A brit férfi, aki lányait tizenkilenc alkalommal ejtette teherbe, olyannyira terrorban tartotta családját, hogy két lánya a saját anyjuknak se merte bevallani, ki a gyerekeik apja. Azt állították, helybéli fiúktól fogant a hét, életben maradt csecsemő. A férfi a rokonok szerint a hatalmi vágyát élte ki a lányain, és a nekik nemzett gyerekek után kapott családi pótlékból tartotta el magát. Lányai 28 éven keresztül több mint 1000-szer estek áldozatul apjuk beteges hajlamainak, a gyermekvédelmi hatóságok pedig többszöri feljelentés ellenére sem tettek semmit.
Az "angol Josef Fritzlként" emlegetett férfi, akinek nevét a lapok sem közölhették le, közel harminc évig tartotta terrorban gyermekeit, akik most a Sunnak beszéltek először az átéltekről. A testvérpár összesen tizenkilencszer esett teherbe az apától, de abortuszok és vetélések miatt csak kilenc gyermek született meg, közülük kettő a születés napján elhunyt. Az 56 éves férfi felesége már korábban elmenekült, magukra hagyva apjukkal a lányait, pedig tisztában volt férje erőszakos jellemével, és vélhetően azzal is, mit művel a lányaival. A lányok azt állítják: annyira rettegtek apjuktól, hogy még anyjuknak sem merték bevallani, kitől vannak a gyerekeik.
Az anyjuknak is hazudtak
"Amikor az édesanyám az első gyermekemnél megkérdezte, hogy ki az apa, azt mondtam neki, hogy egy helyi fiú - de tudtam, hogy valójában az apámtól. Egy idő után már nem is számoltam, hogy hányszor erőszakolt meg. Azt mondta, ha bárkinek is elmondom, mi történik, elveszi tőlem a gyermekem" - mesélte az idősebbik lány a The Sunnak. "Öt éves lehettem, amikor elkezdett molesztálni. Évekig így ment ez, de azt nem tudtam, hogy a húgomat is zaklatja, arra csak később derült fény". A lányok még azt is felajánlották, hogy fizetnek neki, csak fejezze be, de ez sem hatott.
A két nőnek jelenleg pszichológus segít, hogy valahogyan feldolgozzák az őket ért traumát. "Most az a legfontosabb, hogy valahogyan túllépjünk ezen. Nem akarjuk, hogy bárki is tudja, kik vagyunk" - nyilatkozta az idősebbik testvér, aki hozzátette, évekbe telt, hogy elég bátorságot gyűjtsenek apjuk feljelentéséhez. A két nő még nem tudja, hogyan közlik majd gyermekeikkel, ki is az igazi apjuk. "Imádjuk a gyermekeinket, jobban, mint bárkit a világon. Bár borzalomban fogantak, szeretjük őket" - nyilatkozta a fiatalabbik nő, aki pár éve névtelenül már próbált tanácsot kérni egy gyermekvédelmi segélyvonalon, de amikor az operátor elszólta magát, nem biztos, hogy az eljárás után nála maradhatnak a gyerekek, a nő inkább elállt a feljelentéstől.
Az édesanya cserbenhagyta a lányait
A lányok anyja akkor hagyta el az otthonukat, amikor a testvérpár még tinédzser volt. Nicholas Campell ügyész szerint az anya vélhetően tudott arról, hogy férje zaklatja a lányait, mégse tett semmit. A rendőrség egyébként az anyát is meggyanúsította a gyerekek bántalmazásával, de vádat végül nem emeltek ellene. Campell elmondta a lapnak, hogy amikor az anyát nyáron kihallgatták a rendőrök, tagadta saját felelősségét, és férje hatalommániájával és erőszakos jellemével magyarázta a történteket. A férfit elítélő bíró, Alan Goldsack szerint a feleség igenis tudott a vérfertőzésről, mégsem tett semmit.