Autóbusz gázolt gyereket Jakabszálláson
A fiút súlyos, eszméletlen állapotban vitték a mentők kórházba.
A fiút súlyos, eszméletlen állapotban vitték a mentők kórházba.
A 44 éves férfi olyan súlyosan megsérült, hogy a helyszínen meghalt.
Úgy tudni, a sötétített üvegű kocsit a XIV. kerületben akarták megállítani az egyenruhások, ám a sofőr elhajtott.
A gyerek egy teherautó mögül lépett az útra, kórházba szállítás közben meghalt.
A balesetről részleteket egyelőre még nem lehet tudni, a rendőrség csak későbbre ígért tájékoztatást.
Halálra gázolt egy embert szerdán fél egy körül a Székesfehérvár felől érkező személyvonat a Déli- és a Kelenföldi pályaudvar között.
A kocsi vezetője elvesztette uralmát a jármű fölött és a villamosmegállóba hajtott.
A férfi egy kézikocsit húzott maga után, amelyből egy darab fémhulladék leesett. Bár a társai figyelmeztették, a férfit, hogy jön a vonat, ő hátramaradt, és lehajolt a fémdarabért.
A HÉV járatok a helyszínelés végéig egy vágányon, váltakozva közlekednek.
A 39 éves férfi a baleset következtében súlyos, életveszélyes sérüléseket szenvedett, kórházba szállították, de gyors és szakszerű ellátás ellenére éjszaka meghalt.
Az elsődleges információk szerint a gyár teherportáján egy éppen érkező kamion előtt szaladt át egy munkás.
Az elgázolt férfi az elsődleges adatok szerint súlyosan megsérült, mentőhelikopter vitte kórházba.
A sérült életben van, állapotáról azonban egyelőre nincs hír.
Teherautó gázolt halálra egy bicikliző gyereket szerdán kora este a 31-es főúton, Jász-Nagykun-Szolnok megyében.
Gyerekeket gázolt el egy motoros szerda délután Budapesten, a XXIII. kerületben.
Vonat gázolt el egy fiatal nőt szombat délelőtt Isaszegen. Valószínűleg megijedhetett a szerelvény dudálásától, azért esett a sínek közé.
A 82 éves kerékpáros, valószínűleg figyelmetlenül kanyarodott ki egy mellékútról a főútra és a személygépkocsi sofőrje hiába fékezett, már nem tudott megállni.
Az asszonyt előbb az egyik kocsi ütötte el, majd ahogy az úttestre zuhant, egy másik irányból közlekedő gépkocsi is áthajtott rajta.
A baleset nem sokkal fél 11 után történt, a Déli pályaudvar felé vezető oldalon.
Két fiatalt elütött, majd segítségnyújtás nélkül továbbhajtott egy 39 éves, autóját feltehetőleg ittasan vezető férfi a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Tiszalúcon.
Személygépkocsi gyalogost gázolt pénteken reggel hat óra előtt Debrecenben, a Kishegyesi és a Derék utca kereszteződésében.
Gyalogost gázoltak Pécsett azon az útszakaszon, ahol korábban egy idős nő és unokája halt meg egy autós figyelmetlensége miatt
A holttestet a tűzoltók emelték ki a szerelvény alól. Úgy tudni, hogy az áldozat egy fiatal férfi.
Halálra gázolt egy férfit a villamos Budapesten, a Petőfi híd budai hídfőjénél.
Kiskunfélegyházán műszaki hibás személygépkocsi, Nagykőrösön gázolás nehezíti a kedd esti vonatközlekedést - tájékoztatott a Mávinform.
Két gyalogost gázolt halálra egy kamion csütörtökön kora hajnalban a Hajdú-Bihar megyei Földes határában.
Egy férfit ütött el a metró, akiről egyelőre nem tudni, hogyan került a sínek közé. Az áldozat súlyos sérüléseket szenvedett, a mentők kórházba szállították.
Az áldozat kocsijában az út szélén lehúzódva állt, épp a segélyvonalat hívta, mert lerobbant. A rendőrök szerint a kamionos észre se vette.
Hétfőn reggel nem sokkal 6 óra után elütöttek egy idős nőt Fertőendréden
A Koko névre hallgató fotós a történteket egy pillanatnyi döbbent csenddel nyugtázta, majd hirtelen elkezdte fájlalni a csuklóját.
Egyelőre vizsgálják a baleset okait, hogy esetleg az autós gyorsan ment-e vagy az idős asszony lépett le a járdáról féktávolságon belül.
Azt nem lehet tudni, hogy baleset, vagy öngyilkosság történt.
Egy háromfős társaság a pocsolyákat kerülgette a külvárosban, mikor elgázolták őket. Az autós próbált ugyan segíteni, de ketten a helyszínen meghaltak.
Az elsődleges információk szerint a gyalogos szabálytalanul, nem a zebrán ment át.
Taxis gázolt el egy gyalogost a fővárosban, a Károly körúton; a gázolót és a járókelőt is kórházba kellett szállítani.
A balesetet okozó 65 éves férfi Sopronban a Híd és Balfi utca kereszteződésében lévő körforgalomból hajtott ki, amikor autójával meglökte a neki jobbról érkező idős nőt.
Addig mutogatta melleit viccből egy 18 éves lány Új-Zélandon egy négysávos út középső járdaszigetén az autósoknak, mígnem egyikük elgázolta.
A nőt úgy ütötték el, hogy míg az egyik sávból elsőbbséget adtak neki a zebrán, a másik sávban közlekedő autó elgázolta.
Két gyalogos könnyebben megsérült hétfő este, amikor Budapesten elsodorta őket egy BKV-busz.
A Kaposvár felől érkező autós a belső sávban haladt, amikor egy benzinkút előtt elütötte a gyalogosokat.
Kedden hat balesetben hét gyalogost gázoltak, vagy sodortak el autósok Baranyában.
Elgázolt Budapesten két gyalogost egy rendőrautó, miután összeütközött egy másik személygépkocsival kedd este.
Két, kerékpárral közlekedő nőt súlyos sérülésekkel szállítottak kórházba, miután egy személygépkocsi elgázolta őket kedden Kerekegyházán,
Egy idősebb asszonyt és unokáját, egy 3 éves kislányt gázolt el egy autó kedden délután öt óra után a XVII. kerületi Pesti úton, egy kijelölt gyalogosátkelőhelynél.
Életveszélyes sérülésekkel szállítottak kórházba egy gyalogost, akit autó gázolt el a Ferihegyi gyorsforgalmi úton csütörtökön késő este.
Halálra gázoltak egy kerékpárost Nyírteleken csütörtök este.
Ismeretlen okból lépett a vasúti pályára a nő.
Elgázolt a csepeli HÉV egy férfit a nyílt pályán a Lágymányosi híd és a Szabadkikötő megálló között péntek reggel.
Egy személyvonat gázolt kedden délután Nagytétény és Budafok-Albertfalva állomások között.
A verekedés után az autó elé kilépő férfit cserbenhagyta a sofőr.
A férfi titkolta, hogy epilepsziás, egy kezelést is kihagyott, valószínűleg ezért következett be a tragédia.
Motoros gázolt halálra egy kerékpárját toló férfit szerdán késő délután Perkátán. Az elsődleges vizsgálat eredménye szerint a motoros enyhén ittas volt.
Egy ismeretlen embert nyolc óra után nem sokkal elütött a Torontál InterCity.