Hárman sérültek meg egy budapesti buszbalesetben
A busz két utasát kórházba szállították, a gépkocsi vezetőjét a helyszínen látták el a mentők.
A busz két utasát kórházba szállították, a gépkocsi vezetőjét a helyszínen látták el a mentők.
A XVII. kerületi Hősök terén támadt a mentőkre az agresszív férfi.
Hárman meghaltak, ketten súlyosan megsérültek, amikor egy betegszállító felborult Visonta határában, a 3-as számú főúton.
A 2 éves kutya annyira belegabalyodott a telefonzsinórba, hogy majdnem megfulladt.
A színésznőhöz csütörtökön délután testvére kihívta a mentőket. Locklear állítólag vényköteles gyógyszereket és alkoholt fogyasztott egyszerre, mert megviselte viharos románca Jack Wagnerrel.
Ak kisfiú és mindössze 700 grammal jött a világra. A szülést a mentőszolgálat munkatársai vezették le.
Életveszélyes az állapota a hétfő délutáni Vas megyei mentőbaleset egyik sérültjének, további egy ember súlyosan, hárman pedig könnyebben sérültek meg.
Azzal engedett el, hogy ugye, nem lesz bajod, kisfiam?" - magyarázta a színész a lapnak, hozzátéve, hogy apja mindeddig büszke volt rá, "majd jön egy ilyen nő és mindennek vége".
Összeütközött egy mentő és egy autóbusz Kecskemét belvárosában egy útkereszteződésben szombaton, többen megsérültek.
A balesetben egy rendőr könnyebben megsérült.
A vizes úton sávváltás közben megcsúszott, és nekiütközött a lámpánál álló személyautónak.