Ha az utóbbi időben gyanús jeleket észlelt volna magán, segítünk: összeszedtük a tünetlistát, amelyből minél több igaz önre, annál valószínűbb, hogy a Facebookon már alaposan megöregedett.

Fél éve ugyanaz a profilképe

Az emberek általában kinéznek valahogy, ami nem változik néhány naponként, pláne egy nap többször. Ki a fenének van arra ideje, és ha van is, szánja rá, vagy fordít energiát arra, hogy állandóan cserélgesse a profilképét? Ehhez azért jelentős önimádat kell, vagy éppen akkora bizonytalanság, hogy abból lájkkurvaság legyen.

Udvariassági lájkok

És ha már a lájkvadászat: igen, bizonyos kor felett elkezdjük szórni az udvariassági lájkokat. És itt nem arról van szó, hogy valós örömöt nyilvánítunk, amiért férjhez ment egy kedves ismerősünk, hanem hogy regisztráljuk elismerésünket, amiért a főnök fiának kijött az első maradandó foga. Vagy mert a szomszéd Ilonka unokáját felvették a waldorfos gospelkórus-előkészítőbe.

Senki sem tudja, hogy elutazott valahová

Mert nem írja ki a falára, hogy odament (nehogy jöjjenek a betörők), nem posztolgat irigykednivaló képeket, hogy a kollégának főjön a feje, és nem tesz ki nyolcszázhetven, Kicsimmel Szváziföldön című képet.

Nem tesz ki semmit

Sőt, úgy egyáltalán semmilyen képet. Vagy szöveget. Ha már rajtakapta magát, hogy elkezd szöveget írni a saját falára, aztán 1-2 mondat után törli az egészet a fenébe, mert mégis ki a fenét érdekelne ez, jóvátehetetlenül Facebook-öregszik. Ugye az is eszébe jutott már, hogy esetleg a világot nem izgatja, vajon mit hallgat éppen?

Idegesíti, hogy más igen

Egyre több ismerősét tünteti el a hírfolyamából? Bosszankodik, mert az emberek folyamatosan életük legtökéletesebb/legrosszabb pillanataival traktálják, lájkért, megosztásért könyörögnek, újszülött okapikat akarnak elpasszolni, vagy mélyértelmű képeket posztolgatnak arról, hogy minden nő kurva, vagy éppen nem? Van egy rossz hírünk.

Tiltogat, tiltogat

Már nemcsak a játék-és bulimeghívók kerülnek tiltólistára, hanem a küldőik is. Jolánka cuki, de ha egy valódi zombihorda fenyegetné a szaletlijét, akkor sem küldene neki nyílpuskát a Killer Zombie Megawars 8-ban? Jolánka soha többé nem hívhat meg semmire, még egy délutáni teapartira sem.

Minden mémet un

Először két hete látta Redditen, aztán majdnem egyszerre a Buzzfeeden és a Gawkeren, tegnap pedig a Subbán is megjelent az aktuálisan rettentő vicces vagy szívszorító fotósorozat, amelyet a biztonság kedvéért minden harmadik ismerőse megoszt, hátha nem látta még. De, látta, és rohadtul unja.

Felismeri a spamet

Lehet, hogy pont ennek az átverésnek még nem dőltek be az ismerősei, de pontosan tudja, hogy nem szabad olyan képekre kattintani, amelyeken nyilvánosan üzekedő, vagy csöcsöt villantó embertársai szerepelnek, az ismerősei pedig kommentár nélkül (esetleg angol nyelvű üzenet kíséretében) posztolják.

Szóval?