Azt már tudjuk, hogy Európában a brit nők keblei a legnagyobbak, a BBC új dokumentumfilmjéből azonban az is kiderült, hogy ők ettől nem okvetlenül boldogok. A 19 éves Maddie nem tud divatosan öltözködni, a 23 éves Jodie-nak állandó hátfájdalmat jelent a mellei plusz négykilónyi súlya, Vicky-nek, a 36 éves anyukának pedig abból van elege, hogy nem tekintik nőnek. A szakértők szerint a nagy mell komoly fizikai és pszichikai megterhelést jelenthet a nők számára, az anyagiakról nem is szólva: az elszántabb angol hölgyek épp azért küzdenek, hogy olcsóbbak legyenek a nagyméretű fehérneműk.

Méretátváltó:

Az angol és ez európai kosárméretek nagyjából megegyeznek, azzal a különbséggel, hogy a brit DD nálunk E, az angol E pedig értelemszerűen F. Ami a körméretet illeti a 32 = 70, 34 = 75, 36 = 80, 38 = 85, 40 = 90 centiméter.

Több felmérésből is kiderült, hogy az angol nők rendelkeznek a legimpozánsabb mellekkel Európában. Bár többen úgy gondolják, hogy a nagyobb kebel nagyobb élvezet, a BBC My big breasts and me (A nagy mellem és én) címmel dokumentumfilmjéből az derül ki, hogy az érintettek nagy része egyáltalán nem így érzi.

Nagy cici, nagy bánat

A Style Dash információi szerint az eddigi 34-es (75-ös) átlagméret mára 36-ossá (80-assá) vált a szigetországban, a Triumph számára készült felmérés pedig azt bizonyítja, hogy a brit hölgyek 57%-a D-s fehérneműt hord (lásd a mellékelt táblázatot). A BBC új dokumentumfilmjében a szakértők mellett azonban három érintett is nyilatkozik arról, miért nem is akkor a élvezet a nagy mell.

A 23 éves Jodie fiókja például tele van melltartókkal, de igazából még egyetlen olyan darabot sem talált, ami passzolna. Pedig kipróbálta a szintén kebelméretéről híres Jordan kollekcióját is, aki egy közös fotón elkerekedett szemekkel bámulja Jodie természetes adottságait. A lány elmondta, akárhova megy, az ő dekoltázsa a fő beszédtéma. Mikor megunta, hogy barátnői is mindig azzal heccelik, biztos jó lehet, ha ekkora mellekkel minden férfi figyelmét magára vonja, rávette őket, hogy egy napon keresztül ők is hordjanak plusz négy kilót melltartójukban. A lányok egy délután alatt újragondolták a dolgot.

A 19 éves Maddie fotómodell szeretne lenni, ám 32EE –s mérete eddig megakadályozta abban, hogy megvalósítsa álmait. A lány szerint sokan irigykednek rá, pedig fogalmuk sincs arról, hogy mennyire szörnyű így az élet. A legnagyobb szívfájdalma, hogy nem tud elég divatosan öltözködni, mivel egy egyszerű pólóban is úgy fest, min aki „fél Angliával ki akar kezdeni". A 36 éves anyuka, Vicky elmesélte, soha nem tanult meg úszni, mert fél attól hogy fürdőruhában kell mutatkoznia az emberek előtt. Egyébként szívesen öltözne szexisen, szeretné, ha csodálatos nőként, és nem egy groteszk figuraként tekintenének rá. Úgy érzi, 34G-s mellekkel ez szinte lehetetlen.

A szakértők szemével

A filmben több szakértő is megszólalt. Anouska Hari belgyógyász elmondta, hogy a túlságosan nagy mellek fizikailag és pszichikailag is megterhelik tulajdonosukat. A plusz kilók miatt gyakran fáj a nyakuk, a válluk és hátuk, ez pedig komolyan rombolja az életminőségüket. Állítólag több olyan páciense is volt, akinek a fejében az öngyilkosság gondolata is megfordult a folyamatos fájdalmak miatt. Dr. Erik Scholten plasztikai sebész szerint nem elég, hogy az óriási keblek akadályozzák a nőket a mozgásban, a nagyobb méret nem jelenti azt, hogy sokkal jobban be tudják tölteni eredeti funkciójukat, hiszen a tejmirigyek mennyisége nem függ a mell méretétől. A sebész elmondta, volt, hogy egyik betegét összesen négy kilótól szabadította meg. Hozzátette - és a filmben személtette is -, hogy a mellkisebbítő műtét sokkal bonyolultabb beavatkozás, mint az implantátumok behelyezése, ezért sajnos jóval drágább is.

Dr. Linda Papadopoulos pszichológus megerősítette azt, amit a dokumentumfilm egyik főszereplője, Vicky mondott, miszerint a nagy mellek néha már inkább groteszk, mint szexi látványt nyújtanak: "gondoljunk csak Benny Hill műsoraira". Hozzátette: "Míg a pubertás korban nem szívesen beszélünk az intim dolgokról, a mellekről felszabadultan tudunk beszélgetni, gyakran viccelődünk velük. Talán emiatt érzik úgy sokan, jogukban áll megbámulni az óriási ciciket. Sőt, egyesek még meg is tapogatják őket, mint ahogy a kismamák pocakját szokták". A nagy melleket tulajdonosaik azért is tartják kínosnak, mert láttukra sokan azonnal a szőke cicababákra asszociálnak, és azt gondolják, hogy minden dús keblű hölgy kissé könnyűvérű. Rengetegen élnek abban a tévhitben, hogy a nagy mellű nőkkel kivételeznek, pedig valójában épp ellenkező hatással járnak: sokszor nem veszik őket elég komolyan, csupán egy testrészre redukálják le az egész embert. Valójában a nagyon sok dús keblű nő önbizalomhiányban szenved, torz képet alkotnak testükről és szinte minden problémájukat dekoltázsukra vezetik vissza.

