Halállal végződött egy verekedés Balatonfüreden
A mentők reggel fél ötkor kapták a riasztást, hogy egy férfi összeesett egy balatonfüredi szórakozóhely előtt.
A mentők reggel fél ötkor kapták a riasztást, hogy egy férfi összeesett egy balatonfüredi szórakozóhely előtt.
Ha valakinek a túrázás nem kenyere, akkor sincs baj, hiszen olyan helyszínek, programok is vannak, amelyek még a legpuhányabb városlakónak sem okozhatnak komoly és kellemetlen kihívást, ám mégis közelebb kerülhet a természethez.
Mivel azóta végre újra visszatért a nyár, úgy döntöttünk, hogy egy szűkebb keresztmetszetét is megvizsgáljuk a balatoni bazársorok kínálatának.
Balatoni stábunk egyik tagja szerint igazi kincseket lehet találni a magyar tenger környékén, a legenda szerint innen származik az a flitteres boleró is, amit maga Paris Hilton dicsért meg, amikor két évvel ezelőtt Magyarországon járt.
Szombaton rendezték meg a 186. Anna-bált Balatonfüreden, és természetesen idén is megválasztották a hagyományőrző rendezvény szépét.
A legjobb magyar egység, a Váradi Szabó János, Petheő Tamás páros pedig a 37. helyen végzett a balatonfüredi F18 katamarán világbajnokságon.
A mostani hétvége egyik legnagyobb eseménye nyilvánvalóan a Balaton Sound Zamárdiban.