Az UVB sugárzástól kevésbé félünk, mint az unalomtól, ezért ellátogattunk arra a belvárosi rendezvényre, ahol hatvan statiszta élő versenyautóvá állt össze a Forma 1-es Magyar Nagydíj előtt egy héttel. Megírni azonban nem könnyű az eseményt, ezért a statiszták sorsát kutattuk a hőségriadó alatt. Az elhivatott Mami becenevű főszereplő a Jogi esetekben kezdte a pályafutását 30 éve, és azóta is rajong a statiszták kánikula idején nem irigyelt pályájáért.

„Elkészült a világ legnagyobb élő versenyautója. A Városháza Parkban hatvanhat táncosból állt össze a hatalmas jármű, amelynek kerekei egyenként több, mint másfél méter magasak voltak" – olvasható a sajtóközleményben, amelyet utólag kaptunk. Ilyen és ehhez hasonló eseményekben tobzódunk a nyár folyamán, és mivel az UVB sugárzástól kevésbé félünk, mint az unalomtól, ellátogattunk a belvárosba megnézni, hogyan állnak össze versenyautóvá a statiszták.

Neked a tested hány százaléka víz?

Humán versenyautó

Meg kell valljuk, a Városháza parkban folyó esemény kisebb bulinak bizonyult, mint a szomszédos Deák téren a hőségriadó hírére kivonult Vízművek és Katasztrófavédelem közszolgálati flashmobja: a zacskós vízosztás. A vízbázison az ismerkedés könnyen ment, fiúk egy kreatív csoportja arról érdeklődött a nyakukat vízpárnával hűtő lányoknál, hogy a testük hány százaléka víz, és pontosan hol helyezkednek el az oázisok.

Többször is meglátogattuk ezt a pezsgő helyszínt, amíg arra vártunk, hogy a szomszédban délután háromkor végleg összeálljon a humán versenyautó, amelynek összeszerelését délelőtt tizenegy óra óta végzi a koreográfus, Seres Attila, és amelyet több kamerával és létrán készült fotókkal dokumentálnak.

Negyven lányt mozgattam a vízben

„Útban vannak, ha benne lesznek a képben, újra fel kell vennünk"- figyelmeztetett egy statisztanő, amikor fotósunkkal egy fűbuckát találtunk, mint az egyetlen árnyékos négyzetmétert a téren, de nélkülünk is újra és újra felvették a jelenetet. Amennyire értünk hozzá, az alakzat a Renault versenyautója, legalábbis a sárga hangsúlyos jelenléte alapján.

„Ez egy spontán jelenet, egy életkép. A járókelők egyszer csak összecsoportosulnak, és autót alkotnak"- részletezte a koncepciót Seres Attila koreográfus. Ezzel az élőképpel az eseményt szervező ING a Forma 1-es Magyar Nagydíjat népszerűsíti, amelynek a fő támogatója. Seres amellett, hogy Görög Zita párjaként úgy döntött, nem lesz a két közös gyerekükről nyilatkozó oldalceleb, érdekes szakmai úton jár. „Hogy mi volt az eddigi legextrémebb munkám? Meg kell mondjam, ez a mostani is nehéz, de vízben koraografálni is kihívás volt. A Magyar vándorban negyven lányt mozgattam a vízben." Seres ezt a munkát egyébként, mivel nem tánc, így definiálta: itt a testtel, mint kommunikációs formával kell elmesélni valamit."

Azon túl, hogy vissza-visszajártuk a vízlelőhelyre, néha kiálltunk a napra, a versenyautóvá összeállást kitaláló art directorral, majd az eseményre véletlenül becsöppent, egy vidéki telken pakisztáni barnára sült Czutor Zoltán zenésszel beszélgettünk, nem sok tenni és látnivaló akadt a téren. Az összeállás szüneteit ezért azzal igyekeztünk feldobni, hogy interjúzni hívtuk a versenyautó alkatrészeit játszó statisztákat, hogy női sorsokat tudjunk bemutatni válogatott korosztályból.

