horoszkóp

Prostifesztivál lett a nőkért harcoló szuperkoncertből

2013.06.03. 20:29
A nők helyzetének a javítása volt a célja a Chime for Change nevű jótékonysági koncertnek, amit szombat este tartottak Londonban több gigasztár részvételével. Itt újabb bizonyítékát láthattuk annak, hogy a nők jogainak élharcosai a nemes célért folytatott küzdelmet csakis kurvás, fekete szerelésekben tudják elképzelni. Érdekes megfigyelni, hogy ezen a koncerten a többség úgy szerette volna elérni, hogy a férfiak ne tekintsék a nőket agyatlan-lelketlen szexuális tárgynak, hogy agyatlan-lelketlen szexuális tárgynak öltözött be. Ha ön még nem adott hálát Istennek Florence Welch létezéséért, akkor most már végképp itt az ideje.

Mindenről Madonna tehet, de most még ő volt a legdecensebb

Madonna is ott volt az eseményen szombaton Londonban, és bár énekelni nem énekelt, de nem is kellett, már önmagában az arcával is tudta sokkolni a közönséget. Rengeteg olyan ajtó van a világon, amin Madonna előtt nő nem ment be, viszont rengetegen tódultak utána, és a popkirálynő többek között többé-kevésbé konkrétan kurvás megjelenésével érte el a '80-as évek közepétől, hogy a világ a lábai előtt hevert évtizedekig. Érdekes módon ezen a koncerten pont Madonna volt a legkevésbé madonnásan felöltözve, ezúttal nyakig be volt bugyolálva feketébe.

Követői azonban bevállalták, amivel Madonna bő húsz évvel ezelőtt még forradalminak számított: Jennifer Lopez és Beyoncé is egy szál fűzőben dobta be bájait a színpadon, demonstrálva, milyen felvilágosult és tiszteletre méltó nők ők, akiknek intelligenciáját és jogait a férfiak nem söpörhetik csak úgy félre ebben a sajnálatos módon, a férfiak hibájából túlszexualizált világban. Lopezt mellesleg pont most kritizálták komolyabban a fellépőruhái miatt, úgy látszik, nem hajlandó változtatni a, khm, művészi koncepción.

A brit könnyűzene két fő üdvöskéje szintén sötét tónusokban volt ribancos. Rita Orából mondjuk ezzel a prosztósra hidrogénezett hajjal mondjuk nem is lenne egyszerű királykisasszonyt vagy atomfizikusnőt varázsolni. Jessie J leborotválta és kiszőkítette a haját, ő testhezállóból villantott hasat.

Florence Welchnek nem a melle lógott ki a ruhából, hanem ő maga lógott ki a többiek közül

Hatalmas nagy mázlija tehát ennek a Chime for Change nevű alapítványnak, meg úgy általában nőknek (és mindenkinek a világon, akinek van füle), hogy létezik a Florence + the Machine nevű zenekar, és annak élén Florence Welch. Gyakorlatilag ő volt az egyetlen ezen az estén a nagyobb hírességek közül, aki nem volt prostituáltnak öltözve. Sőt, a fekete helyett a zöldet választotta, de nem csak a színnel lógott ki a többiek közül, hanem azzal is, hogy ő meztelenkedés nélkül is el tudja képzelni (és adni) a popzenét (tavaly nyáron Spectrum című slágerük egy hónapig vezette a brit slágerlistát). Van személyisége, hangja, tehetsége és döbbenetesen jó számai, tehát semmi olyan esemény nem lehet kínos, ahol ő is ott van. A Chime for Change-en márpedig ott volt, tehát ez is hivatalosan egy Menő Eseménynek számít, Beyoncé fenékriszálásától függetlenül.

A Chime for Change alapítvány egyébként a Gucci divatcég kezdeményezése, és egészen konkrétan arra gyűjtöttek pénzt ezen az estén (is), hogy a nők oktatási és egészségügyi helyzetét javítsák a világon, illetve küzdjenek a nők elleni igazságtalanság ellen. Az énekesnők mellett még csomó többi celeb is jelen volt, köztük a boszorkányhajú Salma Hayek, a szerencsétlen arcú Meg Ryan és a jól kivágott Freida Pinto. Őket is megnézheti a képösszeállításban.