Hatvanhatodik, Body Issue című számát kaparós változatban is piacra dobja a V magazin, amely a sorsjegyekre emlékeztető megoldáshoz öt modellt kért föl. A kizárólag online megrendelhető, modellenként ezer darabban kinyomott verziót Mihalik Enikőt, Lily Donaldsont, Natasha Polyt és Isabeli Fontanát ábrázoló címlapokkal vásárolhatják meg a kapargatni vágyók, akik a V betűt eltávolítása után a modellek intim felületeit is megtekinthetik. Ugyan a magazin adrianalimás címlappal is elérhető, a modell annyira szégyellős volt, hogy a kaparós változatban sem kívánta közszemlére tenni mellét. Ezzel szemben Mihalik Enikőnek nem a mellbimbójáért, hanem a szeméremdombjáért kell eltávolítani a V betűt.

Ritkák azok a Mihalik Enikőről készült fotósorozatok, amiken a modell felöltözve, de legalábbis mellét és intim tájékait elrejtve látható. Ennek fényében nem is meglepő, hogy a világ kilencedik legfoglalkoztatottabb modellje a V magazin 66. számánál is többet engedett látni magából, mint Lily Donaldson, Natasha Poly, Isabeli Fontana vagy Adriana Lima. Mint azt korábban megírtuk, a V magazin hatvanhatodik, Body Issue névre keresztelt számát öt különböző címlappal dobta piacra július nyolcadikán, sőt, extra, kaparós verziót is készítettek belőlük, amikhez a gyűjtők kizárólag internetes megrendelés útján juthatnak hozzá, a boltokban ez nem elérhető.

Mihalik Enikő szeméremdombot villant

A limitált darabszámú változatok különlegessége, hogy a címlapon található jellegzetes V betű eltávolításával láthatóvá válik a modellek mellbimbója. Kivétel ez alól a spanyol kiadás címlapján pózoló Adriana Lima, aki Lily Donaldsonnal, Natasha Polyval, Isabeli Fontanával és Mihalik Enikővel ellentétben nem vállalta, hogy közszemlére tegye a mellbimbóját - írja a Daily Mail. Nem igaz ez Mihalik Enikőre, aki megint többet mutat magából, mint kolléganői: az ő esetében nem a mellbimbóért, hanem a szeméremdombért és az azt fedő csillagtetoválásért kell kaparni. A mezőnyből így Mihalik tűnik a legerősebbnek, pedig valójában most sem mutatott semmi újat, hiszen az elmúlt másfél évben inkább félmeztelenül, meztelenül láttuk a békéscsabai modellt, semmint felöltözve. A V magazin Body Issue-jában – amit a készítők a női melleknek és fenekeknek dedikáltak – Mihalik focistafeleségként is feltűnik, persze fedetlen keblekkel.

Amióta visszatért szabadságáról, a békéscsabai modell rendületlenül dolgozik: részt vett Karl Lagerfeld bemutatóján St. Tropez-ben, készített egy fotósorozatot az i-D-nek, majd focistafeleségnek vetkőzött a V magazinban. A Vogue Nippon augusztusi számában egy erotikus képsorozathoz pózolt, a Muse júniusi számában pedig félmeztelenül hozta a vidéki félmeztelen fruskát. Mihalik legújabb képsorozata a brazil Vogue-ban látható, és bármennyire is meglepő, a modell ezúttal nem meztelen - egyrészes fürdőruhákat visel.