Bocskai Magda alias Mami (67)

Van egy ilyen vénám

f1 nyilatkozo1

„Imádok statisztálni. Dr Erőss Pál Jogi Esetek című tévéműsorában kezdtem hobbiból, harminc éve. Epizódszerepet alakítottam - szövegmondást értjük ezalatt. Nem volt ismeretlen a szöveg, abban az időben köztisztviselő voltam a Fővárosi Tanácsnál, szabálysértést tárgyaltam, mellette a szabadság terhére eljártam ilyen hasznos tevékenységekre"- lelkendezett Bocskai Magda Mami. „Ha nem a Dunántúlon születtem volna nyolcadik gyereknek, akkor színházközelben lettem volna, van egy ilyen vénám. Imádom a produkciókat az összes viszontagságukkal együtt." A főszereplő nem jött zavarba, amikor a gázsijáról kérdeztünk, inkább mi, amikor a válaszát értelmezni próbáltuk.

„A csillagos ég magasságáig, a kis összegtől a nagyig nem lehet behatárolni"- válaszolta a főszereplő, majd emelkedetten folytatta. „A Szinetár-féle Denevér című musicaltől Goda Kriszta díjnyertes filmjéig mindenhol egy picit ott lehetettem, és ha ezért egy kis jutalom is jár, akkor nagy alázattal készülök. Nagyon lehet készülni: testileg, lelkileg, szellemileg. A mostani fiatal rendezőknél ez a csodálatos, hogy nem állítják le az embert, hanem engedik, hogy azt a pluszt, ami a saját énjéből fakad, hozzáadja."

Szombathelyiné Harkányi Laura (26) és lánya, Gerda

Ezt csak forgatják

f1 nyilatkozo3

„Fénykép alapján választotta ki egy ügynökség a gyerekeimet erre az eseményre, de elég későn. Amikor letettem a telefont, akkor mondták a gyerekek, hogy ők mindenképp jönni szeretnének. Úgy döntöttem, akkor én is jövök. A két nagyobbikkal vagyok itt, a pici még csak másfél éves"- mondta a fiatal anya, aki gyes mellett vállal statisztaszerepeket.

"-Gerda, mond csak meg, kinek szurkolunk a Forma 1-ben?

-Massa bácsinak.

-És mi vagy te most ebben a versenyautóban, amit a többiekkel összerakunk?

-Massa.

Gerda kapott egy mellékszerepet egy olasz –amerikai filmben, amelyikben egy zsidó kislányt játszott. A forgatás tele volt német katonákkal, egy jelenetben rájuk törték az ajtót. Ijesztő volt még nekem is. Utána meg kellett nyugtatni a kislányt, hogy ez nem a valóság, csak film. De van előnye is az ilyen élménynek. Amikor a gyerekeim véletlenül ijesztő jelenetet látnak a tévében, akkor meg tudom őket azzal nyugtatni: tudjátok, hogy ez nem történik meg, ezt csak forgatták a filmesek"- mondta Harkányi Laura

Gelencsér Tímea (15)

Igazából mi találjuk ki az egészet

f1 nyilatkozo2

„Fitnesz versenyző és modell vagyok. Most táncosként vagyok itt"- foglalta össze a munkáját a tinédzser statiszta, akiről Seres Attila korábban elmondta, akrobatikus elemeket is tud, de arra most nem kérték fel, mivel nem szeretnék, ha megégetné a kezét a forró macskakövön. A lány elmondta, egy-egy ilyen statisztálással körülbelül 8000 forintot lehet keresni, ezért szívesen tölti ezzel az idejét a nyári szünetben. „Amit egyébként csinálok, az aerobik és a talajtorna keveréke. Májusban a nővéremmel részt vettünk Barcelonában a Fitkid világbajnokságon, ahol harmadik helyezettek lettünk. Az a jó ebben ebben a sportban, hogy nincsenek kötöttségek. Igazából mi találjuk ki az egészet."