Fotóst vert Justin Bieber testőre
A pofátlan paparazzit kissé túlzottan hevesen tántorították el a fotózástól.
A pofátlan paparazzit kissé túlzottan hevesen tántorították el a fotózástól.
A Thank You JB című tételt a tinisztár szülinapján jelentetik majd meg.
Az irritáló tiniceleb megfogadta, hogy 18 éves korában már nem fog bulizásról és piálásról énekelni.
Egyelőre inkább ő akar lenni a valaha volt legjobb férfi előadó.
A tinisztár az apját és egy cimboráját is magával vitte.
Justin Bieber nagyszülei egy árokba zuhantak bele, a nagyapjának eltört pár bordája, de semmi komoly baj nem történt.
A 17 éves énekes szuperdrága ajándékkal lepte meg gyerekkori barátját.
Fényképes bizonyítékunk van az erőltetett bájvigyor nagykövetéről.
Az énekes szerint család nélkül nincs karácsony, és tervei szerint ő is a szerettei körében tölti majd az ünnepeket.
A nő ragaszkodik hozzá, hogy nem csak elvette Justin Bieber szüzességét, de egyből gyereket is szült neki. Justin Bieber eközben rappelni próbál.
Anyja elmondta neki, hogy nincs, ő pedig nem adta tovább.
Megmenekült a nonprofit kávézó, legfeljebb a diákok károsodtak egy életre.
Ez már a második alkalom, hogy Biebert figyelmeztetni kellett.
Justin Bieber barátnője szerdán egy gyémántékszert viselt a gyűrűsujján, és persze rögtön elindult a pletyka, hogy a fiatal énekes eljegyezte.
Íme az idei ünnepi szezon legrosszabb három dala, az emóstricis Pély Barnával, a bamba Justin Bieberrel és a nagymellű Mariah Careyvel.
Ezúttal Santa Claus Is Coming Into Townt dolgozta fel.
A tinisztár ugyanakkor Mariah Careyvel is abszolvált egy közös felvételt.
Hanem nő expasjia, aki jogi lépéseket fontolgat a nő ellen.
A Biebert apasággal gyanúsító Mariah Yeater, bár elállt a pertől, mégis megcsináltatja gyereke DNS-tesztjét.
Nem akarja annyiban hagyni az állítólagos gyerekéről szóló sztorit. Be akarja perelni a hazudozó nőt.
A fiatal énekesről egy újabb viaszmás készült, és a legújabb darabot barátnője, Selena Gomez szobrával együtt mutatták be a New York-i Madame Tussauds Múzeumban.
Ezzel kábé elismerte, hogy az egész csak kamu.
Az énekesnek állítólag tavaly októberben volt egy rövid aktusa, amiből egyből gyerek is lett, a DNS vizsgálat fog dönteni.
A 17 éves tiniceleb Range Roverének csak hifi-rendszere 18 millió forintba került.
A fiatal énekes úgy döntött, hogy árverésre bocsátja Johnson névre hallgató, egyelőre még igen aprócska óriáskígyóját.
Egy melegbárban bulizott az MTV európai gálája után Justin Bieber, pedig mindenki tudja, hogy a nőket szereti, hiszen Selena Gomezzel jár. Persze, az is lehet, hogy mégsem.
A 17 éves énekes DNS teszttel igazolja, hogy nem ő az apja rajongója gyerekének.
A lány nem foglalkozik az apasággal kapcsolatos pletykákkal.
Először a volt pasijánál próbálkozott az apasággal a húszéves nő, aki azt állítja, Justin Bieber egy harminc másodperces aktus során teherbe ejtette őt.
A nő ügyvédjei pedig azt állítják, hogy bizonyítékaik vannak, hogy márpedig.
A felcsinált 20 éves nő ügyvédei kérik Biebert arra, hogy vesse alá magát a DNS-tesztnek. Természetesen a gyerektartásért megy a hiszti.
Bár az énekes tagadja az apaságot, a fotók alapján lehet benne valami.
Egy Beverly Hills-i rendezvényen nagyon rövid szoknyában jött le a lépcsőn, a fotósok pedig résen voltak.
A 30 másodperces aktus nemi erőszaknak minősül, Bieber mindent tagad, de emiatt kell most bíróságra járnia.
A tiniceleb példaképe Beckham, szóval ugyanolyan hajat akar, mint a focista.
A Vasököl című filmet nézték meg kettesben Selena Gomezzel.
Rajta 6-os van, a csaján 9-es. Juj, de izgalmas!
A fiatal énekes állítólag már egy éve hajt a közös duettre.
A Mistletoe merő dögunalom, arról szól, hogy Bieber milyen jó pasi egy lezárt úttesten is.
Az MTV zenei díjátadóját fogja vezetni, ehhez készült promóklip. Nem pornó.
A Madame Tussaud's munkatársai több száz munkaórát fordítanak egy-egy celeb megörökítésére, de nekik sem sikerülhet minden.
Chilei rajongói megrohantak egy szállodát, miközben ő még Buenos Airesben volt. Megkérték, hogy siessen.
A Fagyöngy című reggae-alapú dalát Rio de Janeiróban adta elő először.
Cameron Mackintosh, a Nyomorultak című musical producere szerepet ajánlott az elég idegesítő tinisztárnak a produkció torontói előadásán.
A szél majdnem lefújta a sapkáját, de Bieber akkor is fogta Selena Gomez kezét.
Üres sportcsarnok, meg a Titanic. És ők ketten. Nem akarjuk elképzelni.
Boldogok, hogy Justin Bieber miattuk kezdett el zenélni.
Marilyn Manson 24 éves exnője, Evan Rachel Wood háromszor nézte meg a moziban a Justin Bieberről készült dokumentumfilmet, a Never Say Never-t, ami annyira bejött neki, hogy a végére megszállott Justin Bieber rajongó lett.
Oda rakták, ahol a fiatal énekes régebben az utcán énekelgetett.
A 90-es évekbeli ultranyálas R&B fiúcsapat számai vették rá a zenélésre Justin Biebert, most duetteznek, hurrá.
A 17 éves énekes nyolc-kilenc év múlva szeretne megházasodni, a családalapítással foglalkozni.
Az énekesre állítólag jobban passzol a női farmer, mint a férfiszabású, ezért régebben csajoknak való nadrágokat vásárolt