Büntet Szecsődi Károly webkamerás tánca
A megasztáros a Free Your Mind című slágerre vonaglik két barátnőjével, minek hatására ismét szexuális beállítottságát firtatják.
A megasztáros a Free Your Mind című slágerre vonaglik két barátnőjével, minek hatására ismét szexuális beállítottságát firtatják.
Alkoholt természetesen csak az énekesnő barátai fogyasztottak a baba örömére rendezett csütörtöki buliban.
„Az ünnep hevében földhöz csaptam egy pezsgős poharat, és egy asztal fel is borul, amikor táncolni akartunk rajta” – mesélte a volt megasztáros.
Mivel a bíróság szerint sincs szó szexuális kizsákmányolásról, engedélyezték annak a hétéves kislánynak is a szereplését a riói karneválon, akit apja jelölt ki szambakirálynőnek.
Tragédia. Idén nem kapott meghívót, de saját bevallása szerint nem is ment volna el a Story-gálára Hajdú Péter
A rapper jó hangulatot teremtett egy divatbemutatón. Amúgy sem harmadik fél miatt ment tönkre a kapcsolata.
Tiger Woods után már semmin sem lepődünk meg, így az sem okozott nagy riadalmat, hogy a 16 éve házasságban élő Bill Gates egy húszéves lánnyal bulizott a Sundance fesztiválon.
Mary J. Blige és ura kedden este az M2 nevű szórakozóhelyen járt, az énekesnő új albumának bemutatóján, ám Blige szerint Isaacs kikezdett egy pincérnővel.
A karácsonyi vállalati partik legnagyobb veszélye az alkohol, és a kollégák felszedése, amiről aztán hónapokig pletykálnak. Ezt könnyű elkerülni, ha nem iszunk, és nem smárolunk a folyosón.
Éder Krisztián, alias SP a hétvégén szülinapi zsúrt tartott, ahová haverjait, pajtásait is meghívta. Így esett, hogy a tabutv.hu riportere lecsaphatott Zimány Lindára, aki szerint egy fiúnak nagyon nehéz ajándékot venni, ezért gumicukorral érkeztek a buliba.
Wino úrinősen cseverészett és dedikálgatott egész este, amiben azért lehetett szerepe annak is, hogy a bulin egy dokumentumfilmet rögzítettek.
A műsorvezető elmondta, első fiát Vilmost, csupán egyéves korában hagyta egyedül először, azonban Vince már négyhónaposan kipróbálhatta, milyen nélküle lefeküdni aludni.
Egy győri szórakozóhelyen majdnem verekedésbe torkollott egy buli a VIVA televízióból ismert Ben és a megasztáros Fekete Dávid számára - írta a. Napi Ász