horoszkóp

Bándy-per: Börtöntársa P. László ellen vallott

2013.03.18. 10:42
Lezárult a bizonyítási eljárás folyamata március 18-án hétfőn a Pécsi Törvényszéken. A bíróság ismertette a kiskorú gyermekek vallomását, további igazságügyi szakértőket hallgatott meg P. László kábítószerfogyasztása miatt, megnézte a térfigyelőkamerák felvételeit, bizonyítva, hogy Bándy Kata pontosan merre sétált haza július 7-én éjjel, és kitűzte az ítélethirdetést napját április 5-re.

Foglyokat idézett tanúként a bíróság

Március 18-án folytatódott a Bándy Kata meggyilkolásával vádolt P. László büntetőpere a Pécsi Törvényszéken. A vádlottal együtt két további foglyot kísértek a büntetés-végrehajtás emberei, őket tanúként ídézte a bíróság. A 37-es számú tanú kérte, hogy vezessék ki a teremből P. Lászlót és családtagjait is, mert félti a saját családját. Vallomásában elmondta, hogy július 13-án került börtönbe, de mielőtt bekerült volna, megismerte P. Lászlót. Úgy tűnik, a véletlennek köszönhető, hogy a tanú gyermekei voltak azok, akik megtalálták Bándy Kata holttestét. Később a börtönben, a sétálóban találkoztak össze P. Lászlóval.

A tanú azt vallotta a bíróságon, a vádlott egy Audi fejében kérte arra, állítsa azt, látta korábban együtt sétálni őt Bándy Katával. Ezt nem vállalta, de úgy tudja, hogy másnak is tett ilyen ajánlatot P. László. Később a börtönben, nyugtató hatása alatt azt vallotta többek előtt, hogy rokonával követte el a bűncselekményt: Balokány környékén egy szórakozóhelyen ismerték meg Bándy Katát, ki akarták rabolni, de megtalálták a rendőrigazolványt. P. László társa megijedt, és így követték el a bűncselekményt. P. László ezt tagadja. A tanú elmondta a bíró kérdésére, hogy több nyugtatót vettek be: maguk közt megvásárolják a kapott gyógyszereket a börtönben.

Katának hívta mindenki, kivéve a vádlottat

A Bándy Kata holttestét megtaláló kiskorúakat korábban meghallgatták az ügyben, a gyermekvédelmi törvényeknek megfelelően speciális környezetben, nem a tárgyalóteremben. A három gyermek a pécsi Ledinán játszott, bújócskáztak. "A bokorban bújtunk el, ott volt a lány. Egy helyre bújtunk, nem mentünk hozzá nagyon közel, a társam megdobta egy kővel, hogy mozog-e. Nem tudtuk, hogy halott. Szóltunk az anyunak, aki szólt a szomszédasszonynak, lementünk megnézni a testet, telefonáltak a rendőröknek" – olvasta a vallomást a tárgyalást vezető bíró, és hozzátette, a gyerekek szerint vastag ág tartotta a testet. A harmadik gyerek vallomása szerint kilencig számolt el, nem találta meg a társait, megunta a bújócskázást, és hazament. "Odajött egy ember, mondta, hogy ne szóljak senkinek, cigi volt a szájában."

A bíróság a délelőtt folyamán újból tett fel kérdéseket Bándy Kata volt vőlegényének. P. László ellen vall, hogy tudatosan, minden alkalommal Katinak nevezte Bándy Katát a vallomásaiban és a tárgyaláson is. A exvőlegény szerint Katának hívta őt mindenki, és aki véletlenül Katinak szólította, azonnal szólt, hogy az ő neve Kata. Anyakönyv szerint is Kata, nem pedig Katalin. "Egyetlenegy ismerőse sem hívta őt Katinak. Mit szól ehhez?" - kérdezte a bíró, P. László pedig habozva annyit válaszolt, hívta őt így is, úgy is.

P. László egész nap szintetikus marihuánát fogyasztott

A két fogoly és az exvőlegény meghallgatása után két szakértőt kérdezett meg a bíróság. Az igazságügyi toxikológus orvosszakértő elmondta, 2012. július 16-án kapta meg a vádlott vizeletmintáját, amit sürgős felszólítással vizsgálni kezdett. A három analízis nem erősítette meg, hogy P. László kábítószert fogyasztott, az első vizsgálat eredménye szerint amfetamint találtak a szervezetében, de ezt a további két vizsgálat cáfolta. A bíró kérdésére a szakértő elmondta, hogy az amfetamin származékok 48-72 órán belül kiürülnek a szervezetből, a szintetikus kannabionidok négy órán át hatnak, azok alkohollal való fogyasztása összeadódik, és exponencálisan növekszik a hatás. P. László megerősítette vallomását, a gyilkosság napján egész nap podot fogyasztott, egy grammot szívtak többen együtt. Nem fogyasztott marihuánát. A toxikológus szakértő szerint a szintetikus marihuánák négy órán át hatnak.

A rendőrség szakértő segítségével vizsgálta meg Bándy Kata laptopját, a kérés szerint minden törölt file-t és minden aktív file-t átadott a nyomozóknak. Összesen száz ilyen dokumentumot elemzett a rendőrség. A bíró a térfigyelőkamerák felvételeivel folytatta a bizonyítási eljárást, az időpontot és a sértett útját vizsgálva, továbbá a bizonyítási kísérletet is levetítette a tárgyalóteremben. A felvételeken egyértelműen látszik, hogy 2012. július 7-én este 20:36 perckor besétál a sörözőbe barátaival, hogy 1:59-kor távozik onnan, és hazafelé sétál. Az útját a térfigyelőkamerák szinte végigkísérték, ruházata, cipője jól azonosítható. A benzinkút felvételei alapján egyértelmű, hogy P. László a gyilkosság után, 3 óra 29 perckor cigarettát vásárolt - vallomása szerint a Bándy Katától elvett pénzből -, közben folyamatosan telefonált. A vádlott lehajtott fejjel hallgatta, a levetített felvételeket nem nézte. A nyomozók bizonyítási kísérlettel igazolták annak a férfinak a vallomását, aki az erkélyéről látta Bándy Katát és P. Lászlót elsétálni, dulakodva.

A bíróság az iratismertetést, a perbeszédet és az ítéletet április 5. péntek reggel 9 órára halasztotta.