A hét eseménye egyértelműen a Playboy-parti volt, ahol szerencsére nem csak szőke-szilikonos hölgyek jelentek meg. A heti trendcikkünkben ezúttal olyan nőket gyűjtöttünk össze, akik nem azért voltak jelen, mert korábban már a magazin címlapján domborítottak egy szál semmiben. Önök szerint ki nézett ki a legjobban a 10. születésnap alkalmából rendezett bulin? Szavazzon.
Debreczeni Zita
Az immár fotósként tevékenykedő Debreczeni Zita bár már több alkalommal vetkőzött, meglepő módon eddig még nem jutott el a Playboy címlapjáig. A modellként és divattervezőként is helytálló Debreczeni - aki természetesen párjával, Kedves Ferenccel érkezett az eseményre - a fekete a divat mottót követte. A korábban remek génjeiről és a photoshop lehetőségeiről áradozó modell a félvállas miniruháját bőrkesztyűvel tette érdekessé, és a tökéletes összhanghoz még fekete tűsarkú cipőre és táskára volt szükség.
Fresh Wiki
Az énekesnő a Fresh együttes másik tagjával, Andival ellentétben egyszer sem került a magazin címlapjára, pedig ő is több alkalommal ledobta már magáról a ruhát más magazinok felkérésére. Fresh Wiki a partira szintén a feketét részesítette előnyben, és az alkalomhoz illően csipkeruhában jelent meg. Talán a ruha kiválasztásakor abban reménykedett, így észreveszi Radnai Péter, és a tíz év múlva esedékes születésnapi bulin már nem a tömegben ácsorog elszontyolódva, hanem ő is a színpadon feszít a többi címlaplánnyal.
Jakupcsek Gabriella
Nem kis meglepetésünkre a szülési szabadságát töltő Jakupcsek Gabriella is részt vett a születésnapon. Szerencsére a műsorvezető nem követi teljes egészében a a fekete-trendet - piros és fehér flitterekből álló felsője és rózsaszínű cipője igazán üde felfrissülést jelentett számunkra. Egyébként Jakupcseket is megpróbálták már rávenni a vetkőzésre, és amikor nyáron együtt vacsorázott a lap főszerkesztőjével, Radnai Péterrel, máris az a pletyka terjedt el, ő is ledobja majd a ruháit.
Dér Heni
Az énekesnő mostanában a forgalommal szembeni vezetéses története és az ellene indított nyomozás kapcsán írta be magát a bulvárhírekbe, illetve a legutóbb még azt is elmesélte, napszemüvegben könnyedén összetévesztették a lakótársával. Dér Heni a partira csupán kabátot és cipőt választott fekete színben, így szürkesége ellenére nem olvadt egybe a tömeggel. A megasztáros énekesnő egyébként még esélyes lehet a Playboy címlapra, hiszen rajta van a magazin főszerkesztője által összeállított tízes listán.
Király Linda
Az énekesnő nem az a vetkőzős fajta, igaz, saját véleménye szerint ez többek között a rajta lévő 11 kilós súlyfelesleg miatt van. Valószínűleg éppen ezért döntött Király Linda is a fekete szín mellett, azonban a kissé ortopéd stílusú cipőt nem igazán tudjuk mivel magyarázni, igaz, ez még mindig semmi a szezon legsúlyosabb darabjaihoz képest. A Király-testvérek egyébként teljes létszámban képviseltették magukat: Lindán kívül megjelent a Megasztár-győztes Viktor is, ikertestvérével és új nőjével egyetemben.