Három nő, három megoldás

Anouska Hari belgyógyász szerint három megoldás létezik a nagy mellekkel rendelkező nők problémájára: vagy elfogadják testüket, vagy edzéssel és diétával csökkentik méretüket, vagy kés alá fekszenek. A BBC dokumentumfilmjének szereplői mindhárom módszert kipróbálták. A 19 éves Maddie először elment egy fehérnemű boltba, ahol kiderült, hogy valójában nem 32EE méretű fehérneműt kellene hordania, hanem 30G-set. Nicky Clayton szakértő szerint a nők 80%-a nem megfelelő méretű melltartót hordja: általában ott hibáznak, hogy kosárméretüket túl-, a körméretet pedig alulbecsülik. Clayton szerint fontos, hogy a melltartó hátsó, vízszintes pántja párhuzamos legyen az elülsővel, hogy a merevítő felfeküdjön a bordákra, akárcsak a két kosarat összekötő rész a mellkasunkra, a kosár pedig ne nyomja össze a kebleket. A végső áttörést a lány számára egyébként nem az új melltartója, hanem egy fehérneműs fotózás jelentette, ahol a többi modell bókokkal halmozta el, a kész fotók láttán pedig életében először szépnek és szexinek látta magát.

Vicky

Jodie a mellkisebbítő műtétet vette fontolóra. Mielőtt meghozta volna a végleges döntést, konzultált egy plasztikai sebésszel, aki elmondta, a műtéti hegek soha nem múlnak majd el teljesen, és lehet, hogy a mellbimbója sem lesz olyan érzékeny, mint azelőtt. A huszonéves lány ezután egyik ismerőséhez fordult, aki 2003-ban már átesett egy ilyen műtéten. Jodie végül úgy döntött, hogy egyelőre nem fekszik kés alá, ugyanis túl fiatal ahhoz, hogy hegek csúfítsák a testét. Amíg nem szánja rá magát a műtétre, fizikoterápiával és egészséges életmóddal próbál enyhíteni hátfájdalmán.

Jodie

Vicky, a 36 éves anyuka a diéta és testedzés mellett tette le a voksát. A rendszeres mozgás és a fogyókúra azért lehet hatásos, mivel a mell 80%-a zsírszövet. A hölgy személyi edzője elmondta, ha eredményt akarunk elérni, akkor minden izomcsoportot meg kell mozgatni. Ennek a módszernek több buktatója is van, hiszen nagyobb mellekkel sokkal nehezebb és fájdalmasabb edzeni, ráadásul az önbizalomhiány miatt kevesen mernek elmenni egy edzőterembe. Ezért nagyon fontos, hogy megtaláljuk a tökéletes sportmelltartót – tudtuk meg a BBC filmjéből. Vicky az edzés mellett egyébként több pirulát, kencét és teát is kipróbált. A szakértőnk szerint ezeknek a „csodaszereknek” általában nincs hatása, bár ha valaki ezektől jobban érzi magát a bőrében, akkor nyugodtan alkalmazza őket.

Maddie

Melltartóháború

A Busts 4 Justice (Mellek az Igazságért) nevű szervezet hevesen tiltakozik az ellen, hogy az extra nagyméretű melltartók drágábbak a kisebbeknél a Marks and Spencer üzleteiben. Melltartónként két fontról, vagyis 600 forintról van szó. Az áruház állítása szerint viszont az extra méretű keblekkel bíró nők örömmel fizetik ki a csekély felárat, amely abból fakad, hogy több alapanyag kell a DD-s méretűnél is nagyobb melltartókhoz.

A Daily Mailnek nemrég nyilatkozott a szervezet egyik tagja, Erin Kelly, aki az angol mérettáblázat szerint 32G-s melltartókat hord. Elmondta, tinédzserként bármelyik boltban talált magának megfelelő méretű fehérneműt, de mióta dupla D-s holmikra lett szüksége, valódi számkivetettnek érzi magát. Szerinte nem igazságos, hogy a nagyobb méretű pólókért nem kell sokkal többet fizetni, pedig ő az evéstől hízó nőkkel szemben nem tehet arról, hogy ilyen nagyra nőtt keble. Hozzátette, ha egy új melltartót akar vásárolni, arra általában egy egész napi szabadságot kell kivennie.

A 25 éves Beckie Williams szerint az emberek többsége azt hiszi, hogy csak a túlsúlyos emberek számára jelent problémát a vásárlás, pedig egyre több fiatalnak lenne szüksége nagyméretű, ám mégis olcsó fehérneműre: „Egy tinilány számára szinte lehetetlen 28G-s melltartót találni 30 font (kb. 8800 forint) alatt, miközben a barátai a Primarknál mindössze 5 fontért (közel 1500 forintért) tudnak maguknak fehérneműt vásárolni. Bár La Senza és az Ann Summers a méretbeli kivételek közé tartozik, árban viszont nem mindenki számára elérhetőek ezek a márkák.” A szervezet tagjai szerint igenis komoly kereslet van a nagyobb méretű melltartókra, tehát a gyártóknak és fogalmazóknak megérné bővíteni a kínálatot.

A kosárméretek százalékos eloszlása országonként
  D C B A
Egyesült Királyság 57 18 19 6
Dánia 50 19 24 7
Hollandia 36 27 29 8
Belgium 28 28 35 9
Franciaország 26 29 38 7
Svédország 24 30 33 14
Görögország 23 28 40 9
Svájc 19 24 43 14
Ausztria 11 27 51 10
Olaszország 10 21 68 1