Tokió legidősebb embere 30 éve halott
Az ágyban találtak rá a mumifikálódott testre. Sogen Kato idén lenne 111 éves.
Az ágyban találtak rá a mumifikálódott testre. Sogen Kato idén lenne 111 éves.
Állítólag gyakorta megtörtént, hogy a gyerek száját ragtapasszal zárta le, a kezeit pedig megkötözte, és így a mosógépbe rakta, amelyet ezután centrifugálásra kapcsolt be.
Ha ez nem lenne elég, arra is kérték az alkalmazottakat, nyáron mellőzzék a zakót és az öltönyt.
A 22 éves explaymate nemrég Japánban járt, ahol a szórakozni vágyó nők annyira lázba jöttek a szilikonmellétől, hogy arra kérték, hadd fogják meg.
Több mint 155 ezer forintot kell kifizetnie annak, aki az énekes cuccaival szeretne aludni - számolt be a hírről a Reuters.
A 24 éves énekesnőt annyira kiborította, hogy a biztonságiak nem akadályozták meg, hogy a Japánban tartott koncertjén felmásszon a színpadra az egyik rajongója, hogy mindegyiküket kirúgta - írja a Metro.co.uk.
Japánban sor került az első olyan házasságkötésre, ahol az ifjú párt egy robot adta össze. A kütyüt eredetileg tárlatvezetőnek szánták, de pályát módosított.
Természetesen idén sem maradhatott el Kawasakiban a Kanamara Matsuri, vagyis az acélfallosz felsztivál
A japán oktató rajzon tízéves forma kislány mutatja be többek között az anális izgatást.
Ilyet se gyakran lát az ember, de Japánban minden előfordul. Főleg mivel ott a szőrös férfitest egzotikumnak számít.
A Richter-skála szerinti 5.8-as erősségű földrengés rázta meg Japánt.
A 25 éves Hiroko Mima szépségversenyző karrierje előtt Oitában dolgozott a városházán.
Egy 28 éves koreai férfi olyan szinten belezúgott az egyik ölelőpárnájába (dakimakura), hogy egy különleges szertartás keretén belül feleségül vette azt
A szarinos merényletnek 26 halálos áldozata volt 1995-ben.
Macskaallergiásoknak ajánlják a fejlesztők azt a robotmacskát, amit még tavaly dobott a piacra egy japán cég
Közülük is persze az angolok meg a japánok. Az egyik temetőben, a másik virtuális nővel. Végülis minden esküvő csak egy performansz.
A Love Plus játék sikere azt bizonyítja, hogy egy barátnő és egy tamagocsi között nincs sok különbség. A japán férfiak szerint legalábbis.
Miután összetörte kedvenc motorját, most új motor után néz - mondta el Brad Pitt Tokióban, ahova a Becstelen brigantyk című filmje népszerűsítésére érkezett.
Míg itthon a kereskedelmi csatornák rászoktak arra, hogy lúzereket löknek a kamerák elé, ez japánban már bevált szokás – csak hát náluk nem a több szeme van mint foga típus, vagy a gyengeelméjű köszön vissza a képernyőről.
A tokiói rendőrség egyhetes akciót hirdetett, hogy visszaszorítsák a főváros metróvonalain a nők fogdosását.
A Richter-skála szerint 7.1-es erősségű földrengés rázta meg vasárnap Japán keleti részét.