Az elmúlt hét napban véget ért a londoni divathét és megkezdődött a milánói. Az események fotóit végignézve egyvalami volt nagyon feltűnő, pontosabban egyvalaki: egy répaszínű hajú, mindig elképesztő szerelésekben feszítő hölgy. Paloma Faith brit énekesnőről van szó, aki ugyan nem az a tipikus szexbomba, de stílusa ettől függetlenül lebilincselő. Az volt a tervünk, hogy kiválasztjuk a hat legjobb szerelését, de annyira sokszor öltözött át és annyira sok helyen volt ott, hogy nem tudtuk hat öltözékre leszűkíteni a kínálatot, ezért inkább színek szerint csoportosítottunk. Ön szerint melyik árnyalat áll a legjobban az idei divathetek legstréberebb látogatójának, aki mindenhol ott volt, és mindig máshogy volt emlékezetes a külseje? Heti trend.

Fehér

A 32 éves brit énekesnő a fehér színt többek között Julien Macdonald londoni divatbemutatóján dobta be. Ez a földig érő ruha a bal oldalon szinte csípőig fel van sliccelve, és az egyik ujja hiányzik, a másik meg aranyozott, ráadásul nagyon passzol hozzá a gigakalap – aminek persze nem nagyon örülhettek azok, akik Paloma Faith mögött ültek a divatbemutatón. A hölgy Milánóba is vitt magával egy kékes árnyalatú, de kis jóindulattal azért még a fehér ruhák közé sorolható darabot, ez kifejezetten kislányos megjelenést kölcsönzött a Paloma Faithnek, főleg a rózsaszín kalappal együtt. És ugyanezzel a kalappal láttunk az énekesnőtől még egy fehér szettet, ez egy haspólós-köldökvillantós összeállítás volt (nagyon népszerű most az ilyesmi). Ha nem lenne egyértelmű: az összes ruhát csak a képösszeállításban lehet megnézni, aki nem kattint, az csomó mindenről lemarad!

Rózsaszín

A vörös hajhoz döbbenetesen jól tudnak állni a rózsaszín ruhák, és ha Paloma Faith bevállalta ezt a hajszínt, akkor egy pink ruhától miért riadna vissza? Vagy kettőtől? Az énekesnő Londonban az Ashish bemutatóján volt rózsaszínben, itt egy denevérszárnyú, földig érő, csillogós ruhával hívta fel magára a figyelmet. Milánóban pedig Flintstone Vilma frizuráját csináltatta meg magának, amint az fent látható, és ehhez egy titkárnősen egyszerű szabással, de nagyon intenzív színnel operáló kabát-blúz-szoknya kombót vett fel.

Sárga-barna

Paloma Faith Londonban kísérletezett a meleg színekkel, és ezek sem állnak neki rosszul egyáltalán, de valamiért többször ezeket az árnyalatokat nem vette elő a héten. A Burberry Prorsum bemutatója előtt ömlött az eső, így az énekesnő egy fekete ernyővel és barna bőrtáskával a kezében érkezett. Az okkersárga bőrkabát egyszerűen telitalálat, és igen merész húzás volt ezzel az áttetszően barna szoknyával kombinálni (a szivecskék? igen, az a bugyija). A dzseki alatt barnás-bordós árnyalatú katonai blúz volt, amihez passzolt a hasonló színű micisapka – nagyon meg volt komponálva ez az összeállítás is, na.

Zöld

A londoni divathét alatt volt a Marie Claire nevű divatlap 25. születésnapja. Ebből az alkalomból volt egy buli, amin Paloma Faith egy zöld, hímzett Moschino-ruhában vett részt. A frizura már megint elképesztő, és már megint előkerült egy kalap, ami azonban ezúttal vörös, és színben passzol a tűsakúhoz, a ridikülhöz viszont nem. Kevésbé kavarogtak a színek Paloma Faith azon zöldes összeállításában, amit a Vivienne Westwood Red Label londoni bemutatója előtt kapott magára. Egy kockás nadrágkosztümről van szó, alatta egy fehér blúzzal, de persze azért kellett egy kis neonrózsaszín rúzs, hogy a szett ne tűnjön annyira egyhangúnak.

Fekete-fehér

Tom Ford volt az, akit Paloma Faith egy fekete-fehér összeállítással tisztelt meg. Az amerikai divattervező a londoni divathét alatt nyitott új üzletet a brit fővárosban, és persze volt parti is, és persze Paloma Faith innen sem hiányozhatott. Nagyon régóta népszerűek ezek a komplikált, de szimmetrikus minták, és ennek a földig érő, roppant nőies sziluettet kreáló darabnak az a különlegessége is megvan, hogy alapvetően átlátszó: itt is, ott is kivillan alóla a bugyi és a melltartó. Ha a nagyításban megcsodálta Paloma Faith fehérneműjét, vessen egy pillantást a körmeire is, az se semmi!

Fekete

Melyik szín áll a legjobban Paloma Faithnek?

És a végére van még egy fekete összeállításunk is, ez megint Londonban volt látható, a Temperley divatbemutatóján (kár, hogy a hölgy New Yorkból hiányzott!). Fentről lefelé haladva ez a szett is egy kalappal kezdődik, viszont meglepően hirtelen végződik, ez az átlátszó ujjú miniruha ugyanis nagyon, de nagyon mini. A fotósok meg is próbáltak a divatbemutatón Faithnek aláfényképezni, amikor az beült az első sorba, de az énekesnő tud úgy ülni még ebben a ruhában is, hogy csak alig valami látszott ki a fenekéből. Viszont bosszúból visszafényképezett zongoramintás telefonjával. Szóval ha végigkattintgatta a fotóösszeállítást, döntse el, ön szerint melyik szín (igen, tudjuk, a fekete igazából nem szín, stb. stb. stb.) áll a legjobban Paloma Faithnek, és kattintson egyet a szavazódobozban! És ha már ennyi képet megnézett a hölgyről, akár meg is hallgathat egy számot tőle, egyik leghíresebb klipjéért klikkeljen ide!