Alig két hete hunyt el drogtúladagolásban Philip Seymour Hoffman amerikai színész. Azóta a rendőrség több dílert meggyanúsított, végül Robert Vineberget vettek elő a rendőrök. Róla csak annyit érdemes tudni, hogy Amy Winehouse és Jean-Michel Basquiat halálos túladagolásával is kapcsolatba hozták.

20 évig semmi

A színész állítólag havi tízezer dollárt (2,2 millió forint) költött kábítószerekre, halála helyszínén pedig összesen 70 tasak heroint találtak. Az utóbbi másfél évben szokott vissza a drogokra, húsz év kihagyás után. 

A TMZ szerint Robert Vineberget gyanúsítják Philip Seymour Hoffman halálának ügyében (február elején adagolta túl magát). A dealer tagadja, hogy az ő heroinja ölte volna meg a színészt, de sokak szerint gyanús, hogy ez a harmadik híresség Vineberg baráti köréből, aki valamilyen túladagolásba halt bele. A rendőrség őt, és három másik férfit vett őrizetbe.

A kanadai Robert Vineberg annak ellenére ismert figura a hírességek között, hogy a zenei pályája kimerült abban, hogy szaxofonozott Tom Jones, Amy Winehouse és Wyclef Jean egy-egy albumán illetve összehozott egy sajátot is négy éve. Sokak szerint a társaságát inkább azért keresik a celebek, mert remek kábítószerkapcsolatokkal rendelkezik. Így barátkozott össze Jean-Michel Basquiat legendás graffitiművésszel és Amy Winehouse énekesnővel.

Andy Warhol alkotótársa és jóbarátja, Jean-Michel Basquiat a '70-es, '80-as évek egyik legmeghatározóbb művésze volt, nagyon komoly szerepe volt abban, hogy a graffitit először kezdte el nagyobb közönség művészetként értékelni. A világ életében drogproblémákkal küzdő művész Andy Warhol halála után esett mély depresszióba, majd halt meg herointúladagolásban nem sokkal később, mindössze 27 évesen. A '80-as években Basquiat rengeteget heroinozott Vineberggel a zenész lakásán, de a nyomozás során utóbbinak ebből nem lett kellemetlensége.

Ugyan Amy Winehouse végül szó szerint halálra itta magát, az énekesnőnek korábban nagyon komoly drogproblémái is voltak. Robert Vineberggel minden bizonnyal az első komolyabb sikert meghozó, Frank albumának munkálatain barátkozott össze, amin a drogdíler szaxofonon játszott. Ebben az időben kezdődött Winehouse mérhetetlen önpusztítása, aminek például a nagysikerű Rehab című szám lett az eredménye, ez a dal az énekesnő elvonókúrájáról szól és alig másfél évvel jött ki a Vineberggel való megismerkedése után.