteg oka volt, az életvitele, a csajozása, néha észleltem, hogy valamilyen bódítószert is használhatott, és sajnos engem is megütött. Az igazsághoz hozzátartozik az is, hogy nőt mindig kapott, mellettem is folyamatosan kettő biztos, hogy volt, és olykor igen erőszakosan lépett fel velem szemben." Arra viszont, hogy gyermeke apját ilyen bűncselekménnyel vádolják meg, annak ellenére sem számított, hogy P. Lászlót korábban többször is elítélték lopásért, vagyon elleni bűncselekményekért, zsarolásért. "A gyermekem apja... de ez nem egy kis lopás vagy ilyesmi! A velem szembeni erőszakos megmozdulásai teljesen más indíttatású dolgokból történtek. Védeni eszem ágában sincs, hisz aki ilyet tesz, megérdemli a lehető legsúlyosabb büntetést, de ezen nagyon meglepődtem, és a vallomása után is igen nehezen hittem el a dolgot. Sok mindent el tudtam volna képzelni, de ilyen aljas dolgot nem. De vele kapcsolatban tévedtem már korábban is..."

Juhász, amint tudomást szerzett arról, mivel vádolják P. Lászlót, a gyámhatóságra sietett, hogy visszaszerezze a gyermek felügyeleti jogát, akit jelen pillanatban az apai nagymama nevel. Elmondása szerint azért alakulhatott így a dolog, mert el akarta hagyni a férfit, és ezzel P. László visszaélt. Egy csúnya veszekedés után Juhász úgy érezte, nincs többé maradása, de a férfi nem engedte el vele a fiát. "Viszont úgy éreztem, muszáj elmennem, és ő ezt akkor kihasználta, és lehordott mindennek." Ezek után kapta meg ideglenesen az apai nagymama a felügyeleti jogot, de Juhász biztos abban, hogy a gyámhatóság hamarosan megváltoztatja a döntését, és újra ő nevelheti a másféléves kisfiút. "Az édesanyjával soha sem jöttem ki. Meguntam László dolgait, folyton magához akart láncolni, és erre legtöbbször a gyermeket használta fel. Meg akartam szabadulni a szorongásoktól, és szerettem volna elérni, hogy a gyermekemnek ne kelljen úgy felnőnie, ahogy most is nevelkedik. Ezt viszont nem tudtam elérni, míg László a közelemben volt."

Abban egyetért P. László volt barátnőjével, hogy P. László pszichésen instabil volt, de szerinte ez nem lehet mentség: "Igazuk van, erősen látszódott rajta a szeretethiány, valószínűleg engem azért sem akart igazából soha elengedni teljesen maga mellől, mert mindig kiálltam mellette. Mára már olykor bánom, egy ilyen ember ezt nem érdemli meg. De akármilyen élete volt eddig, semmi nem mentség, ha meghal egy ember! Majd' három év ment el az életemből erre a kapcsolatra, amit iszonyatosan bánok. Nem is tudom, László hogy került bele az életembe."