A vasárnap szokásos heti trend most átcsúszott a következő hétre, hiszen hétfő hajnalban volt a hét legizgalmasabb nemzetközi celebeseménye: az MTV videoklipes díjkiosztója, azaz a Video Music Awards, azaz a VMA. Az est két legnagyobb sztárja Lady Gaga és Katy Perry volt, igaz, a legtöbb díjat Justin Timberlake kapta, de egy ilyen este már rég nem a díjakról szól, hanem a bizarr ruhákról és az önmagukat skrupulusok nélkül, bizarr dresszekben promózó celebekről. Pár szett idén is a retinájába fog égni, mutatjuk a hat legerősebbet.

Lady Gaga

Lady Gaga nem bízta a véletlenre nagy visszatérését: egy éjszaka alatt hat szerelésben mutatkozott, ezeknek nagy részét a sok átöltözésből álló színpadi fellépése alatt viselte. Régebben volt, hogy műtojásban vagy igazi húsdresszben érkezett egy ilyen eseményre, most azonban csak egy csupafekete Prabal Gurung-ruhában hordozta végig dekoltázsát a vörös szőnyegen. A színpadon aztán egy fehér klepetusban kezdte, ami alatt egy fekete body volt. Erre vette rá két korábbról ismerős jelmezének újraértelmezését (a szőke és a citromsárga parókával), a végén pedig gyakorlatilag meztelenül énekelt, versenyre kelve Miley Cyrus extrémszexi szettjével, amiből külön cikkben már mindent megmutattunk, úgyhogy Cyrus ebből a heti trendből kimaradt. Kattintson a képre, a fotóösszeállításban Lady Gaga valamennyi ruháját megcsodálhatja!

Katy Perry

Lady Gaga Applause című száma Katy Perry Roar című slágerével versenyez most, hiszen a két énekesnő egyszerre tért vissza egy-egy új dallal. Úgy néz ki, a slágerlistákon ezúttal (is) Katy Perrynek terem több babér, így aztán örülhet Emanuel Ungaro is, hiszen a nagymacskák üvöltésére utaló szám előadónője tőle választott egy leopárdmintás, jól felsliccelt ruhát a vörös szőnyegre. A Madonnán is borzasztó arany fogsorhoz passzoló aranyszitakötős brossokat nem nagyon tudjuk hova tenni, de Katy Perry tudta: a vállára rakta őket. A színpadon ezek után bokszolónőnek öltözve adta elő magát. Reméljük, önnek összeáll a kép.

Ciara

Ne nekünk köszönje Ciara mellszélét, hanem a Givenchy Couture-nek. Az énekesnő úgy csillogott a díjkiosztón, mint egy ezüsthattyú, amiből persze itt-ott formás női testrészek lógtak ki. Ciara elölről-hátulról is rendesen lefényképezkedett, ha már a színpadra nem engedték fel, hiszen csak a legjobb koreográfia díjáért volt versenyben, de azt se nyerte meg.

Erin Wasson

Erin Wasson ezzel szemben az esélytelenek nyugalmával pózolgathatott a fotófal előtt: ő ugyanis modell és stylist, tehát nem vett részt a zenei versenyben. Viszont elég furán öltözött fel, nekünk kicsit múmiás ez a vízszintes redők között átlátszó, fekete semmi, ami alatt azért szerencsére van további, átlátszatlan feketenemű. Az összeállítás egy turbánra emlékeztető fejpánttal teljes, amiből szép hosszú, fonott copf lóg ki.

Lil’ Kim

Az alacsony termetéről elnevezett rappernőről a fotók láttán azért nem a „kicsi” az első jelző, ami először az ember eszébe jut. És ez nem véletlen, hiszen arányaiban hatalmas melleit és fenekét Lil’ Kim nyilván direkt pakolja ki minden adandó alkalommal. A művésznő a fekete, szado-mazósan kilyuggatott, testre feszülő kezeslábas alatt mintha nem viselt volna semmit, de volt legalább pár aranysárga kiegészítője, itt most a karórára (valószínűleg szponzorajándék), a hatalmas, négyszögletes övcsatra és a nem kicsit kurvás bokacsizmára gondolunk.

Jared Leto

Ki nézett ki a legjobban?

De nemcsak a hölgyek tudnak a külsejükkel sokkolni, ha kicsit összeszedik magukat: Jared Letóról is köztudomású, hogy bátran kísérletezik a fodrásznál, a ruhaüzletben, illetve bárhol, ahol lehet. A 30 Seconds to Mars frontemberének már jó rég lenőtt a szőkítése (mondjuk valószínűleg a fekete részt is festeti, legalábbis az ősz hajszálak ellen), és most iszkrét borostában konferált. Fekete-fehér ruhái közül a feketék bőrből készültek, a fehérek pedig lyukacsosak voltak. Ez utóbbiak közül a nadrág volt a legfurább, ezen cipzárral lehetett nyitni-csukni a praktikus térszellőztető nyílásokat. Ha végiglapozta a képösszeállítást, szavazzon egyet! Valószínűleg van most a hatból egy-kettő, ami önnek nem igazán tetszik, de most ne rájuk koncentráljon, mivel a heti trendben mindig a kedvencre kell szavazni – most is. Ők hatan merészek voltak, mondja meg, kinél érte meg a legjobban a kockázatvállalás!