Elijesztette a betörőket a házőrző papagáj
A két betörő annyira megijedt a madár rikácsolásától, hogy elszaladtak.
A két betörő annyira megijedt a madár rikácsolásától, hogy elszaladtak.
Madonna exférje otthon volt ugyan, de birtoka másik részén volt dolga, amikor a személyzet besurranó tolvajt fogott.
A társaság általában ivással alapozott, aztán betörni indult, de sokszor már annyira részegek voltak, hogy el se tudták vinni a zsákmányt.
Botcsinálta tolvajt fogtak a rendőrök Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében, Nyírmadán, vasárnap éjszaka.
Lakásbetörés közben értek tetten, s eddig mintegy húsz betöréssel gyanúsítottak meg két fiatalembert Székesfehérváron; már előzetes letartóztatásban vannak.
A rapper házához iszonyat nagy erőkkel vonult ki a rendőrség. Még azt sem tudni, elvitt-e valamit a betörő.
A középkorú sértettet súlyos sérülésekkel vitték kórházba, az elkövetőt keresik.
A három férfit, akit több mint tíz betöréssel és lopással gyanúsítanak, azután fogták el Pusztahencsén, hogy gépkocsijukkal megpróbáltak elmenekülni a járőrök elől.