Számtalanszor jártuk már be Budapesten a használt ruhákat forgalmazó üzleteket, de eddig még  soha nem mértük fel hivatalból, hogy mi is a helyzet vidéken. Pedig balatoni stábunk egyik tagja szerint igazi kincseket lehet találni a magyar tenger környékén, a legenda szerint innen származik az a flitteres boleró is, amit maga Paris Hilton dicsért meg, amikor két évvel ezelőtt Magyarországon járt. Igaz, nagy valószínűséggel ez csupán egy olyan tiszteletkör volt, amelyet minden egyes ilyen eseményen letud. A szűkös időbeosztás és a mérsékelt nagyságú pénzmag miatt csak az északi parton néztünk körül.

A túrát Balatonalmádiban kezdtük két olyan turkálóban, amelyek csak pár háznyira vannak egymástól. Az első helyen a nyárias, fiatalos darabokat vásárlócsalogatóként elhelyezték a bejárat előtt, bent viszont főként az idősebb korosztály számára voltak ruhák, szoknyák, öltönyök és más egyebek. Sőt, meglepődve fedeztük fel, hogy fürdőruhákat is lehet kapni. Értjük mi, hogy közel a Balaton, de a bikini, fürdőnadrág olyan intim dolog, amit nem biztos, hogy egy turkálóból szeretnénk beszerezni. A második helyen sajnos kénytelenek voltunk elővenni a pénztárcánkat. Először a külső részen elhelyezett alkalmi ruhákra lettünk figyelmesek, de mivel az Anna-bálra már kaptunk ruhát, így befelé vettük az irányt. A hely kicsit szűkös volt, viszont dicséretes, hogy a nagy és az átlagos méretű ruhákat különválogatták, így nem kell átvizslatni az egész készletet. A próba végül csoportos vetkőzéssé fajult, ugyanis az egy darab öltözőre három vásárló jutott.

Leárazás = kifosztott üzlet

Akárcsak az összes turkáló, ahova betérünk, itt is a már megszokott angol márkák uralták a kínálatot, vagyis sok Topshop, Next, Atmosphere cuccot lehetett kapni. Almádiból Veszprém felé vettük az irányt, ahol a város egyik HÁDA-üzletet néztük meg tüzetesebben. Akárcsak az ország több pontján, itt éppen 50 százalékos leárazás volt, így a kínálat egy kicsit szerényebb volt. Azért így is lelkesen hordták be az emberek a nagy kupacnyi ruhákat az öltözőkbe, és mindenki több kört futott. Akárcsak mindenhol, a nőknek szánt ruhadarabok, azok közül is a különféle felsőrészek, topok, ingek és egyebek uralják a készletet. És hogy hány szezonnal vannak elcsúszva a turkálók az üzletekhez képest: a kommandó ügyesebb tagja rátalált a H&M 2009-es Matthew Williamson-kollekciójának egyik darabjára.

Csillagokat láttunk

Azzal mindig és mindenhol számolni kell, hogy kedvenc beszerzőhelyünk egyszer csak megszűnik. Sajnos a több éves tippekkel nem mentünk sokra Balatonfüreden, ugyanis az egyik hely, ahova el szerettünk volna látogatni, időközben megszűnt. Sebaj, a másik helyen megint költöttük egy kicsit a pénzt, és beújítottunk egy csillagos felsőt. Nem, ez nem áttetsző anyagból készült, mint a Nagy-Britanniából érkező csillagos darabok többsége. Láttunk még egy olyan masnis, csíkos Next felsőt, amely teljesen megfelel az aktuális trendeknek, a Balaton partján pedig amúgy is mindig van keletje a hajózást idéző, tengerészes hangulatú holmiknak.

Kincs, ami van

Alapvetően elmondható, hogy a Balaton környékén nem olyan könnyű turkálókra bukkanni, mint a nagyobb városokban, de kincseket itt is lehet találni. Aki nem tud vagy nem akar sokat költeni, de szereti, ha a kedvenc darabja nem jön vele szembe az utcán, és éppen nagyon nem tud magával mit kezdeni, annak érdemes azért felkutatnia egy-két turkálót. A nők természetesen itt is előnyben vannak, de ha éppen a társaság egyik férfitagja véletlenül nem hozott elég inget vagy rövidnadrágot, akkor ez is egy jó opció a bazársorok és a kínai üzletek mellett. És persze ne feledkezzünk meg arról sem, hogy ha esik az eső (mint mondjuk a Velvet bringás és bálos alakulatának útja alatt), akkor a vásárlás mindig egy jó megoldás.

Az üzletek:

Balatonalmádi: Böngészde Használtruha, Baross Gábor út 60.

Csilla-Turi, Baross Gábor út 47-49.

Balatonfüred: Krém Használtruha, Kossuth Lajos utca 16.

Veszprém: HÁDA, Budapesti út 6.



View Balatoni turkálótúra in a larger map