16 emeletnyi zuhanást élt túl egy kamasz
Az őt kezelő kórház tájékoztatása szerint a 15 éves fiúnak az ötvenméteres zuhanás miatt eltört az egyik csuklója és egy bordája, megsérült a lába és belső vérzései vannak.
Repülés helyett a közönség közé csapódott Pink a színpadról
Az énekesnőa közönség fölött repkedés helyett becsapódott az első sorba, majd kórházban kötött ki. Később kitwittelte: komolyabb sérülések nélkül, zúzódásokkal megúszta.
A terhes Alicia Keys seggre esett New Orleans-i fellépésén
A várandóssága és eljegyzése hírét május végén közlő énekesnő a New Orleans-i Essence Fesztiválon lépett fel szombaton, ahol Love is Blinde című száma közben megbotlott, és elvágódott.
Lady Gaga hatalmasat esett óriáscipőjéről
Az énekesnő diszkós hippinek öltözve taknyolt el a londoni reptéren.
Meghalt a Csepelen Dunába zuhanó férfi
A fiatalember egy társasággal, motoros hajóval akart kikötni a Gubacsi híd közelében, ekkor történt a baleset.
Kilökte a miskolci lányt a tizedik emeletről barátnője
Kizuhant és azonnal szörnyethalt egy 16 éves lány az egyik miskolci tízemeletes épület legfelső szintjéről, mert egy évvel idősebb vitapartnere meglökte.
Rihanna nagyot taknyolt a színpadon
Jennifer Lopez, Fergie és Lady Gaga után a 22 éves énekesnő is megbotlott a színpadon.
Stohl András zuhant egyet az X-Faktor felvételén
Másfél métert esett a színész, mert túl nagy lendületet vett.
Fergie majdnem pofára esett egy kansasi koncerten
A Black Eyed Peas nemrég Kansas Cityben koncertezett, ahol minden rendben ment addig, amíg el nem kezdték játszani a Let's Get It Started című számot.
Lindsay Lohan nem részegségből esett át egy kaktuszon
Lohan azt mondja, nem részeg volt, hanem egy lesifotós lökte megi.
Paris Hilton részegen esett el
Paris Hilton sört népszerűsített, majd bebizonyította, még mindig képes annyit inni, mint fénykorában.
Agyness Deyn duplát bukott Naomi Campbell rendezvényén
Agyness Deyn már sajnálja, hogy az első esés után egyáltalán felállt. Pedig közben jót mulatott saját magán.
Beyoncé Knowles alól kicsúszott a lába egyik koncertjén
Az énekesnő csütörtökön a Brazíliában található Florianopolisban lépett fel, amikor történt egy kisebb malőr.
Jennifer Lopez fenekét megviselte az esés
Bár úgy tűnt, hogy a nemrég egy kitűnő seggreesést produkáló Lopez a legapróbb sérülések nélkül megúszta a bakit, Ellen DeGeneres műsorában elmondta, hogy azért a feneke még mindig fáj egy kicsit.
Jennifer Lopez seggreeséssel emelte az American Music Awards fényét
A vasárnapi díjátadón fellépett az életműdíjat kapott Whitney Houston és Lady Gaga is, mégis Jennifer Lopez nyújtotta a legemlékezetesebb előadást. Egyébként meg Taylor Swift és Michael Jackson kapta a legtöbb díjat.