Bár a retusmentes forradalom javában zajlik, a divatszakmában azért továbbra is szokás a modellek külsejét kicsit feljavítani. Debreczeni Zita szerint a retusálás Isten találmánya, és Benjamin Kanarek fotós is úgy véli, hogy a magazinok képeihez kell egy kis plusz varázslat. Persze van, amikor hiba csúszik a rendszerbe, és egy-egy túlbuzgó retushuszár kicsit átértelmezi az emberi anatómiát, esetleg egy másik ember testét vagy testrészeit veszi kölcsön egy híresség megszépítéséhez. Katasztrofális utómunka akad bőven, és mi most az utóbbi pár hónap termését gyűjtöttük össze. Ön szerint melyik retus a kínosabb?

1. A Szex és New York főszereplői

A népszerű sorozatból készült második film plakátja azért számít igazán kiemelkedő teljesítménynek, mert nemcsak egyetlen hírességet sikerült kissé természetellenessé átformálni, hanem egyenesen négy színésznőre szabadulhattak rá az utómunkával foglalkozó szakemberek. Az illetékesek senkit sem kíméltek: Sarah Jessica Parker két szeme túl közel került egymáshoz, Kim Cattrall bal karja sem igazán felel meg a valóságnak, Cynthia Nixon nyaka is kicsit hosszúnak tűnik, és így tovább. A hétfői MET gálán a  New York Daily News riportere szívesen meghallgatta volna az egyik főszereplő, Kristin Davis véleményét is, aki úgy döntött, hogy inkább nem nyilatkozik az ügyben, vagyis könnyen lehet, hogy ő is cikinek érzi a helyzetet, de úgy érzi, hogy még kínosabb lenne, ha ezt be is ismerné.

2. Catherine Zeta-Jones

Michael Douglas neje nem sűrűn mutogatja fedetlen bájait különböző magazinokban, ám az Allure magazin kedvéért kivételt tett. Az egykoron formás színésznő domborulatai ugyan egyértelműen eltűntek, ezt a mostanában készült utcai fotók is bizonyítják, azonban azt nehéz elhinni, hogy olyan bőre van, mint egy porcelánbabának, ahogyan azt is, hogy bal lába a való életben is úgy néz ki, mint azon a képen, amin éppen egy szál semmiben hever egy ágyon. Az évtized egyik szépségikonjának kikiáltott Catherine Zeta-Jones saját bevallása szerint egyébként szívesen meztelenkedik otthon, bár erre már nem igazán van módja azóta, amióta családjával New Yorkba költözött. Pedig néhány friss paparazzókép a pucér színésznőről megkönnyítené azok munkáját, akik az Allure fotóin végzett utómunkákat tételesen össze akarják gyűjteni.

czj450
Klikk a többi képért!

3. Kourtney Kardashian

Bármennyire felkapott téma most a nők egészséges testképéért folytatott harc, még mindig óriási nyomás nehezedik azokra a hírességekre, akik gyermekvállalásra adják a fejüket. Bár ezt nyilván senki nem vállalja fel szívesen, elvárás, hogy a celebek a szülés után a lehető leghamarabb nyerjék vissza eredeti alakjukat. És ez bizony nem csak azokra a szupermodellekre vonatkozik, akik gyermekük világrajövetele után pár héttel visszatérnek a kifutók világába. A játékba persze a magazinok is szívesen beszállnak; így történt ez Kendra Wilkinson és Kourtney Kardashian esetében is. Míg Hugh Hefner volt barátnőjénél óvatosabbak voltak a retushuszárok, addig a domborulataikról ismert Kardashian-nővérek legidősebbikénél jó pár kilót leműtöttek néhány kattintással.

ok450

4. Demi Moore

Az utóbbi hónapokban talán a 47 éves színésznő egyik címlapfotója kavarta a legnagyobb vihart PS-ügyben. Nem elég, hogy a W magazin első lapján díszelgő képen valami nagyon nem stimmel Moore csípőjével, később az is felvetődött, hogy a Balmain egyik divatbemutatóján végigvonult modell testére varázsolták rá a fejét. A kor ellen furcsa módszerekkel küzdő híresség mindenesetre ragaszkodik ahhoz, hogy igenis ő van a képeken, a csípője is ilyen, ez van. "Őrület ez az egész, már nagyon belefáradtam. A fotózás után imádtam azt a fotót, és utálom, hogy ez megváltozott. Az állandó kritizálás nagyon fárasztó, hiszen én is egy emberi lény vagyok. Néha elég, ha egy kicsit megbántanak, rögtön azon kezdek el gondolkodni, hogy nem lenne-e jobb, ha Idahóban élnék" - nyilatkozta Moore pár héttel ezelőtt.

w450

5. Madonna

Ha retusálásról van szó, akkor semmiképpen nem szabad kihagyni Madonnát még akkor sem, ha nagy baki az ő esetében még nem történt, de fotóiba igen sok munkaórát öltek bele az illetékesek. Az 51 éves énekesnő mindenképpen etalonnak számít sok tekintetben, és bizonyára rengetegen vannak, akik ilyen idős korukban szeretnének ilyen erőnlétnek örvendeni. Az igazsághoz viszont az is hozzátartozik, hogy mostanában meglehetősen sokan említik meg a túlzott retusálást a személye kapcsán akár szándékos fiatalításról van szó, akár a művészi hatás érdekében varázsoltak belőle porcelánbabát. Az igen széles választékból most a Demi Moore-nál is megemlített W magazin számára készült fotósorozat egyik darabját raknánk be illusztrációként. Hogy miért került be ez a fotó a válogatásba? Ide kattintva megtekintheti a retusmentes változatot.

 

madonna

 

6. Taylor Lautner

És most jöjjön egy versenyző a másik nem képviselői közül. Bár az Alkonyat Jacob Blackje a forgatáson készült képek szerint nem igazán szorul rá arra, hogy testét digitálisan feljavítsák, a második részhez készült egyik plakáton mégsem az ő kockás hasát láthatjuk. Az ominózus fotó kedvéért állítólag Edilson Nascimento, egy brazil férfimodell kidolgozott hasát vették kölcsön. Miután pedig mindenhol tényként kezelték, hogy mire vetemedtek a film készítői, felröppent a hír, miszerint az ominózus plakátot egy rajongó készítette. Igaz, arról már nem szól a fáma, hogy ő miért döntött úgy, hogy kedvenc filmjének egyik sztárját ilyen utómunkának kell alávetni. Abban mindenesetre a legtöbben egyetértettek, hogy a képet manipuláló illető igen jól ért a digitális trükkökhöz.

Taylor Lautner