A tanúk meghallgatásával folytatódott H. Csanád Jutas hétfőn kezdődött pere, a tavaly tavaszi kulcsi gyilkosságsorozat ügyében a Székesfehérvári Törvényszéken. Elsőként a vádlott nővérét hallgatták ki, aki súlyos sérülésekkel élte túl testvére támadását. A vállig érő hullámos hajú, középkorúnak tűnő nő végig higgadtan számolt be a napról, amikor hazaérkezett késő este egy barátnőjétől. Otthon a szülei éppen a földszinten tévéztek, H. Csanád pedig közölte vele az emeleten, hogy bátyjuk rosszul van, nagyszüleik pedig már lepihentek. Ők hárman ekkor már halottak voltak.
A mészárlás maga csak másnap reggel folytatódott. A talpig feketébe öltözött tanú nyugodtan magyarázta a késelés történetét is, nem látszott rajta, hogy elsírná magát. Fél 8–fél 9 körül ébredt fel, ekkor kopogott be hozzá a vádlott, azzal az ürüggyel, hogy elment nála az áram, és megkérdezze, nővérénél van-e villany. Közben bejött, előrántott egy hosszú pengéjű, nagy fekete kést, és elkezdte a szurkálást. "Fájdalmat nem éreztem, olyan volt, mint egy lassított felvétel". A nő kívülállóként érzékelte a szúrásokat, átfutott az agyán, hogy meg akarják ölni, talán a pénzéért. Öccse fejbe és hasba szúrta többször, ő ösztönös védekezésként felmelte a kezét.
Testvére fojtogatta őt, elájult, amikor magához tért, megmozdult, erre újra szurkálni kezdte H. Csanád, aki nagy, fekete nyelű, hosszú pengéjű kést használt. Szülei ebből nem hallottak semmit (ezt az anya későbbi vallomása is alátámasztotta), de feljöttek az aznapra tervezett vásárlás miatt. A áldozatot anyja látta meg, sikoltott, onnantól kezdve "az események az én szobámon kívül zajlottak", H. Csanád "őket kezdte el kaszabolni". A sérült nőnek ezalatt sikerült felhívnia a barátját, aki megértette, hogy baj van. Orvosi segítséget kért, miközben hallotta, hogy a szülei a szoba előtt próbálnak öccse lelkére beszélni.
Közben a barát, Csanád pedig elbújt a bejárati ajtó mögé. Amikor a férfi belépett, Csanád rögtön lecsapott, a férfi gyors reflexszel tért ki, Csanád két karddal egyszerre vágott oda. A férfi így is megsérült, vérző sebekkel menekült ki a házból. Utána már a szirénák hangjára emlékezett a tanú, közben Csanád fel-alá rohangált, magához vett egy pénztárcát és a fegyverekkel elrohant. Aztán jöttek a mentősök, és "ezer szerencse, hogy [Csanád] nem volt ott, mert őket is lekaszabolja" –mondta. Csak ezután jöttek meg a rendőrök.
A nővér szerint a család mindig nagyon meleg hangulatban élt, az ünnepek különösen bensőségesek voltak, még Csanád is részt vett ezeken. Ő egyébként igazán a bátyjával volt jó kapcsolatban, a sokszor említett nyílpuskákat is együtt vették. A tanú is emlegette, hogy nem volt a férfinek barátja, párkapcsolata, bezárkózó típus volt. Elmélete szerint a Csanád életmódjából fakadó sikertelenség és a hatalom hiánya vezethetett fokozatosan a gyilkosságokig, szerinte a vádlott (többször így nevezte öccsét) teljesen beszámítható, direkt megtervezte az egész démonos történetet. Pedig családja szerette: nagyanyja mindig külön neki csinált ennivalót, apja a "legkisebb királyfiként" emlegette.
Feltörő zokogás
Szörnyű hegek
Az ügyész mindhárom tanútól megkérdezte, milyen maradandó károsodást szenvedtek. Az sajnos alapvető volt, hogy hegek borítják a testüket, de mindhárman olyan súlyos kézsérüléseket szenvedtek a védekezés során, hogy alig tudják mozgatni egyik-másik kázfejük és ujjaik. Az édesanya a bíróságnak is megmutatta a karjain lévő hosszú, mély vágásokat, hozzátéve, hogy a karjai tele vannak fémimplantátumokkal.
