Kedden tartották a negyedik tárgyalást UFO Zsolti kerítési ügyében, és attól eltekintve nem történt semmi váratlan, hogy UFO Zsolti vallomásában kiüzent VV Charlotte-nak, akiről kiderült, hogy kis híján a per szereplője lett. Nagyon lassan, de kezd kibontakozni a védelem taktikája, a keddi tárgyalási napon elég vehemensen támadták a vádirat hiányosságait.

UFO Zsolti keddi tárgyalási napjához szorosan hozzátartozik, hogy kedd reggel jelent meg az az információ, miszerint az UFO Zsolti kerítési ügyében szereplő A. Charlotte és a tévében bő egy hete látható VV Charlotte egy és ugyanaz a személy.

Az igazán érdekes pedig az, hogy arról a kérdésről senki sem tud nyilatkozni, hogy mégis pontosan milyen kapcsolatban állt egymással UFO Zsolti és VV Charlotte, mert UFO Zsoltit vádlottként letiltották a nyilatkozatokról, VV Charlotte pedig a villában van, és azt sem tudja, hogy nyilvánosságra hozták a korábbi prostimúltját.

Mindezek ellenére UFO Zsolti mégiscsak tudott üzenni egyet VV Charlotte-nak. A bírónő pontosításra kérte, amikor a vallomásában arról beszélt, hogy a sztárvilágban a prostitúciót és az escortmunkát lazábban kezelik erkölcsileg, mint a hétköznapi életben, UFO Zsolti szerint sokkal elfogadottabb ez a dolog a hírességet hajhászók között, mint egyébként.

“A showbusinessben elég nyíltan beszélünk erről. Elég csak megnézni a most futó realityket, hogy lássuk, hogy kezelik ezt a dolgot ebben a világban” – utalt UFO Zsolti egyértelműen VV Charlotte-ra és a sikeres tévészereplésére a bíróságon.

V. Zsoltot, az UFO zenekar egykori énekesét és két társát azzal vádolják, hogy öszesen 26 passzív alanynál segítették elő, intézték el, hogy Svájcban prostimunkát végezzenek, ezért pénzt kértek tőlük, valamint UFO Zsolti néhányukat egy ködös befektetési ügylet keretében átvert. A vádlottak pedig azt mondják, hogy az ügy nem másból fakad, mint a véletlenek szerencsétlen összejátékából, nem történt itt semmi tudatos kerítés.

A tárgyalási nap után UFO Zsolti ügyvédje némileg pontosította a védence és a villalakó között fennálló viszonyt. Azt mondta, amikor megismerték, A. Charlotte telefonos megrendelésre vállalt különféle escortmunkákat, úgy is találkoztak vele, hogy a másodrendű vádlottat kísérte egy buliban. Arról nem voltak pontos információi, hogy a másodrendű vádlott és VV Charlotte között lett volna szexuális kapcsolat, az viszont biztos, hogy ugyanebben a buliban találkozott UFO Zsoltival. “Zsolt felajánlotta neki a svájci munkát. Ezt akkor nem fogadta el, de később megtudtuk, hogy mégis végzett ilyen munkát” – mondta az ügyvéd.  

Lassan kibontakozó védelem

Ettől eltekintve a tárgyalás viszonylag monoton módon folytatódott, még mindig csak a vádlottak meghallgatásával. Mint a megváltót, úgy várják a vádlottak a tanúkat, és azt, hogy szembesítsék őket, mert nagyon bíznak abban, hogy így tisztázni tudják majd magukat.

A vádlotti vallomások egyébként nagyon szépen egy irányba tartanak, nincsenek ellentmondásaik egymás között, meglepően őszintének tűnik, amit előadnak, még akkor is, ha tudjuk, a vádlottak szinte úgy hazudnak, ahogy akarnak, ehhez megvan a joguk. Mindenesetre nem hozzák egymást kellemetlen helyzetekbe, nem az egyik kárára próbálja magát menteni a másik. Mindhárman alapvetően értetlenül állnak azelőtt a helyzet előtt, hogy a vádlottak padján kell ülniük.

A keddi tárgyaláson az ügyvédek is elkezdték kikezdeni a vádiratot. Különösen a másodrendű vádlott ügyvédje volt aktív, aki szisztematikusan elkezdett rávilágítani a vádirat és az ügyészségi iratok hiányosságaira.

A legerősebb hiányosság, amit kiszúrt, az volt, hogy a vádiratban azt állítják, a vádlottak Skype-on és Facebookon tartották egymással a kapcsolatot, ezt viszont nem tudták bizonyítani. A vonatkozó törvények értelmében büntetőeljárásban nem lehet olyan vádpont, amit nem támaszt alá bizonyíték. Ez a konkrét ügyben azt jelenti, hogy a védelem szerint az ügyészség úgy vádolja a vádlottakat azzal, hogy bűnszervezetben (ami egy nagyon erős súlyosbító tényező) követték el a bűncselekményeket, hogy erre nincs bizonyítékuk.

Az majd csak a per végén derül ki, hogy a bíróság hogyan értékeli az ügyvédi meglátásokat, mindenesetre viszonylag konkrét kifogásai voltak a védelemnek, nem a sokszor látott maszatolós, minden apróságot bevető, elkeseredett próbálkozásai.

A per a héten a várva várt tanúkihallgatásokkal folytatódik majd zárt ajtók mögött, majd április elején jönnek az újabb tárgyalási napok, ki tudja, még meddig.

Facebook oldalunkon kommentelhet is.

Kövessen minket a Facebookon is!