horoszkóp

Celebek, akiknek sikerült a teljes önpusztítás

2013.12.28. 12:46 Módosítva: 2013-12-28 13:44:21
Mindjárt itt a szilveszter, kötelességünknek tartjuk, hogy időben átadjunk egy igazán fontos gondolatot: a drog nem jó barát. Ha nem hisznek nekünk, higgyenek a saját szemüknek. A téma legnagyobb császárai megmutatják, mitől és miért érdemes távol maradni.

Lindsay Lohan

Az elején minden jól indult: a kétévesen már kamerák előtt álló, mostanság életrajzi könyvével boltoló Lohan '98-tól 2007-ig ígéretes tehetségnek számított, egy rakat családi mozifilmben osztották rá a főszerepet, amik mind szépen is teljesítettek a mozikasszáknál. Sőt nem csak színészként ért el sikereket, megjelent két gumipop albuma, az egyik arany-, a másik platinalemez lett. 2007-ben viszont letartóztatták ittas vezetésért, és onnan csak lefelé vezetett az út. Divatmárkája a kezdetektől halálra volt ítélve, és jóformán bármihez nyúlt, bukás lett a vége. Hiába a rehabok, egyre széthullottabbnak tűnik, állítólag az arca sem csak a botoxtól feszül egyre kerekebbre, a folyamatos kokainfogyasztás is hozzátesz a ránctalanodásához. Sokat elmond róla, hogy nemrég Charlie Sheen sietett a segítségére, hogy kimentse a teljes anyagi csődből. A gesztust értékeljük, de tartunk tőle, hogy Sheen pont nem az az ember, akivel egy visszaeső narkománnak bariznia kéne...

Macaulay Culkin

A fél világ a szívéhez kapott, amikor előkerültek az első olyan fotók a Reszkessetek betörők cuki szöszke bajkeverőjéről, amiken úgy néz ki, mint egy szétpiált csöves. A karácsonyi tévéfilmek koronázatlan kishercegének drogproblémái közismertek voltak, de mivel kerülte a nyilvánosságot, nem szúrt szemet, mennyire leépült. Visszavonultan remetéskedett, 1994 és 2003 között munkát se vállalt. Mélyrepülése Mila Kunisszal történt, 2011-es szakításával csak még durvább lett. A csontsovány, összeaszott Culkin alig múlt 30, de ha genetikájának köszönhetően nem maradtak volna kisfiús vonásai, simán 40 pluszosnak is tűnhetne. Nyár elején összebútorozott a Kate Moss és Amy Winehouse amortizálásában erős szerepet játszó Pete Dohertyvel, akit még a rehabról is kirúgtak, úgyhogy a helyzet elég aggasztó. Kíváncsian várjuk a folytatást.

Courtney Love

A Nirvana megboldogult frontemberének asszonykája az a típus, akiről már képbe kerülésekor is azt hitte az ember, hogy ennél csak feljebb van, ő viszont közel húsz éve bizonyítja kitartóan azt az örök igazságot, hogy lejjebb igenis mindig van. Esetében kár lenne találgatni, vajon milyen szer építette le ilyen látványosan, a toxikomán celeb bármit előszeretettel magába tömött, amitől távol kerülhetett a valóságtól. Terhességét bevallottan végigheroinozta, és erről a passziójáról nagyon sokáig nem is mondott le. Állítólag mostanában tiszta, még a dohányzásról is leszokott, szorítunk neki, hogy látványos nagymamásodása ne frusztrálja annyira, hogy újra elkezdje lőni magát.

Whitney Houston

Az egyik legtragikusabb történet kétségkívül a világ első számú dívájáé. A kilencvenes évek végén kezdődött számára a hanyatlás emberileg, pedig akkor még bőven pályájának csúcsán tündökölt. Összeszűrte a levet az akkoriban menőnek számító Bobby Brownnal, akivel családon belül pasizó lányuk nevelésén kívül egyetlen közös szenvedélyük volt, a teljes szétcsapódás. A vényköteles gyógyszerek mellett a kokót sem vetették meg, víz helyett töményet ittak 0-24-ben, és baráti körüket is gondosan a szenvedélybeteg celebek köréből kukázták össze. Houston tavaly távozott az élők sorából, fulladás okozta halálát. Az egyik helyszínelő rendőr pedig jól megkukkolta.

Kate Moss

Hiába hall az ember egészen elképesztő történeteket a modellek és a drogok örök barátságáról, mégis nehezen érthető, miért pont azok vannak rajta a leginkább a hatékony önleépítésen, akik a testükből élnek. A jubileumi Playboy címlapján pucsító topmodell folyamatos dohányzása, piálása és kokófogyasztása rendesen meglátszik rajta, ha 10-15 évvel idősebbnek vallaná magát, azt is gondolkodás nélkül elhinnénk. Nyilán ő is kiszúrja a róla készült fotókon, hogy fogai alig tűnnek elő a rájuk rakódott nikotinréteg alól, és arca olyan, mint egy éppen pubertáló tinédzseré. 2005-ben egy pletykalap lehozott néhány fotót, amin Moss kokót szippantgat, de furcsa módon ez nem hogy nem okozta a vesztét, de ráerősített it-girl imidzsére. Szép munka, gratulálunk.

Amy Winehouse

Winehouse az a ritka eset, akit nem a hírnév súlya roggyantott meg annyira, hogy rápattanjon a kristályoktól kezdve nagyjából mindenre, ő már drogosan érkezett a reflektorfénybe. A számára nemzetközi áttörést hozó Back to Black albumának dalai épp ezt a problémakört járják körbe, lelkiismeretesen kimerítve a témát. Egy sikertelen leszokási kísérlet után Winehouse neveletlen kisgyerek módjára, csak hogy aggódó szüleit idegesítse, tonnaszám kezdte magába lapátolni a kokaint, ecstasyt, ketamint, heroint, ami csak a keze ügyébe került. Örülhetett, kitartása gyümölcsözőnek bizonyult: 40 kilósra aszott, hullani kezdtek szétrohadt fogai, a bőrén fekélyszerű kelések burjánzottak, testét véres sebek borították. Négy év alatt totálisan ledózerolta a szervezetét, 2011-ben alkoholmérgezésben meg is halt. RIP.

A Velvet Facebook oldalán hozzá is szólhat!