horoszkóp

A hajnalig piálás 6 legnagyobb veszélye

2012.10.13. 12:56
Elköltjük a teljes fizetésünket, elájulunk, kínosan viselkedünk, túl sokat iszunk, ezek a legnagyobb veszélyei az olyan estéknek, amikor tudatosan jól ki akar rúgni a hámból az ember. Összeállítottuk a legnagyobb csapdák listáját. Próbálkozhat, de úgysem tudja majd kikerülni őket.

Vannak olyan hetek, amikor annyira sok a munka, annyi baja van az embernek, hogy mást sem vár, mint azt, hogy péntek este kiszórakozza magából minden nyűgét. De az ilyen előre eltervezett hajnalig tartó kocsmázások, bulizások számos buktatót rejtenek magukban, amelyekkel jobb tisztában lenni, ha már elkerülni őket nagyjából lehetetlen.

A Buzzfeeden közöltek a témában egy szinte minden részletre kiterjedő összeállítást, ezt dolgoztuk át, és egészítettük ki néhol, hogy megkapjuk a reggelig piálás hat legnagyobb csapdáját, amiket tényleg lehetetlen kikerülni, együtt kell velük élni.

1. Rengeteg pénz, pia, cigi

A ktiartó ivás elsőszámú következménye, hogy az ember egy idő után már csak azért iszik, mert egy olyan helyen van, ahol van pia. “Mindig bejön még egy utolsó kör, amitől hangosan öklendezem már, ilyenkor szerencse, hogy mindenhol hangos a zene” – fogalmazott elég plasztikusan egyik kollégánk. A sok pia sok pénzbe kerül, különösen, ha a buli hevében elkezdjük tálcával kérni a feleseket. A dohányosok ilyenkor kezdenek átalakulni gyárkéménnyé, és a megszokott adag sokszorosát szívják el, a nemdohányosok pedig ilyenkor szoktak 1-1 szál cigit kérni valakitől.

2. Kínos pillanatok, kínos képek

Azt mondják, a lelki békéhez vezető legjobb út az elfogadás. Nincs ez másképp a részegséggel sem. Jobb, ha tisztában van vele az ember, hogy erősen ittasan ugyanolyan irritáló, mint más erősen ittas ember. Ahelyett, hogy megpróbáljuk elkerülni az elkerülhetetlent, mint például véletlenszerűen választott idegenekkel fontos társadalmi kérdéseket megtárgyalni, vagy ingyenpiát kuncsorogni a pultoslánytól, vagy szerepelni néhány egészen kellemetlen felvételen, inkább fogadjuk be a helyzetet, könyveljük el, hogy ez lesz, és kész. Így sokkal szabadabban szórakozhatunk, a másnap úgyis elég borzasztó lesz, a kínos pillanatok okozta rosszérzés már nem oszt, nem szoroz a dolgon.

3. Jetlag

Ha valaki reggeltől délutánig dolgozik, akkor kialakul az ehhez megfelelő bioritmusa, így nem olyan borzasztóak a reggeli felkelések. Egy reggelig szórakozással viszont tökéletesen fel tudja ezt rúgni. Mintha elrepülnénk a tengerentúlra, körülbelül akkora csúszásban lesz magához képest. Ezt úgy lehet orvosolni, ha a buli utáni másnap megy a levesbe, és inkább megpróbáljuk a napot pihenéssel, a sebek nyalogatásával tölteni. Ha a buli viszont hétköznap van, a helyzet menthetetlen, egész hétre sikeresen felborítottuk a bioritmusunkat, jó ha 2-3 nap alatt visszaállunk a megszokott kerékvágásba.

4. Lesz valamilyen kommunikációs zavar

Jobb esetben ez csak abban csúcsosodik ki, hogy az ember nem tudja, hogy hol van, ezért nem tudja hova hívni a taxit, esetleg rossz címet mond be a taxisnak. Rosszabb esetben a dologból lehet verekedés, telefon vécébe, italba ejtése, exeknek, szeretőknek küldött kínos sms-ek. “Vagy meg akarnak verni, mert irritáló a fejem, vagy én akarok verekedni, aminek többször volt már olyan vége, hogy le lettem ütve” – mondta megszólalónk. Persze, nem minden bulinak lesz verekedés a vége, de hogy valahol, valamilyen félreértés lesz, az szinte teljes mértékben elkerülhetetlen.

5. Jönnek az UFO-k

Elég zavaró érzés, amikor az ember felébred reggel, és csak annyi van meg, hogy elment szórakozni, ott jól érezte magát, aztán hirtelen otthon ébredt fel. Erre szokták azt mondani, hogy hazavitték az UFO-k vagy a robotpilóta. A lényeg az, hogy a közlekedés az este végén, a reggel elején sosem egyszerű. “Nincs BKV, taxira meg nem maradt lé, ezért valakinél ott kell aludni, aki biztos meg akar dugni, ezért inkább elindulsz haza gyalog, tök részegen elhagyod a biciklid, vagy egyszerűen elfelejted hová tetted, feltöri a lábad a cipő, és szétfagysz a korábban ultra szexinek gondolt ruhában, sőt mi több rájössz, hogy tök bénán nézel ki benne, és ezt rajtad kívül mindenki észrevette” – foglalta össze egyik kollégánk egyik klasszikus, női hazajutás borzalmait.

6. Másnap

Ahogy idősödik az ember, úgy válik egyre könnyebben a másnaposság áldozatává. Számtalan módszer létezik az elkerülésre, de ahhoz eleve okosan kell inni az éjszaka folyamán. A hajnalig piálás viszont nem tartozik az okosan ivás kategóriájába, akárhonnan is nézzük. A másnap kezelésére létezik ezerféle módszer, igazából nincsenek nagyon hatékonyak, a kulcs tényleg abban van, hogy az előző estét kell jól csinálni. Ez is olyan, mint a kínos pillanatok: együtt kell vele élni.