Celeb
Cristofelt már az új Damuként emlegetik
A két celeb tette között van hasonlóság, de Cristofel esetében nem tudni még a részletekről. De ha per lesz az ügyéből, akár ő is börtönben végezheti.
A két celeb tette között van hasonlóság, de Cristofel esetében nem tudni még a részletekről. De ha per lesz az ügyéből, akár ő is börtönben végezheti.
Orvosszakértői vélemény támasztotta alá, hogy nem verhette halálra unokaöccsét, hiszen a kezét sem tudja felemelni.
Fülöp Valter, a budapesti rendőr-főkapitány bűnügyi helyettese akkoriban a kerületi kapitányságot vezette, beosztottjai nem láttak sérülést Knézy nején.
Az exnő arc nélkül számol be egy négy és fél órás verésről, az új nő csillogó szemmel értekezik a színész értékeiről.
Az egyik lövedék lábon talált egy gyereket, aki emiatt nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett.