Voksán Virág régimódi
A DJ egy mozzanattal, egy érintéssel, egy testrész kivillantásával adja tudtára egy férfinak, hogy akarja.
A DJ egy mozzanattal, egy érintéssel, egy testrész kivillantásával adja tudtára egy férfinak, hogy akarja.
A DJ tudja, hogy drágán kínálja a naptárát, de nem tudja lejjebb vinni az árat, mert a minőséget neki is meg kell fizetni.
Benkő Dánielt Voksán Virág ébresztette rá, hogy a nők nem két lábon járó vaginák, annál sokkal összetettebbek.
Bár itthon elég rossz az idő, Amerika partjait pedig olaj mossa, abban bízhatunk, hogy a topless-mániás sztárok idén sem hagynak minket villantás nélkül. 2010. nyarának nagy reménységei egy cikkben.
Voksán szerint azért kategorizálják be pénzéhes lánynak, mert egykor a Playboyban szerepelt.
Voksán Virág és Polgár Krisztina megpróbáltak úgy felöltözni, ahogy szerintük azt a pasik elvárják.
A modellből lett lemezlovas tavaly játszott Törökországban és Portugáliában is, és a szilvesztert is munkával töltötte Madeirán.
Persze a pénzt sem sajnálná az egykori playmate-től.
A playmate-ből lett DJ januárban adott hírt arról, egymillió forintot követelt tőle egy ismeretlen férfi azért, hogy ne hozza nyilvánosságra a Voksánról és expasijáról készített szexfotókat, amik a playmate volt barátjának ellopott telefonján szerepeltek. Közel egy év után a képek felkerültek az internetre.
Az egykori Playmate karácsony előtt is előadta sztoriját, amivel már az év elején is kampányolt.
A playmate-DJ idei naptárát Pamela Anderson ihlette, amit a megtestesült elegancia és igényesség jellemez.
A Playboy partin ruhában, a magazinban meztelenül pózoltak. Melyikük a legdögösebb? Szavazzon.
DJ Flower naptárát a hipermarketekben és a könyvesboltokban fogják árulni. A modell intéz mindent, tanácsot pedig Dundikától kért.
Az RTL Klub Fókusz című műsorából megtudhattok, a sztárok is emberek. Most például azért, mert nehezen válnak meg lomjaiktól.