A másik két tanú vallomása sokkal érzelmesebbre sikeredett. Mivel a nővér nem akarta látni Csanádot, ezért őt csak a vallomása után hozták be, anyjukkal mint tanúval együtt. Az állítása szerint a történtekbe beleőszült idős, megtört nő ugyan választékosan válaszolt a kérdésekre, de többször megbicsaklott, percekre lefulladt, nem tudott megszólalni a fojtogató sírástól. Elmondta, hogy mentek fel gyanútlanul a férjével az emeletre, hogy nyitottak be a síri csendben a lányuk szobájába, hogy látták meg őt vérben ülve, hogy sikoltott fel az asszony. Hozzátette, az ezután következőkre alig emlékszik a sokktól. "Csanád odajött hozzám, és macsetével többször a fejemre ütött" – mondta a nő, aki nem érzett fájdalmat, és kérlelte a fiát: "Kisfiam, mit csinálsz? Mi annyira szerettünk!" – idézte magát. Erre fia válasza az volt, hogy "Nem én kezdtem". A nő próbált védekezni, de nem tudott sokáig, a földre zuhant, a férje mellé, aki olyan volt, mintha elaludt volna.
Eközben H. Csanád végig meg sem moccant, lehajtott fejjel, előregörnyedve ült, még a légzését is alig lehetett érzékelni. "Ítélkezni nem az én dolgom, de neki vállalni kell a felelősséget a tettei után" – zárta vallomását a kezeit már-már betegesen tördelő, síró anya, aki amúgy levelet is váltott a fiával az utóbbi hetekben.
Kitörő indulat
A vádlott nővérének barátja, N. László is megjelent, ő azonban kifejezetten dühösen nyilatkozott H. Csanádról. Miután "szemétládának" is nevezte, az ügyész rendreutasította az 50 körüli, hátrafésült ősz hajú és bajszú, bőrkabátos férfit, aki olykor ökölbe szorított kézzel, ideges tekintettel fixírozta a vádlottat. Az ő története rövidebb volt: reggel hívta őt a barátnője, hogy baj van, az öccse legyilkolja a családot. A férfi nem bontotta a vonalat, miközben elrohant otthonról, így még a rendőrségen is bele tudtak hallgatni, mi a helyzet. A férfi szerint azonban a rendőrök nem reagáltak, bürokratikus kéréseik voltak, így otthagyta őket, és egyedül ment fel a házhoz. Átmászott a kerítésen, magához vett egy ásónyelet (egyes tanúk hólapátot emlegettek), és azzal nyitott be a sötét házba.
Annyit látott, hogy "megcsillant a kard", így reflexből tudott reagálni a lesújtó bozótvágóra. Dulakodtak, ekkor mindketten megsérültek, a férfi jobban, kiszaladt a házból, dühében ordított, H. Csanád egy ideig üldözte is. Ezután 20 percen keresztül próbálta elérni a hatóságokat, de végül csak két járőr jött ki, akik nem mertek bemenni a telekre. A tanú a mentősöket dícsérte, akik még a terrorelhárítók előtt kiértek, és tökölés nélkül bementek a veszélyes házba (Csanád ekkor már elmenekült) ellátni a súlyos sérülteket. H. cáfolta, hogy a férfi ásónyelétől tört volna el a keze, amire a tanú azt válaszolta: "nem akarja bevallani, hogy elvesztett egy csatát".
A tárgyalás folyamán többször előkerült H. Csanád két állítása: hogy édesanyja a gyilkolás közben valahogy a fürdőszobában lemosta róla a vért, illetve hogy apjával-anyjával valahogy lementek a földszintre, kihívni a rendőrséget telefonon, aztán visszamentek az emeletre. A két zavaros mellékszálat minden tanú cáfolta. Az ügyész többször utalt a nyereségvágyra, mint motivációra (a nagyszülők két tanú szerint is milliós összeget gyűjtöttek saját temetésükre), de H. Csanád a tárgyalás végén ezt azzal ütötte el, hogy ő írásban lemondott már az örökségéről. Szintén az ügyész próbálta sarokba szorítani H. Csanádot azzal a kérdéssel, hogy mikor találta ki az állandóan emlegetett "eltorzult ént/személyiséget". A vádlott ezen fel volt háborodva, hogy ez nem kitaláció. Azt viszont nem tudta megmagyarázni, és nem is derült ki az oka, miért halmoztak fel a bátyjával hatalmas mennyiségű kukoricakonzervet, diót és ásványvizet.