Kiszel Tünde bugyijaival turnézik
Modellek mutatják be show keretében Kiszel bugyikollekcióját, a produkció házhoz is rendelhető.
Modellek mutatják be show keretében Kiszel bugyikollekcióját, a produkció házhoz is rendelhető.
A zenekar három eredeti tagja ismét együtt van, de a Sugababes nevet nem használhatják.
Marlon, Tito és Jackie Jackson alig két hete Japánban koncertezett és annyira jól sikerült a fellépésük, hogy úgy döntöttek, elkezdenek turnézni.
Tényleg nem hiányzott szinte senki.
Húsz üveg sört, 2 üveg vörösbort kér az énekesnő a koncertjeire.
Tüdőgyulladás mellett a szívével is gondok vannak.
Fellépései közben nem vesződik azzal, hogy megkeresse a távoli slozit, inkább maga alá rántja a szemetest.
2012 már most jónak tűnik: a Download fesztiválon indul a Black Sabbath turnéja.
Tele van ötletekkel, folyamatosan albumot akar felvenni, meg koncertezni, meg öltözködni, meg...
Megígérte: hátramegy hányni, aztán visszajön. Nem jött vissza, a turnét is lemondták.
Emlékeznek arra, hogy szült két gyereket, volt egy idegösszeomlása, és kopaszra vágta a haját? Na, ez most egyáltalán nem látszik rajta.
Az énekesnő éppen turnézik, és ezért nagyon figyel arra, hogy mit eszik és mit iszik, persze az utolsó koncert után jól felönt majd a garatra.
Az énekesnő új turnéjának első állomásán a rövid tánc után eltűnt egy süllyesztőben a szerencsés rajongóval.
Az énekesnő Dél-Amerikában turnézik, és egyre kevesebb rajta a ruha.
A balhés színész rendületlenül folytatja turnéját: most épp azzal került címlapokra, hogy szájon csókolt egy öregasszonyt.
Az énekesnő nagyon ügyel az egészségére és az alakjára.
A Black Hole Sun előadóit 13 év szünet után folytatják újra együtt.
Az egykori playmate éppen Németországban turnézik DJ-ként.
Sheen műsorának állandó része, hogy pólót cserél egy női nézővel. Colombusban sikert aratott vele.
A zenekar idén ünnepli 45. évfordulóját, az eredeti négyesből hárman turnéra indulnak.